Mózes az összetört két kőtábla helyett újakat készít, amelyekre az Isten ismét felírta a Tízparancsolat Igéit. Azokat egy faládában helyezték el (1–5). Közben Áron főpap meghalt és Eleázár főpap lett az utóda (6–7). A nagy főpap is odakerült, ahová a többiek; haláláról egy tényközlő sor emlékezik meg. Ez csakis így van rendjén. A szövetség ládáját Lévi törzse hordozta, akik mindig az Úr színe előtt álltak, szolgáltak, áldást mondtak, ezért nem kaptak földet, hanem szolgálatuk méltó jussa járt nekik. Az ő örökségük az Úr volt (8–9). 

Az Ígéret Földjének átlépése előtt Isten hálás engedelmességre hívja népét (12–22). Szinte belefáradunk a követelmények olvasásába. Isten mindig kíván tőlünk valamit. Mégpedig úgy, hogy azt teljes szívvel és lélekkel, azaz tökéletesen éljük és cselekedjük meg: – féld az Istent, – járj az Ő útján, – szeresd, – szolgáld, – tartsd meg parancsolatait, – légy igazságos, – segíts az árváknak és az özvegyeknek, – a jövevényekről nem is beszélve, – ragaszkodj mindenben az Úr nevéhez, – Őt dicsérd az istentiszteleten és egész életedben; – mégpedig ne csak a külsőségekben, hanem a szívedben is, mert az Úr ezt is látja (16). 

Mindezt azért várhatja el az Úr, mert Ő sokkal többet tett népéért, hiszen minden nép közül ezt az erőtlen, jelentéktelen népet választotta ki magának (15), megszaporította őket, ígéretét beteljesítette, mindvégig szerette őket, méltatlanságuk ellenére sem tagadta meg választott népét (15; 22). Ki merne erre bármit is mondani? Főként, ha hozzávesszük ehhez Isten határtalan szeretetének újszövetségi vetületét: mit tett értünk Ő a Jézus Krisztusban! 

Ugyanakkor a mozdulatban, amellyel Mózes indulatosan összetörte a Tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblát, nemcsak a nép bálványimádó engedetlensége miatti harag feszült, hanem ebben a felindulásban ott gerjedt az is, hogy: „Lehetetlent kérsz Uram!” Teneked lehetséges, Urunk, nálunk lehetetlen! (Lukács 18,27) Mi gyarlók vagyunk, folyton leverjük a lécet! Köszönjük, hogy ennyire szeretsz minket, de mi ezt nem tudjuk viszonozni! Elég csak egy példát említeni: Szeressük a jövevényt! (19) Mit jelent ez, itt és most? Adjuk át nekik az otthonainkat, adjuk fel önmagunkat, hitünket, kultúránkat, örökségünket, nagyszüleink, szüleink munkáját, mindenünket, mert ezt követeli a keresztyén szeretet? Mi meg puszta szeretetből költözzünk a híd alá? Tudom, a „jövevény” az volt, aki alkalmazkodott az őt befogadókhoz. De most ne bocsátkozzunk magyarázkodásba! Itt most csak egy példáról van szó, Isten parancsai közül a „legegyszerűbbről”. Vegyük végig a Tízparancsolatot, annak jelentésbeli gazdagságával együtt, és megalázkodik bennünk a lélek…

Kegyelemre szorulunk. Urunk, egyedül Te tudod megoldani azokat a lehetetlen helyzeteket, amelyben az árvák gyámolítóra találnak, az özvegyek társra, a jövevények otthonra. Amikor az emberek megtérésre jutnak, elkezd épülni az Isten országa! Köszönjük Urunk, hogy Te nem vagy megvesztegethető! (17) Köszönjük, hogy Tenálad nincs hatalmasabb! Urunk, Te vagy a megoldás, a megváltás egyedüli forrása (14–15). Mi, Tehozzád ragaszkodunk! (20)

Szerző: refdunantul  2022.01.02. 04:00

süti beállítások módosítása