Az ember nyomorúságával most Péter tagadása kapcsán szembesülhetünk. Az ember tud nagyokat mondani, mi mindenre képes ő maga. Aztán amikor valami váratlan hatás, ütés éri az embert, akkor képes mindannak ellenkezőjére: képes lapítani, képes letagadni a korábbiakat, képes esküdözve átkozódni is ebben a tagadásban. A kettő között pedig minden egyébre képes az ember, ha korábbi, önhitt állításai mégsem érvényesültek: képes a korábbi mércét lejjebb vinni, hogy magát igazolja; képes másra hárítani a felelősséget, azonnal magyarázva a bizonyítványát; de képes arra is, hogy megjátssza magát, és képes sikernek láttatni a kudarcot. Lássuk be a magunk nyomorúságát! Más a szép napokon magabiztosan fogadkozni, és más a próbatételek idejét a saját bőrömön megélni, félelmek között, testben és lélekben elszenvedni… Ne botránkozzunk meg azonnal ezen az átkozódó tagadáson!

Van-e szabadulás ebből a nyomorúságból? Péter átkozódott, aztán sírva fakadt. Sokféle sírás van. Az Isten Lelke által támasztott sírás annak felismerése, beismerése, hogy azt hittem, erős vagyok, és kiderült, hogy semmire sincs erőm, az Úr kegyelme és ereje nélkül. Péter sírása ilyen volt. Nem a sírással intézzük el azt, amit elrontottunk; de a bűnbánó önismeretre jutás sírása lehetővé teszi, hogy az Úr kézbe vegye, felemelje, megújítsa életünket, szolgálatunkat. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek az Úrban (Máté 5,4). Ez a sírás a bűnbánat sírása. Ez a sírás az Isten gyermekeinek sírása, mert erre a sírásra csak az övéi képesek – kegyelemből –, akármilyen mélyre jutottak is. Ez a sírás képes sírni saját nyomorúságai felett, de a világ minden nyomorúságára is érzékeny: látva azt a sok szenvedést, amelyet egymásnak okozunk. Ez a sírás megszomorodás a bűn, a halál, a gonosz hatalma felett. Nagy baj, ha annyira megkeményedtünk, hogy már sírni sem tudunk!

Pál apostol a fentieket üdvösséges összefüggésbe helyezi: „…akik sírnak, mintha nem sírnának…, mert az idő rövidre van szabva, és ez a világ elmúlik.” (1Korinthus 7,30–31) Ha sírtok is, a feltámadott Úrban sírjatok, azzal a reménységgel, hogy nem a sírásé a végső szó. Úgy sírjatok, mintha nem sírnátok. Másokat ne fárasszatok a sírással! Az Úrban, az Úr előtt sírjatok, azzal a reménységgel, hogy jön az Úr, felemel, megújít, szolgálatra küld, és az Ő országának polgárai közé helyez, ahol a végső állapot az öröm!

Szerző: refdunantul  2021.09.04. 04:00

süti beállítások módosítása