A TANÍTVÁNYOK JUTALMA.

– 1. Mit hagyott el Péter Jézusért? Tényleg mindent otthagyott az Úr követésében járva? Mi is mindent otthagytunk Őérte? Nem inkább arról van szó, hogy az Ő követésében is a magunk minden egyéb ügyének dicsőségét keressük, valamint érdemet és jutalmat, „itt” és „odaát”? Jézus követése, embereknél lehetetlen, csak Istennél lehetséges (26–27).

– 2. Éppen erre mutat rá Jézus válasza, miszerint Isten kegyelme végzi el, hogy bármilyen nyomorúságosan is, de felvállaljuk az Úr ügyét ebben a világban. Isten kegyelme az is, hogy attól kezdve részesülünk az Úr mennyei dicsőségéből, amikortól kezdve megismertük Őt. Már ebben a világban, minden bajban és küzdelemben, minden gyarlóság ellenére is felragyog az Ő dicsősége rajtunk. Áldott legyen az Úr azért is, hogy az ítéletkor szintúgy kegyelemben részesülünk. A királyi szék csakis az Úrnak jár, az ítélet csakis az Ő igazságos és kegyelmes kezében van (28).

– 3. A világ mostani és eljövendő új formája között ellentétes a viszony. Ami itt értéknek látszik, az ott semmivé válik: elsők és utolsók szerepe minden tekintetben végzetesen felcserélődik. Krisztus egyházának az a feladata, hogy egész szolgálatával „előlegezze” a jövőnek ezt a rendjét, már itt a földön. Aki valóban Jézus Krisztus követése miatt lett utolsó ebben a világban, azt mindig elsőként hordozza kegyelmében az Isten. Aki Jézus követését érdemnek tekinti, és magát mások elé helyezi, az tündöklő elsőnek tűnik, de valójában utolsó. Egyébként pedig az „első” és az „utolsó”, a maga rangsor értelmében, a mi gyarló emberi szótárunk elemei, amellyel Jézus Krisztus érzékelteti az Isten országának valóságát (30).

– 4. Igazából az Isten kegyelmének ajándéka az örök élet, amely megáldja ezt a földi életet is. Isten kegyelmének ajándéka az is, ha Jézus Krisztusért elhagytunk mindent, azaz Ő lett a mi Urunk, az életünk irányítója, minden dolgunk értékének meghatározója. Akit, amit az Úrért elhagytunk, azt az Ő áldásával kapjuk vissza már ebben a világban, „odaát” pedig az örök életet. Ne felejtsük el: ebben a világban mindent csak időlegesen kapunk, egyszer el kell engednünk szeretteinket, kincseinket, érdemeinket; és csakis az Úr marad nekünk; meg „odaát” mindenki és minden, akit-amit az Ő kezéből fogadtunk el (29).

2Mózes 12,120

Szerző: refdunantul  2020.07.09. 04:00