Micsoda méltóság, Isten eszközei lehetünk az Ő szent ügyének képviseletében! Bárhol állunk, ez lehet életünk egyetlen értelme, méltósága. Az a boldogtalan ember, aki nem fedezte fel, hogy az Úr követe ebben a világban, a maga helyén. Isten megváltott bennünket az örök életre, és akinek örök élete van, az már földi életét is abban az örömben éli, hogy a maga helyén úgy szolgál, mintha a „szent dolgokat vinné a vállán” (9).

Az Istentől kapott feladat és felelősség nagyságához mérten kapjuk azokhoz az „ajándékokat”, eszközöket, képességeket, készségeket, lelki ajándékokat, köztük az erőt és a bölcsességet. A mi Urunk ezt a talentumok példázatában is elénk tárta (Máté 25,15). Nagy áldás az, ha valaki az Úr vezetését követve a maga helyén szolgál odaadó hűséggel, elégedettséggel, irigység nélkül, abban a feladatban kiteljesedve, amit az Úr bízott rá. Ez az igazi „nagyság”, amely Isten dicsőségét szolgálva, nem akar többet, mint amit kapott, hiszen hitben járva az igazán „több” már az övé. 

A léviták közül Gérsón fiai két szekeret és négy szarvasmarhát kaptak, Merárí fiai négy szekeret és nyolc szarvasmarhát, míg Kehát fiai nem kaptak szekereket és szarvasmarhákat. A különbségtétel oka a feladat különbségében volt, de nem a feladat minőségének különbségében. Mindhárman azt a szent feladatot kapták, hogy a szent sátor szállításában részt vegyenek. Merárí fiainak több szekérre és szarvasmarhára volt szükségük, mint Gérsón fiainak, mert nekik kellett szállítani a szent sátor nehéz fa és fém vázát, Kehát fiai pedig nem kaptak szekeret és szarvasmarhát, mert ők a szent sátor tárgyait a vállukon vitték (1–9). 

A feladatban van különbség, de a feladat fontosságában, annak szentségében nincs. Mindenki a maga helyén, Isten dicsőségére végzi a feladatát. Nemcsak a feladatban, a terhekben is van különbség. Kinek-kinek más és más jut. Nehéz helyzetben, emberileg érthetetlen és felfoghatatlan különbségek ezek. Csak az a reménységünk, hogy mi most nem értjük, de egyszer majd megértjük mindezeket (János 13,7); miközben annak az Úrnak a kezéből fogadjuk el a saját, másoknak át nem adható terheinket (Galata 6,4), aki annyira szeretett bennünket, hogy egyszülött Fiát adta érettünk (János 3,16). Ő csakis üdvösségesen jót akar nekünk, és ha több terhet rak ránk, több erőt is ad ahhoz (2Korinthus 12,9; Filippi 4,4), hogy hitben elhordozhassuk azokat, az öröklétig (Jelenések 2,10).

Szerző: refdunantul  2021.03.20. 04:00

süti beállítások módosítása