Egy ponton a hívő ember nemcsak belátja az imádság egyetlen lehetőségét, hanem életének nélkülözhetetlen részeként gyakorolja is, mintegy ráhagyatkozik az Isten megtartó kegyelmére, mint amikor este fáradtan beledől az ágyba. A hit embere és Isten hívő népe másokat is, közbenjáró könyörgésben, az Úr megtartó kegyelmére bíz (2). 

Az imádságban kitartók vagyunk (2), mert a szüntelen imádságban (1Thesszalonika 5,17) éppen azt valljuk meg, hogy az Úr elé járulva a legreménytelenebb helyzetet is reménységben éljük meg, illetve ezért a reménységért könyörgünk, miközben rábízzuk magunkat az Úr tökéletes akaratára, aki csakis jót akar nekünk. A szüntelen imádságban betagolódunk az Isten örökkévaló, üdvözítő rendjébe.

Az imádság nyitánya, forrása a hálaadás (2), hiszen Isten szabadítása már a miénk. Isten, Jézus Krisztusban már mindent szépen elintézett. Erről a szabadításról indirekten olvasunk Ézsaiás próféta könyvében, a terméketlen szőlőről szóló próféciában: „Hagyom, hogy elvaduljon, nem metszem, nem kapálom, felveri a tövis és a gaz.” (Ézsaiás 5,6) A figyelmeztetésben ott rejlik az evangélium, ami Jézus Krisztusban felragyogott: Nem hagyja az Isten, hogy elvaduljunk, metsz, kapál – még ha ez adott ponton fáj is –, nem engedi, hogy életünket felverje a szúrós, sebeket ejtő tövisek rengetege. Ő az Úr, de Ő kegyelmes, szabadító Úr! Nem hagy el az Úr minket, történjék bármi: életben maradunk, fel vagyunk írva az élők közé, örökké megoltalmaz az Úr (Ézsaiás 4,3–6). Az imádkozó közösségnek, az imádkozó embernek bizonyossága van efelől, és imádságunk során, ebben a bizonyosságban erősödünk meg.

Az imádságunk tárgya, a hálaadásból kiindulva, könyörgés másokért, és rendszeres könyörgés az Úr ügyéért, az evangélium hirdetéséért, a látható egyház szolgálatáért és szolgáiért, a krisztusi örömhírért (3). Bizony szabad és kell önmagunkért is könyörögni, hogy hirdethessük a Krisztus titkát, és saját ügyeinken is – amelyek összeforrtak a szent üggyel –, Krisztusban, ott legyen az áldás; valamint, ha kell, akkor áldozatot is tudjunk hozni a Krisztusért, mint a fogoly Pál.

Aki imádkozó ember, az megkapja a bölcsességet, az Úrtól való kedvességet, a legfeszültebb helyzetben is, hogy mennyeien megfűszerezett szóval mindenkinek helyesen tudjon felelni, a kedvező alkalmat meglátva, felhasználva… (5–6)

Szerző: refdunantul  2021.10.08. 04:00

süti beállítások módosítása