JÉZUS KIKÜLDI TIZENKÉT TANÍTVÁNYÁT – II.

– 1. Jézus felkészíti a tanítványokat a sorsukra (18): – Kiszolgáltatnak benneteket énmiattam! – mondja nekik Jézus. Ez jelentheti azt, amire utal is Jézus, hogy üldöztetést elszenvedve végül törvényszékek előtt állunk. Általános értelemben pedig azt a „kiszolgáltatottságot” jelenti Jézus szava, amit mindig el kell hordoznia a hívő keresztyén embernek Jézus Krisztusért, hiszen a modern társadalmakban, ha nem is bántanak, végképp nem tudnak mit kezdeni velünk... Ma is, szerte a világban átélik a keresztyének mindkettőt.

–2. Mi vállaljuk ezt a kiszolgáltatottságot Jézusért? Hitvallóként vállaljuk? Úgy, mint akik csakis Uruktól függenek, minden helyzetben?

– 3. A tanítvány szolgálata ugyanis mindenkor, mindenki előtt csakis a bátor bizonyságtétel, a tanúság lehet Uráról, Jézus Krisztusról (19). Bizony, ha kiszolgáltatnak bennünket, akkor Jézusért szolgáltatnak ki minket; vagyis nemcsak Őmiatta, hanem még inkább azért, hogy Őróla tanúságot tegyünk.

– 4. Ez is a pünkösdi csoda része, amit azóta is átélünk, ha hitben szólunk: Urunk közben elveszi a félelmet, Szentlelke által segítségünkre jön, és megadja azt, amit mondanunk kell, szavainkat kezébe veszi, és mint az Ő szava, Igéje jut az tovább, hogy elvégezze munkáját; ott, ahol kell (19–20). Folyamatosan készülünk, de egy adott, nehéz helyzetben nem kell és nem is lehet készülni. Amikor szólnunk kell, Jézus Krisztus szól általunk!

1Mózes 30,124

Szerző: refdunantul  2020.06.01. 04:00