JÉZUS NÁZÁRETBEN.

– 1. Akit közelebbről ismerünk, aki közöttünk nőtt fel, akit már megszoktunk, akit tegezünk, azt nehezebben tudjuk tisztelni; főleg, ha számos gyengeségére is fény derült ebben a közelségben. Éppen áradoznak valakiről, a fülem hallatára, én viszont jól ismerem az illetőt, ezért csodálkozva hallgatom a dicséreteket. A messziről jött ember azt mond, amit akar, és az ismeretlensége miatt érdekesebb és tiszteletet érdemlőbb az illető; egy darabig. De aztán kiderülnek a dolgok. Senki és semmi sem az, aminek elsőre látszik.

– 2. Jézusra is ezzel a gyanúval tekintettek a názáretiek, hiszen közöttük nőtt fel, ismerték a szüleit, az egész családját. „Nehogy már Jézus tanítsa őket bármire is.” Még azt is mondhatnánk, hogy sok esetben jogos ez az emberi tapasztalat, amit csak hitben lehet levetni, és a magunk nyomorúságából kiindulva, az Úr színe előtt, mégis megbocsátó szeretetté és tiszteletté formálni, a másik irányában…

– 3. Egyedül Jézus az, akinek a közelében kiderül, hogy Ő nem más, mint amit mutat magáról. Ő az egyetlen, akiben nem csalódhatunk! A názáretiek is hallották Jézus bölcsességét és csodáit (54), de nem látták meg Jézusban a Krisztust. Megbotránkoztak Jézusban! Ez a názáreti lelkület, amely ma is kísért, és legfeljebb ember példát, erkölcsi hőst, csodadoktort lát Jézusban, de nem az Isten Fiát, a Megváltót, aki meghalt és feltámadott értünk (57).

– 4. Ahol nem hisznek az Úrban, ott nem is történnek csodák. Először mindig a hit bátor ráhagyatkozását adja nekünk az Úr, utána kapjuk a hit bizonyítékait, utána lesz szemünk a csodákra; sőt, csodák és bizonyítékok nélkül is hiszünk az Úrban! (58)

1Mózes 42

Szerző: refdunantul  2020.06.17. 04:00