Gedeon két fia, két embertípus. Az egyik – Abímelek – irgalmatlanul gázol át, még a féltestvérein is, a hatalomért. A másik – Jótám – az Isten megtartó kegyelméből menekülhet meg, hogy az Úr példázatos üzenetét átadja, amely minden „kánaáni típusú királyság” kritikája. Jótám példázata szerint a fák igényesek, amikor királyt választanak maguknak, mert méltó, alkalmas királyt akarnak maguknak. Mind az olajfa, mind a fügefa, mind a szőlő visszautasítja a királyságot, mert valóságos, tápláló gyümölcseik zamatát többre értékelik saját maguk kelletésénél, a mások feje fölött, a királyság üres fennköltségében. 

A királyság dilemmája jelen van az egész Bibliában. Isten a népe királya. A nagy törés, szakadás, amit a Biblia bűnnek nevez, tette lehetővé, aztán szükségessé a királyságot, mint a törvény, a rend fenntartójának biztosítóját, aki nélkül mindent megemésztene az emberi bűn. 

Isten azonban elküldte egyszülött Fiát, akiben megmutatta, milyen az a király, aki az Úr nevében jön: szolgai formát vett fel, hatalma megváltó szeretetében mutatkozott meg, búzamagként a földbe temetve nem önmagának él és hal, hanem sok gyümölcsöt terem (János 12,24). Meg kell térnünk ahhoz, hogy ilyen királyságban élhessünk, hogy ez a királyság „elég” legyen nekünk, hogy ilyen királyért könyörögjünk és ne magunk akarjunk tündökölni. Jézus Krisztusban újjászületve már nem önmagunknak élünk és halunk, hanem az Úrnak, Őbenne egymásnak, hatalmunk pedig szolgálat (Róma 14,8).

Jöjj, Isten Szentlelke, cselekedd, hogy a feltámadott Úr legyen a mi királyunk!

Szerző: refdunantul  2021.05.23. 04:00

süti beállítások módosítása