A valóságos szeretet – így az élet – forrása mindig az igazság Urához való ragaszkodás, vagyis az istenfélelem. Ez az igazság soha nem a mi igazságunk. Ez az igazság a teremtő és fenntartó Isten megváltó szeretete, aki a világmindenség tengelye. Ezt igazolja a természettudomány ugyanúgy, mint a bölcselet. Az Úr nélkül beleveszünk a káoszba, a szeretetlenségbe, a gyűlöletbe (19). Isten szeretete soha nem engedi, hogy a gonosz hamissága taroljon ezen a világon. Az Úr utálja a gonoszt, nem hagyja, hogy életet ajándékozó igazságának tengelyét bárki elgyengítse, vagy elferdítse! Milyen találóan fogalmaz az igevers: – Kezet rá, hogy így van! – Valóban: Isten egyszülött Fiát adta ezért, kezeskedett igazságért, értünk, életünkért; megváltó szeretettel (20–21).

A valóságos szeretet testet öltése mindig a saját házunk népénél kezdődik. Az lehetetlen, hogy bármire, bárkire hivatkozva eláruljuk a sajátjainkat, szeretteinket, hitünket, kincseinket, kultúránkat. Az lehetetlen, hogy egy egyetemes, isteni szeretetre hivatkozva beáldozzuk másokért azokat, akiket az Isten elsőként bízott ránk. Igen, a krisztusi szeretet mindenkire vonatkozik, valóban egyetemes: a sajátjainkat megbecsülve, közös és kölcsönös felelősségünk van mindenki felé. De csakis ebben a sorrendben valóságos és hiteles az egyetemes szeretetünk; egyébként „szelet” öröklünk; mi több: olyan tornádót gerjesztünk, ami gyarló, pillanatnyi érdekekért letarolja a világot (29).

A valóságos szeretet bővelkedik, bőven osztogat, mégis gyarapszik, miközben maga is felüdül. Ez a valóságos, bővelkedő szeretet a Krisztus szeretetéből táplálkozik. Ebben a bővelkedésben sokkal többről van szó, mint a bevett „szajkóról”: – Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel nagyon meg vagyok elégedve! – Rettenetes az állandó panaszkodás is, amikor az ember nem tud bővelkedni. De ugyanilyen rettenetes ennek az ellenkezője is, amikor nem tudunk egymással egy őszinte, emberi szót váltani, mert a „kötelező happy” mindent felülír. Alig létezik biblikus érzelmi intelligencia. Ennek a „kötelező bővelkedésnek” pontosan kialakult a szekularizált, és az egyházi, azon belül a kegyes változata. A krisztusi szeretetben bővelkedők szembenéznek az „itteni” valósággal, de krisztusi reménységgel néznek szembe azzal. Ez a krisztusi reménység nem sziruposan kiszínezi, hanem az örök élet megváltó hatalmával áthatja ezt a valóságot. Ez a krisztusi reménység az egyetlen reménység, amely az isteni igazság és szeretet „tengelyébe” helyezi újra a szilánkos világot, miként az orvos sínbe teszi a törött végtagot, hogy gyógyulhasson. A valóságos, krisztusi szeretet így bővelkedik (24–25).

Lukács 13,2235

Szerző: refdunantul  2020.03.08. 04:00