Fontos az emlékezés! Kikapcsolódás számomra a nagyok naplóit olvasni. Most éppen Márai Naplóját szemezgetem. Sok személyes részlet ez, felfűzve az emlékező konkrét életének tengelyére, abban a korban, amelyben élt, azzal a szemmel látva élete eseményeit, ahogy csak ő láthatta. Hisszük azonban, hogy az eseményeket, a részleteket is, kézben tartja az Egyetlen Rendező! Így lehet a szubjektív emlékezés minden eleme egy objektív, üdvösségesen rendezett egész. Mózes visszatekintett az eddig megtett útra, a pusztai vándorlás végén, a negyvenedik évben, az Ígéret Földjének határán, még a Jordánon túl, Moáb földjén (1–5). 

Mire emlékezünk? Mózes elbeszélte Izráel fiainak mindazt, amit megparancsolt nekik az Úr (3). Mózes az Isten Igéjére emlékezett és emlékeztette a népet is. Isten Igéje többek között konkrét parancsokból állt, mintegy útjelzőkből, amelyek üdvösséges eligazodást adtak a részletek rengetegében. Az isteni parancs mentő fényforrás a sötétben, ösvényünk világossága (Zsoltárok 119,105), korlát az út szélén, biztos útjelző a csomópontoknál. Konkrét Igék is felragyognak bennünk, miközben emlékezünk. 

Fontosak-e az emlékezésben a részletek? Isten Igéje azt is kéri, hogy életünk hétköznapi részleteit, azaz „bajainkat, terheinket, peres ügyeinket”, amelyeket egymásnak támasztunk, oldjuk meg mielőbb, hogy aztán a lényegre tudjunk koncentrálni. Visszatekintve az eddig megtett útra, mennyi egykor örömteli, kínos és kínzóan fájdalmas részlet bukkanhat elő az emlékeinkből, de ezek nagy része csak akkor volt fontos, aztán az idő múlásával jelentéktelenekké lettek. Ne engedjük, hogy a hétköznapi ügyek bedarálják a jelent, amelybe beleveszve nem látjuk az ígért jövőt, a krisztusi lényeget, életünk és szolgálatunk értelmét! Ugyanakkor az üdvösség távlataiban a részletek is a helyükre kerülnek és fontosak lesznek (9–18.)

Hogyan, milyen lélekkel emlékezünk? Vegyük észre, hogy Isten vezetett minket, mint Isten népét vezette, kezdettől, a pusztán át, a megérkezésig. Ő az, aki életünk vargabetűit megbocsátja, kiegyenesíti, és nem enged letérni az üdvözítő útról. Ezért életünkben nem voltak véletlenek, mert Isten az eseményeket is a kezében tartotta és a javunkra fordította, hitünkben erősített és egyre közelebb segített minket az örök élethez. Csak hálaadással emlékezhetünk, amelyben – ismét mondjuk – a részletek is megtelnek tartalommal, értelemmel és ilyen értelemben szentté lesznek. 

Emlékezzünk az evangéliumra! A teljes Biblia alapján is fontos felszólítás ez (1Korinthus 15,1; 2Timóteus 2,8). Íme, Isten elénk tárta azt a földet, amit nekünk szánt (7–8). Jézus Krisztusban tárult fel igazán az „Ígéret Földje”, az üdvösséges megérkezés hazája, az Isten országának teljessége, az üdvösség boldogsága, amely sokkal inkább jobb mindennél (Filippi 1,23). Ott megszűnnek a bajok, a terhek, a peres ügyek (12), azokból megvált az Úr. Miközben emlékezünk Isten megváltó szeretetének evangéliumára, részesedünk is annak áldásaiból. Ennek nyomán, életünkkel, szavainkkal másokat is emlékeztethetünk Isten Igéjére, annak szabadító cselekvésére, azaz a krisztusi örömhírre. 

Szerző: refdunantul  2021.12.17. 04:00

süti beállítások módosítása