Imádkozzunk egymásért, mert az imádságban odavihetjük egymást az Úr színe elé; Őelőtte pedig minden „hétköznapi és tökéletlen” szentté lesz, betagolódik az Isten rendjébe. Ne csak a mieinkért imádkozzunk, hanem minden emberért; valamint azokért, akiktől függ a nyugodt és csendes életünk: a vezetőinkért. Lám, Istennek kedves a nyugodt, csendes, imádkozó élet (3).* - Istennek kedves továbbá, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére (4). Ez a kijelentés nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden ember üdvözül. Az Ige itt Istenről beszél, akinek személyével csak az üdvösség szándéka egyeztethető össze: Ő az élet és nem a kárhozat Istene.** Egy biztos, az Ő tulajdonai nem veszhetnek el; de ez nem az ő érdemük, hanem csakis az Úr kegyelme.*** - Egyébként pedig irigy, keresztyén szűkkeblűségünk miatt szégyelljük magunkat: ha Isten mindenki számára tanúbizonyságul küldte Krisztust, akkor, ha már mi nem teszünk mindenki számára tanúbizonyságot, legalább ne fájjon nekünk az, hogy általunk „pogány”, elveszettnek gondolt társainkat is üdvözítheti az Ő hatalma (6-7). 

* Istennek kedves a nyugodt és csendes élet, mi pedig állandóan vibrálunk. A nyugodt élet nem tétlenséget jelent, de nem is azt az ideges, rángó tobzódást, amiben mi élünk. Olyanok vagyunk, mint az állandóan dühöngő szélvihar.

**  Ettől még a mocsárba veszhetünk, ha a lápot környékezzük.

*** Krisztusban közbenjárt érettünk az Úr (5). De nagy örömhír: van, aki közbenjár az ügyünkben, mégpedig eredményesen elintézi ügyes-bajos dolgainkat. A bürokrácia rengetegében egyedül maradhatunk, de a hívő ember tudja, olyankor is van közbenjárónk, amikor ebben a világban már csak legyintenek ránk.