Annyira kellemetlenül valós a prédikátor üzenete, hogy nem merünk nyílt színen ilyenn őszinték lenni, még a magyarázat kiindulásában sem. Pedig, szerintem, minden sorát értjük és rezonálunk rá. 

Annyit példaként, hogy lelkészként számos életsorsot ismerek. Ezek az emberek ugyanabból a társadalmi rétegből valók, többnyire. Az említett életsorsok nagy része hasonló abban, hogy végig, bérből és fizetésből élve, próbáltak talpon maradni, fáradtsággal és odaadással küzdeni, elvégezni a feladatukat, valamire jutni; és még szerettek volna egy picit örülni az életnek, a fáradsággal szerzett „szerzeményüknek”. Amíg dolgoztak, erre nem volt idő és pénz; mire nem dolgoztak, megbetegedtek, vagy más nagy problémáik támadtak… Ez csak egy leegyszerűsített sablon. Nyugodtan vegyük hozzá azokat is, akiknek van lehetőségük élvezni az életet, és kétségbeesve meg is tesznek mindent, hogy élvezzék azt; még sincs örömük…

Mi jut az embernek? Ez itt az alapkérdés. A prédikátor könyve és a teljes Írás összefüggésében feleljünk. 

Mi jut az embernek? Egyrészt vegyük fontolóra azt, hogy akinek látványosan több jutott, mint másoknak, szépségben, tehetségben, vagyonban és hatalomban, élvezetekben, azoknak nagyobb a felelősségük is; illetve az ilyen ember is gondoljon arra, hogy mindezek, az Úr nélkül, mulandók és hiábavalók. A prédikátor ebben a fejezetben és az egész könyvében erről szól. 

Mi jut az embernek? Örüljünk minden napnak, mert a holnap az Úr kezében van! Tekintsünk mégis reménységgel a holnapra, hiszen a mi Urunk a jövő Ura! Ne ettől a világtól várjuk a valódi „jussot”; ugyanakkor vegyük észre, hogy mennyi mindenünk van, még a legnehezebb helyzetben is. Bízzunk, gyönyörködjünk az Úrban, az Ő akaratában – miközben tesszük a dolgunkat –, és Ő megadja kellő időben azt, amire szükségünk van (Zsoltárok 37,4). Az Úr ad, mindig ad, eleget ad (Zsoltárok 127,2), és Jézus Krisztusban a legtöbbet adta, a legfőbb jót, örök életet és üdvösséget!

Szerző: refdunantul  2021.06.19. 04:00

süti beállítások módosítása