Bizony, azokra nézünk fel, és azoktól tartunk, akik okosak, erősek, előkelők, valami fontos felett rendelkeznek. Ez nemcsak a világ értékrendszere, hanem sajnos többnyire a keresztyén embert is megkísérti ez a látásmód. Hivatalosan persze nem ez az álláspontunk, de mégis olyan gyakran értékelünk, és cselekszünk eszerint. Egy okos, teológus lelkészre felnézünk, de aki „csak” csendben, de hűséggel szolgál a maga helyén, arról azt mondjuk, hogy nem sok vizet zavar. Érdemes egymás mellé állítani az ellentétpárokat: bölcsek és bolondok, erősek és erőtlenek, előkelők és lenézettek, valakik és senkik. A zsidóknak győztes jel kell, diadalmas Messiás; a görögöknek mindent értelmező okos rendszerre van szükségük, értelemre és eszmére. Isten azonban nem úgy értékel, ahogy mi: Ő az erőtlenek, megvetettek, senkik Istene. Csak az lehet valaki, akit az Isten aláhajló szeretete felemelt. Isten előtt valakik vagyunk, Isten nélkül senkik.
4Mózes 32
503. dicséret