A testvéri szeretet alapja annak, hogy egymást szeretve, szerethessük azokat is, akik között mozgunk a világban. A szeretet említése manapság nem sokakat mozgat meg, hiszen a fogalom kiüresedett, mert annyit emlegetjük, de valójában ritkán tapasztaljuk, éles helyzetekben különösen. Olyanokká lettünk, mint a pogány görög ember, aki szívesen beszélt az igazságról, de a szeretettel nem tudott mit kezdeni. Mit ér az igazság, ha „megnyomorítjuk” vele a másikat? 

Ugyanakkor a szeretet kapcsán ne a Hegyi Beszéd és a Szeretethimnusz jusson legelőször eszünkbe, hiszen még a testvéri szeretet terén sem tudunk így szeretni. Ezek az említett igehelyek Isten Jézus Krisztusban közölt szeretetét mutatják be nekünk, hiszen egyedül az Isten szeretete az, amely soha el nem múlik (1Korinthus 13,8). Ezért a szeretetért könyörögnünk kell, aztán naponta, minden élethelyzetben újra és újra el kell kérnünk azt. Csak az Isten újjászülő kegyelme képes arra, hogy az Ő szeretetével megajándékozzon bennünket, miszerint aztán így szerethessük mi is egymást. Az apostol kimondja, hogy a thesszalonikaiakat is az Isten tanította szeretni, ezért nem szükséges neki erről a szeretetről külön írni (9). 

Nagy szükség lenne a valóságos, krisztusi szeretetre – a testvérek között is –, amikor a szeretet sokakban meghidegült (Máté 24,12), amikor az érzelmi intelligenciánk sivárrá lett, vagy mesterségesen túlhajtottá, így hamissá torzult, amikor ennek nyomán a szeretet képmutatóvá, színpadiasan felszínes kirakattá silányult, érdekeket kiszolgálóvá. Nagy szükség lenne a krisztusi szeretetre egy olyan korban, ahol megint az ezernyi érdek és igazság hangzatossága az erőt, a sikert, az eredményt tette az első helyre, még akkor is, ha ügyes ellensúlyozásként, úgy tesz, mintha odafigyelne mindenkire. A szeretetre nevelni kell, miközben a krisztusi szeretetért csak könyörögni lehet.

A krisztusi szeretet először mindig a sajátjait szereti, ezért az első a testvéri szeretet. Csak az tud másokat szeretni, aki először a sajátjait megbecsüli (9). Aztán a krisztusi szeretet megmutatkozik a konkrét segítségnyújtásban, miként a thesszalonikaiak gyűjtéssel segítettek más macedóniai gyülekezeteket. Bizony a krisztusi szeretet mindig konkrét emberek felé, konkrét tettekben mutatkozik meg, amiben állandóan gyarapodnunk kell (10). A krisztusi szeretet áldott megnyilvánulása – amivel a mai zajos és nyilvános világban nem is tudunk mit kezdeni –, hogy csendesen végzi, a maga helyén, a maga munkáját, vagyis alapvetően csendes életet él, és nem piszkálja a másik embert, nemcsak elmélkedik a világ nagy dolgairól, hanem saját kezével dolgozik, tesz, beáll a sorba. Csendben imádkozni, dolgozni, a másikat leginkább békén hagyni, lehetőség szerint nem a másikra szorulni, a kívülállókat – akik egészen mások, mint mi – tisztelni! A sajátjainkat krisztusian szeretni, a kívülállókat tisztelni! Bizony, túlhajtott világunkban, helyesen értve, ezek is a krisztusi szeretet megnyilvánulásai lehetnek. Hiszen zajongunk és másokon kérjük számon azt, amit mi magunk sem tudunk megvalósítani, miközben állandóan a másikat piszkáljuk, hergeljük, és nemcsak folyamatos elvárásokkal terheljük testvérünket és embertársunkat, hanem mindenért a másikat tesszük hibássá, gyakran halálosan tiszteletlenül (11–12). 

Szerző: refdunantul  2021.10.17. 16:00

süti beállítások módosítása