Mindenre elégséges biztatást hallunk a mai Igéből: Ne ijedjünk meg, ne féljünk, hiszen az Úr előttünk jár, harcol értünk, úgy visz bennünket az egész úton, mint ahogy a fiát viszi az ember, amíg megérkezünk! (29–31) Csak az Úr biztatása ad erőt, örömöt, valóságos távlatot az úton. Hagyatkozzunk erre a biztatásra, hitből fakadó engedelmességgel (32), zúgolódás és vonakodás nélkül (26–27), nem megijedve a világ nagy, óriásnak tűnő, szálas embereitől! (28)

Isten biztatása nélkül betegesen hullámzik az életünk, egyhelyben vesztegel, vereséget szenved, visszafelé haladva távolodik az üdvösséges céltól. A mai igeszakaszból mindegyikre olvashatunk fájdalmas példát. Vegyük elő a Bibliát és keressük meg ezeket az utalásokat, gondolkozzunk el azokon, érintsen meg minket személyesen az Ige! Isten biztatása nélkül valójában ítélet alatt vagyunk, miként a zúgolódó nemzedék nem mehetett be az Ígéret Földjére. Ezt az ítéletes állapotot döbbenetesen tárja elénk egy igevers: „Ti pedig forduljatok vissza, és induljatok a pusztába…” (40) Az élet útjáról visszafordulni, a puszta, a halál felé… Rettenetes!

Isten biztatása testet öltött Jézus Krisztusban. Őbenne megújította kegyelmét rajtunk az Isten, újból üdvösséges irányba állította eltévelyedett, sokféleképpen veszteglő életünket, jogos ítéletét feloldotta, hogy miénk lehessen a beteljesedett ígéret, és gyermekeinké is! Itt azt olvassuk, hogy hiába sírt az engedetlenül zúgolódó nemzedék, nem hallotta meg sírásukat az Úr, nem figyelt rájuk (45). Milyen jó tudni, hogy tart még a kegyelmi idő, tehát nem hiába szomorodunk meg, nem hiába sírunk; hallja még az Úr! Úgy hordoz bennünket az Isten, minként a Fiát, akinek földi életét megáldotta, akit feltámasztott a halálból és mennyei világába emelt.

Szerző: refdunantul  2021.12.18. 04:00

süti beállítások módosítása