Az ifjak ékessége az „erő”. Nézem a tízéves unokaöcsémet, meg a nyolcéves kishúgát: gyerekek, szépek, egészségesek, értelmesek; egy másodpercre nem állnak le, minden fontos, érdekes, izgalmas; tele vannak erővel, élettel, bizalommal, várakozással, huncutsággal. Isten ajándéka ez az élettől duzzadó, hamisítatlan reménység, amely valamit megsejtet abból is, amit Isten készített nekünk… Persze, az ifjúkor erejének sok „nyomorúsága” is lehet. A körülöttünk felnövekvő gyerekeket a jóléti társadalom minden földi jóval elhalmozza. Igen, az ember ilyenkor még azt hiheti, hogy övé a világ, az élet, és minden csakis őérte van… Nagy ajándék az ifjúkor szépsége, testi-lelki ereje; de hatalmas kísértések és bukások forrása is lehet: az Úr nélkül (Zsoltárok 119,9). Ez nem csupán egy kötelező magyarázati fordulat részemről, hanem valóságos tapasztalat: százával tudnám sorolni a példákat...

Az időskor ékessége az „ősz haj”. Negyvennégy és negyvenhat esztendő a különbség köztem és az öcsém gyerekei között. Noha én is, mind a mai napig – kizárólag az Úr kegyelméből – még bírom a „gyűrődést”, mégis egy fél óra alatt lemerítenek ezek a virgonc gyerekek, ahogy körülöttem ténykednek. Ekkor döbbenek rá, hogy megöregedtem. Ez nem valami lírikus megállapítás, hanem tény, azzal a hitbéli felismeréssel, amit a mai igevers hangsúlyoz: ennek a kornak is adott az ékessége. Az ősz haj csak szimbóluma annak, ahogy a hit embere megérik az idő múlásával, és nemcsak beleőszül az életbe, hanem hittel őszül bele abba; vagyis úgy tud benne lenni abban, hogy már tud elengedni, tud nem mindenben benne lenni, tudja a dolgokat „kívülről” és az Úr optikájából is szemlélni.

Az ifjúkor és az időskor között a híd a múló idő. A gyerekkori emlékek egyre elevenebben mocorognak bennünk. Mondták az egykori öregek: – Hamar letelik az itt kiszabott idő. – Akkor nem értettem. Most már értem. A múló idő zúzódásai pedig (30) az Úr gondoskodó, megváltó kegyelme által (1Mózes 22,14) az üdvösséges haza felé terelnek bennünket, mint az Úr népének tagjait. Az Úr adott nekünk örök királyt, akinek szeretet és hűség támogatja trónját, akinek királysága igaz és örök (28).

Így a múló idő zúzódásai is csak Őhozzá vittek közelebb bennünket (30), miközben minden Őelőtte történt, ami velünk történt. Az Úr gondoskodó szeretete mentett meg bennünket bortól (1), királyi haragtól (2), gyalázatokba belekeverő perpatvartól (3), kedvetlen restségtől (4), saját gyarló szívünk zavaros és mély vizeitől (5), a megbízhatatlan emberektől (6), hamis súlyoktól (10), halálos rágalmaktól (19)… Felfűzhetjük a mai fejezet szinte minden igeversét, mint az isteni szeretet egy-egy gyöngyszemét, erre a „nyakékre”.

Lukács 18,1–8

Szerző: refdunantul  2020.03.19. 04:00