Siránkozik a nép. Isten népe siránkozott a pusztában, hogy rosszul megy a soruk (1): nem látták reménységgel a megígért föld gazdagságát; megunták a mennyei mannát (7–9); visszavágyódtak az egyiptomi fogságba, mert ott jól tartották őket, olcsón ehettek húst, meg minden finomságot (4–6). Az ember a jólétben „megvakul”, hitetlenné lesz, mindennapi gondjai óriásivá nőnek, miközben az élet élvezetére rendezkedik be. Igen, a jólétben kezd el tátongani az ember előtt, Isten nélküli életének hiábavalósága, és ezért menekül élvezetekbe, pótcselekvésekbe, ezért nem jó soha semmi.

Siránkozik a vezető. Mózes is belefáradt az engedetlen nép vezetésébe. Mózes rossznak tartja, hogy ilyen népet kell vezetnie. Mózesben is elhalványult egy pillanatra a reménység, mert nem látja, hogy továbbra is úgy viszi Isten a népét, mint ahogy a dajka a csecsemőt. Mózes elhordozhatatlannak tartja azt, hogy egy egész nép minden gondját hordoznia kell, mégpedig egyedül, túl sok ez neki is. Mózes inkább meghalna, azt kéri az Úrtól, hogy vegye el életét, mert azzal jót tenne vele az Isten (11–15). Igen, megtántorodnak a legkülönbek is (Ézsaiás 40,30–31).

Siránkozzunk mi is? Lelkigondozóként, pláne pszichológusként, mindent meg kell érteni. Igazából a fenti siránkozásokat sem szabad lebecsülni, mert rengeteg emberi gyötrelem van ezen a világon. Ismerünk mi is ezekből többet is. Fontos beleérezni a másik szenvedéseibe! Nem szabad lebecsülni sem a másik, sem a magam szenvedéseit, mert embertelenné leszek! De ez, még édeskevés! Úgy legyek emberséges, hogy mindenekelőtt bízom az Úrban! Hiszen csak az Úr tud rajtunk igazán segíteni, és emberek is csak akkor segíthetnek rajtunk, ha őket az Úr küldi hozzánk. Az Úrban bízva, hitemben soha nem leszek embertelen; ugyanakkor hitem mindig megakadályoz abban, hogy siránkozzak, hogy hálátlan legyek, hogy másokat határon túl a magam bajával terheljek, miközben hiszem azt, hogy Isten nem terhel erő felett. 

Amíg az Úr előtt siránkozunk, még van remény. A legnagyobb baj az, amikor a siránkozásunk is gyarló, örökké elégedetlen, Istennel perlekedő siránkozássá torzul. Akkor valóban egyedül maradtunk, akkor soha semmi nem lesz jó! Akkor jogosan felgerjedhet az Úr haragja ellenünk, mint akkor felgerjedt az Úr haragja Isten népe ellen (10). Urunk, könyörülj, ne legyen végleges rajtunk a Te jogos haragod! (2) Aki az Úr előtt siránkozik, azt az Úr kézbe veszi, abban elkezd munkálni az Úr Lelke, az megtanul siránkozás helyett sírni, majd megvigasztalódni, majd hálássá és örvendezővé lenni, és így az ilyen ember reménységre tud hangolni másokat is.

Szerző: refdunantul  2021.03.27. 04:00

süti beállítások módosítása