Az idősebb generáció mindig panaszkodott a fiatalabbra, a fiatalabb pedig, sajnálatos, de gyakran csak „szenilis trottyosnak” tartotta a kifutott, már befolyás nélküli nemzedéket. Változik körülöttünk a világ, és ezzel a felnövekvő nemzedékek is. Nem a változással van a baj, hanem hogy milyen irányban történik ez a változás. Fájdalmas az új generáció határozottsága, eltökéltsége, céltudatos magabiztossága. Ez a generáció nem féli az Istent, és az embert nem tiszteli (Lukács 18,2); de ha féli is az Istent, ez akkor sem látszik meg az emberszeretetében. Önmagán kívül senkit és semmit nem ismer. Hol van a figyelmesség és a tisztelet? Ezeken a létfontosságú „apróságokon” túl, az igazán nagy elvárásokra már rá sem merünk kérdezni, mint például: „iszonyodjatok a gonosztól” (9); „ne álljatok bosszút önmagatokért” (19). Megmondom őszintén: nem túl jó a közérzetem egy ilyen világban. Érdemes lenne a mai igerészt mondatról mondatra, önvizsgálatot tartva, a magunkévá tenni. Isten akarata szerint úgy kellene viszonyulnunk egymáshoz, ahogy ebben az igeszakaszban az előttünk áll.