Bizony, aki ilyen gyönyörűen nehéz és bonyolult szolgálatban állt, mint amilyen Mózesnek adatott, az nem kerülhet ki abból makulátlanul. Egyrészt elragadhatja az ilyen embert, akárcsak egy pillanatra is, az önhitt hiúság, saját magának tulajdonítva azt a hatalmat és az abból fakadó dicsőséget, ami egyedül csak az Urat illetheti meg. Mózes is elkövette ezt a hibát (4Mózes 20,10). Másrészt, aki ilyen szolgálatban áll, az mások hibáiért, tévedéseiért is felelős, miközben azok a „mások” terepszínű arccal és titkolt élvezettel lapítanak, pedig pontosan tudják, hogy az ő tévedésük következményét hordozza el a vezető. Mózes ki is mondja ezt a nehéz tapasztalatot: Megharagudott rám az Úr, miattatok! (26)

Megindító ez az igeszakasz, ahogy Mózes szinte könyörög az Úr előtt, hogy ne kelljen pont itt, a cél előtt megállni (23), hadd menjen be és hadd lássa meg azt a jó földet, amit az Úr megígért népének (25), hadd örüljön neki ő is egy kicsit e-világban, hiszen annyi küzdelem jutott eddig neki, olyan jó lenne végül egy kis megnyugvás, a megérkezés elégedettségének tapasztalata, már e földön is. Azért megindító ez az igeszakasz, mert olyan őszintén emberi. Hát mindannyiónkban ott van a vágy, hogy olyan jó lenne a sok küzdelem után egy kicsit még e-világban is örülni, éldegélni, nézdegélni, apró elmaradt ügyeinket rendezni, a magunk „szőlőjében”, „itteni” kis részén… Attól is emberi ez a szakasz, hogy szóba hozza azt az ellentmondást, amit mindannyian átélünk majd, miszerint sok a feladat, erő feletti a teher, és amíg benne vagyunk az élet gürcölő sűrűjében, vágyakoznánk leadni a feladatokat, de amikor ténylegesen át kell adni azokat másnak (28), akkor mégsem olyan egyszerű elengedni a dolgainkat, az életet, e-világot… Mózes könyörgése mindezekről vall (25). 

Mózes azonban elismeri az Úr hatalmát (24), döntésének tökéletességét (24), ezért imádsága bizonyos tekintetben a jézusi imádsághoz hasonlítható: „…mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te.” (Máté 26,39) Végül is Mózes meghajlik az Úr akarata előtt, felmegy a Piszgá hegyének csúcsára, onnan megszemléli az Ígéret Földjét (27), és megnyugodva, utódját bátorítva és erősítve (28), elengedi mindazt, amit kell. Aki az Úr akaratában megnyugodott, annak békessége van az elengedéskor. Mi hozzátehetjük: Nekünk, Jézus Krisztusban, örök bizonyosságunk van, így végül is mázsás súlyok kerülnek le rólunk az elengedéskor, és ez a fellélegzés már az örök élet zavartalan dallama bennünk…

Szerző: refdunantul  2021.12.22. 04:00

süti beállítások módosítása