Nagy kegyelem, ha valaki úgy tud kiáltani, ahogy azt Bartimeus tette: kellő időben, hittel, koldusszegény esélytelenségét világosan látva kiáltott, ahhoz, aki valósággal tud segíteni rajta; kiáltásában tényleges nyomorúságára kért gyógyulást, azaz nem komfortos vakságért, több alamizsnáért kiáltott; és aki egyetlen „földi értékét”, kabátját, mindenét ledobva futott Jézushoz, csak hogy létre jöhessen az üdvözítő találkozás közte és az Úr között. A mi Urunk azonban nemcsak azokon könyörült, akik óriási hittel, ugyanakkor önmagukat céltudatosan ajánló (prezentáló) kiáltozással törekedtek felé, hanem azokon is, akiket nyomorúságuk annyira „megbénított”, hogy még kiáltani sem volt erejük, akik nem tudtak „előre jönni”, legfeljebb csak csendben, titkon, minden zaj nélkül, hátulról merték megérinteni Őt. Nemcsak Bartimeusok, hanem vérfolyásos asszonyok is meggyógyultak (Márk 5,25-34).
Zsoltárok 58