Az Úr ereje adott kitartást a bölcs folytatáshoz Gedeonnak akkor is, amikor az efraimi testvérek féltékenyek lettek Gedeon győzelmére, és Gedeon, hála helyett, szemrehányást kapott tőlük, hogy miért nem szólt nekik idejében. Ismerjük ezt: „Szóljál, jövök!” Amikor szólunk, akkor éppen nem ér rá. Amikor minden kész, akkor: „Miért nem szóltál, jöttem volna…” Hála helyett szemrehányás. Nem tudjuk, mit gondolt Gedeon, amikor ezt meghallotta – a gyarló gondolatainkat is bűnbánattal le kell tennünk az Úr kegyelme elé –, de cselekedni bölcs és higgadt vezetőként cselekedett. Sok gyarló gondolatunk lehet, a határtalan emberi gyarlóságra, hálátlanságra, féltékenységre, csúsztatásra; de mindig azért kell könyörögnünk, hogy legyen erőnk, fáradtan is higgadtnak maradni, Isten népét egyben tartani, szelíd szóval enyhülést szerezni, és sok felesleges belső csatát megelőzni, hiszen van küzdelem „odakint” éppen elég (Példabeszédek 15,1). Gedeon megdicsérte a méltatlankodó efraimi testvéreket, elismerte, felértékelte tetteiket, akiknek így indulata megenyhült. Nem hazudott Gedeon, csak felismerte a tetteit annak, aki elismerésre vágyott, miközben maga háttérben tudott maradni (1–3). 

Itt legyünk figyelmesek arra, hogy Gedeon történetében ettől kezdve nem olvasunk arról, hogy az Úr szólt Gedeonhoz. Elvégezte azt, amit az Úr bízott rá: legyőzte Midjánt, kis seregével. Itt kellett volna megállni! De csapda lett a győzelem Gedeonnak, aki nem tudott a győzelmeiben megállni (8,28). Tovább folytatta a százhúszezer veszteségtől vérző, tizenötezres midjáni sereg üldözését, a Jordánon túl, amíg teljesen szétverte a sereget (10–12). Fáradtsága, a sereg nélkülözése, saját, Jordánon túli városainak, a gáti Szukkót és Penúél lakosainak elutasítása – akik nem adtak kenyeret az éhező seregnek – jelek lehettek, hogy álljon meg, mert eddig szólt az isteni küldetés… Gedeon azonban folytatta, makacsul, győzelemtől ittasan, a városokat megfenyegetve, a midjáni két vezért üldözve (4–9); és hibát hibára, bűnt bűnre halmozott. 

Amíg az ember azt teszi, amit az Úr bízott rá, addig fáradtságában is kap „felülről” való erőt a folytatáshoz (1–3). Adjon az Úr erőt ahhoz is, hogy ne folytassuk, amikor az Úrtól való mandátumunk megszűnt, hanem álljunk meg, álljunk félre, álljunk le! Áldott jele Istennek ilyenkor az a fáradtság, amit már nem lehet egy éjszaka kipihenni… Áldott jele lehet Istennek a sokféle nélkülözés – nemcsak éhség, hanem lelki nélkülözések sora is – amelyeket nemcsak elszenvedek, hanem okozok is, mert csak arra a feladatra koncentrálok, amit Isten talán már régen elvett tőlem (4–12). Állj meg a halálos csapda előtt! Ne légy aktív az Úr felhatalmazása nélkül!

Szerző: refdunantul  2021.05.19. 04:00

süti beállítások módosítása