A MUSTÁRMAG ÉS A KOVÁSZ.

– 1. Annyi minden rejtett (35). Olyan dolgok történtek eddig körülöttem, ebben az esztendőben, hogy ha az ember komolyan belegondolna, megzavarodna, hit nélkül. Olyan dolgok történnek a világban is, hogy védekezünk: nem gondolunk bele a történésekbe. Eleve elnyomjuk magunkban, a következő generációban meg sem piszkáljuk az érzelmi intelligenciát. Alig merünk már felelősséget felvállalni, mert mindenünk rámehet, miközben tehetetlenül sodródunk… Itt tükör által homályosan látunk (1Korinthus 13,12). Itt sok a titok (5Mózes 29,28).

– 2. A titkoknak azonban jó gazdája van: a titkok mögötti lényeget feltáró Úr, aki beteljesíti szabadító ígéreteit. Az Isten országának titka most tárul fel, most teljesedik be; eddig rejtve volt; kezdettől fogva mindezidáig rejtve volt (35). De Jézus Krisztusban, eljövetelében, szavaiban, tetteiben, halálában, feltámadásában, az Isten feltárta azt, ami mindenkori erőnk, örömünk és vigasztalásunk (Zsoltárok 118,14). A lényeget hallottuk, ismerjük, hit által megragadhatjuk. A többi majd „odaát” a helyére kerül. Csakis Jézus Krisztusban adatik ez a beteljesedés, ez a feltárulás, ez a bizonyosság, öröm, erő, vigasztalás.

– 3. Ami „itt” rejtett és fájdalmas, az Jézus Krisztusban elhordozható lesz, majd egyre világosabbá és tisztábbá lesznek a dolgaink, a végső beteljesedés felé haladva: az Úrral, a kicsiből a nagyra, a még nagyobbra, a legnagyobbra, amiként a piciny mustármagból hatalmas, fészekadó fa növekszik, és a kovász által tápláló kenyér dagad számunkra.

1Mózes 40

Szerző: refdunantul  2020.06.14. 04:00