Nem értem, miért kell sokaknak Indiába utazni, hogy ott keressenek lelki békét és megoldást, miközben a saját „kultúrájuk” válaszait sem ismerik. Miért szimpatikus annyi keleti megoldás, miközben lebecsüljük, sőt elvetjük a nekünk felkínált megoldást. Lám, milyen nyitott, és nem kirekesztő „vallás” a keresztyénség, mert csak nyitottságban, már-már felelőtlen kitárulkozásban történhet meg az, hogy „saját hazánkban” éppen a keresztyén válaszok erőtlenednek el. Ez lehet, hogy konzervatív megközelítés, de nem bibliai; mert az Ige sokkal keményebben fogalmaz ennél, és mindezt bálványimádó nyitottságnak nevezi: „Tele van az ország bálványokkal” (8). Ez történik most is: többre becsüljük mások isteneit, mint a magunkét! Tele vagyunk keleti szokásokkal, idegen kultuszokkal. Nagy a gazdagság és a jólét, mint akkor, éppen ezért sokféle az idegen istenek tisztelete is (8-9). Saját kezünk csinálmányát tartjuk fontosnak, saját gondolatainkat és kincseinket, és egzotikus világok hoznak lázba bennünket, mint meglett férfit az ismeretlen és idegen nő szépsége, titokzatos kívánatossága. Ám elmehetünk a világ végéig is, de megváltást és megnyugvást csak az Úr ad, Jézus Krisztus Atyja: Őbenne bízzunk (11), és ne emberekben, illetve sokféle emberi kigondolásban! (22) 

Cselekedetek 7,30-53

106. zsoltár