Sok külső dolog tette tisztátalanná az embert az Ószövetség korában, amelyek különösképpen vonatkoztak a papokra: nem lehetett halottat érinteni (1–4), nem borotválhatták kopaszra a fejüket (5–6), nem vehettek el elbocsátott, özvegy, vagyis más által már érintett nőt (7–9), és a testi fogyatékosság bizonyos fajtái is tisztátalanná tették őket (16–23).

Örömhír, hogy Jézus Krisztust megismerve mindezek „közömbös” dolgokká lettek, mert bizonyossággal tudjuk: nem a külső dolgok tesznek bennünket tisztátalanná az Isten előtt (Márk 7,15). Ugyanakkor nem egy értelmezhetetlen belső tisztaságról tanít Isten Igéje. Önmagától e-világban nincs tiszta ember egy sem: tisztátalanságunk külső és belső egyaránt. 

A szent Istennel való közösség tesz bennünket tisztává (15). Ez a tisztaság azonban a belsőnket – többek között gondolatainkat –, és a külsőnket, valamint az egymáshoz való viszonyulásunkat is megtisztítja. A szent Úrral való közösség egész lényünket és minden viszonyulásunkat megtisztítja, és éppen ez hatalmaz fel minket arra, hogy szent szolgálatunk során bátor hittel érintsünk meg mindent, mert nem mi leszünk ezáltal tisztátalanná, hanem a tisztátalan tisztul általunk. Jézus Krisztus is megérintette a leprásokat…

A felkent papokra (10), lelkészekre, elhívott egyházi szolgákra nézve mindezek többszörösen érvényesek. Imádkozzunk értük, hogy Isten szentségét ragyogtassa egész lényük, szavaik, tetteik, szolgálataik, életük. Könyörögjünk értük, hogy erős hitük, a megváltó és megtisztító Jézus Krisztussal való közösségük olyan erős legyen, hogy ne elkülönüljenek, hanem közösséget vállaljanak a világgal, Isten szentségével hintve meg a világot. Gyanús, ha soroljuk, hogy ezt, meg ezt, meg ezt sem szabad; mert mindezek tisztátalanok! Ilyenkor a hitünk gyenge, és haszontalan szolgák vagyunk!

Szerző: refdunantul  2021.03.01. 04:00

süti beállítások módosítása