Új egység kezdődik itt a Példabeszédek könyvében (22–24. fejezetek), hiszen újra megjelennek a hosszabb egységekből álló bölcs mondások is, a kétsorosok mellett.

A szentíró felhasználhatta a korabeli egyiptomi és babiloni bölcsességi műveket, de azokat erősen átalakította. Éppen ez az átformálás a lényeg, mert ezeket a bölcs mondásokat az Úrba vetett szilárd hit hatja át. Ezért az egykori egyiptomi és babiloni bölcs jegyzetek, életvezetésre vonatkozó tanácsok megtelnek mennyei tartalommal, mint amikor az üres edényt megtöltik éltető vízzel a szomjazó számára. Ugyanis mit jelenthetnek ezek az okos tanácsok egy súlyosan beteg ember számára: életvezetési tanácsokat adni a haldoklónak olyan, mint a buborék: szép, de mindjárt kipukkan.

Az Úrba vetett hit nélkül csak ilyen bölcs, okos, moralizáló, technokrata, módszerekkel teli életvezetési tanácsokra futja nekünk. Az Úrba vetett hittel azonban az áldott életvezetés „magától termő” gyümölcs. Az efféle tanácsok, „csak úgy magukban”, hahotára indíthatnak bennünket, vagy éppen dühöt támaszthatnak bennünk; attól függően, hogy milyen helyzetben vagyunk. A feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit nélkül üres edény minden bölcsesség!

Fontos: ne raboljuk ki a szegényt (22–23); ne legyünk haragos és heves természetűek (24–25); ne adósodjunk el felelőtlenül (26–27); ne mozdítsuk el meggondolatlan reformokkal az ősi határokat, ne változtassuk meg az évszázados szokásokat (28). Mindezek fontos megállapítások: de halálos betegen már nem ezek lesznek a fő kérdéseink; hacsak úgy nem, hogy az efféle bűneink kapcsán kegyelemért könyöröghetünk.

Legyen az Úrban, csakis a feltámadott Úrban bizodalmunk! Minden áldott életfolytatás forrása csakis ez!

Lukács 18,28–34

Szerző: refdunantul  2020.03.22. 04:00