Pál Korinthusban (Cselekedetek 18,1-17) írja az Újszövetség első iratát (Kr. u. 50). Az aggodalom és az öröm szülte meg ezt a levelet.* Pál is aggódott, főként Isten ügye iránt; tudta, hogy az Úr kezében van az evangélium hirdetése, mégis tudni akarta, hogy nem volt-e hiábavaló fáradozása Thesszalonikában (5), és az ottani testvérek, az üldözések ellenére kitartottak (4). Milyen emberi képet fest az apostolról az Ige, ugyanis ez az aggódás már elviselhetetlenné lett (1), és az apostol nem győzte tovább türelemmel; ezért elküldte Athénból Timóteust, hogy hírt halljon a thesszalonikaiakról, és munkatársa által tovább bátorítsa őket (2). A jó hírek megvigasztalták, örömre hangolták az apostolt, aki felüdült (7-8). Ez a bizonyosság adott neki erőt a továbbiakhoz! Uram, adj olyan „szigeteket” az életben, amikor bizonyossá lesz számunkra, hogy munkánk nem hiábavaló, sem a hétköznapokban, sem a Te ügyedben járva. Add azt is, hogy egymást fel tudjuk üdíteni örömünkkel és szilárd hitünkkel, ahogy Pált is felüdítették a thesszalonikaiak. 

Zofóniás 1

60. zsoltár

* Pontosabban fogalmazva, ezeket a körülményeket használta fel Isten Lelke.