Édesanyámat látogattuk meg, aki huszonöt kilométerre lakik tőlünk, de már a Bakonyban. Balatonalmádiból nyugodtan elindultunk, a Bakonyban azonban zord időjárás fogadott bennünket. Többször ért már bennünket hasonló meglepetés, mert a Bakonyban mások az időjárási viszonyok. Hazafelé ónos eső esett és azonnal lefagyott mínusz öt fokban. Lépésben és totális bizonytalanságban vezettem az autót. Szinte reménytelennek tűnt, hogy épségben hazaérkezhetünk. Több baleset is történt az ellenkező sávban. Pár perc alatt teljes lett a káosz. Az utakat nem sózták. Egy időre félreálltam, de láttam, ahogy beesteledik, még rosszabb lesz a helyzet, ezért ismét megpróbáltam haladni. Újra elindulva, minden fékezést, minden kormánymozdulatot meg kellett gondolni. Milyen törpévé lesz az ember egy pillanat alatt, milyen tehetetlenné!

Isten népe, mint legkisebb nép, ugyanezt érezhette, amikor az Ígéret Földjének határát átlépte, hiszen annyiféle más nép lakta azt a földet, akik erősebbek, nagyobbak voltak Isten népénél, és szokásaik, kultuszaik nagyobb bizonytalanságot jelentettek nekik, mint nekem az ónos eső miatt járhatatlan út. Egyetlen esélyük volt: mennek előre, bíznak az Úr őket megtartó erejében, és mindenben csakis Istenüket követik; ha pedig megérkeznek, akkor nem „utazgatnak” össze-vissza, hanem otthon maradnak, amíg tart a veszély. 

Isten népe számára a legkisebb eltévelyedés, félrekacsingatás, az ottani idegen népek szokásaiba, kultuszaiba való belekóstolgatás a halált jelentette volna számukra, miként számunkra is, ott akkor a Bakonyban, a legkisebb meggondolatlanság. Amikor Isten azt a parancsot adja népének, hogy „irtsa ki” mindenestül az ott lakókat (1–6; 22–26), akkor Isten nem gyilkolásra gondol, hanem arra, hogy Isten népe számára még olyan nagy veszélyt jelentenek az ottani népek, mint az autó számára a síkos utak, ezért ne „utazgassanak” semerre, hanem maradjanak az Úr és egymás közelében. Ilyen helyzetben nincsenek kompromisszumok. Isten nem mások halálát akarja – ezt egyértelműen kijelentette Jézus Krisztusban – hanem féltő szeretettel oltalmazza most sarjadó, zsenge hitű népét, hogy aztán később népe által nyerjen áldást a föld minden tévelygő nemzetsége is (1Mózes 3,12). 

Isten szereti népét, ezt a legkisebb népet; kiválasztotta, megszabadította (7–8), megáldotta (12–16), megerősítette őket (21–26), hogy aztán ebből a népből jöhessen el a világ Megváltója minden nép számára. Isten kiválasztó szeretete csakis arra indíthatja népét, hogy ne ő mondjon igent más népek tévelygéseire, hanem más népek mondjanak igent az Isten megváltó szeretetére, általuk. Egyébként „minden ütközik”, törik, zúzódik, irányíthatatlanná lesz, halálos szakadékba csúszik, mint az autók a síkos úton… Az üdvösséges megérkezést csakis az Úr megváltó szeretete ajándékozhatja mindannyiónknak. 

Szerző: refdunantul  2021.12.30. 04:00

süti beállítások módosítása