Jézus Krisztus feltámadása és a halottak feltámadása között elválaszthatatlan a kapcsolat. A halottak feltámadása azt jelenti, hogy Isten uralma, élők és már meghaltak fölött (Róma 14,9), valamint a mindenség fölött nyilvánvalóvá lesz, így újra Isten lesz minden, mindenekben. Isten uralma a legfőbb jó, amely akkor, mindenki számára nyilvánvalóvá lesz. Isten uralma eltöröl minden fejedelemséget, hatalmasságot, minden ellenséges erőt, eltörli a gonoszt. A feltámadás Isten uralma, jogos ítélete és mindenek helyreállítása (20–28).

Ha azonban a halottak nem támadnak fel, akkor Jézus Krisztus sem támadt fel; akkor Isten hatalmát és magát Istent is megkérdőjelezzük. Akkor nincs sem üdvösség, sem ítélet, nincs rend, csak örök káosz, és véglegesedik a kárhozat állapota... Akkor nemcsak hiábavaló a hitünk és az igehirdetésünk, hanem hiábavaló mindenfajta vallás és hitetlenség is, mert egyként úrrá lesz rajtunk a betegség és az undor (Szabó Lőrinc), amit az apostol ezekkel a szavakkal fejez ki: üres, hiábavaló, hamis, semmit sem ér, bűneinkben vagyunk, szánalomra méltóak vagyunk, elvesztünk mindannyian (12–19).

Ámde Krisztus feltámadt a halálból, első zsengeként a halottak közül (20). A diagnózis az, hogy mindenki visszaélt a hatalmával, és nem hűséggel sáfárkodott a javakkal. Mindenki ítéletre méltó. Kegyelemre van szükségünk. A halottak feltámadása Jézus Krisztus megváltó szeretetének védelmében jelent üdvösséget (23). Jézus Krisztus megváltó szeretete olyan számunkra, hit által, mint a megmentő bárka özönvíz idején. Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és a hit ajándéka által, nekünk ez nem ítéletet, hanem üdvösséget jelent, megszabadulva az üresség, a hiábavalóság, a hamisság szánalmas átkától.

Gyerekkoromban, a Biblia üzenetét hallva, azt hittem, hogy a feltámadás mindenkire vonatkozó, jó dolog. De ez sem az, amit gyermekként hallottam és rögzítettem ezzel kapcsolatban. „Semmi sem az, aminek elsőre látszik.” A feltámadás ítélet, Isten jogos ítélete, uralmának, örökkévaló rendjének végleges érvényesítése. Isten uralma persze mindennél jobb! De nekünk csakis a könyörgés marad: Uram, irgalmazz!

Könyörgésünk kifejezi alázatunkat: minden kegyelem, minden Isten ajándéka. Ugyanakkor a könyörgésünk kifejezi üdvbizonyosságunkat is: Isten ereje munkál bennünk! Naponta a halállal nézünk szembe, de az örök élet üdvösséges bizonyosságával. Így erőt kapunk megállni „a jó erkölcsben”, az élvezetek pusztító rengetegében is; nem engedve gonosz társaságok vonzásának, sem a mának élő, mértéktelen evésnek és ivásnak. Nem az erkölcs és a lemondás üdvözít, de csakis az üdvbizonyosság ad erőt ahhoz, hogy nemet mondjunk arra, ami Istennek sem kedves, és minket is tönkretesz, tűnjék elsőre bármilyen élvezetesnek is a csilli-villi kínálat (29–34).

2Sámuel 12,2431

Szerző: refdunantul  2020.10.11. 04:00

süti beállítások módosítása