A legyőzhetetlennek tűnő ellenségnek egyszerre csak nyoma sincs. Hatalmas Isten az Úr! Mi csak bízzunk Őbenne, nem szégyenülhetünk meg. Ezékiás király böjtölve gyászolt; a vele lévőkkel együtt könyörgött szabadulásért; és Ézsaiás prófétán keresztül figyelt az Úr szavára. Az asszír hadsereg pedig eltűnt Jeruzsálem falai alól (1–7).

– Előfordulhat, hogy az ellenség marad és legyőz. A tényleges ellenséget azonban örökre legyőzte a mi Urunk, Jézus Krisztus. Nem a böjtöléses gyászunk, a könyörgésünk, valamint az Igére figyelésünk érdeméért szabadít meg minket a mi Urunk, hanem pont fordítva: az Úr egyetlen, örök szabadításának bizonyossága vezet minket az Úr színe elé. Már megszabadultunk: ezért hálatelt, biztos reménységgel járulunk az Úr elé.

Ezékiás király imádsága is ebből az örök bizonyosságból táplálkozott, a már megnyert szabadulás öröméből. Az asszír király gyalázta az egyetlen Istent, és a saját maga erejében bízott (8–15). Ezékiás király pedig hitvallást tett az egyetlen Istenről. Isten szabadítása az Ő dicsőségének érvényesülése. Ahol pedig az Úr dicsősége és igazsága érvényesül, ott minden rendben lesz. Ezékiás nem szabadulásért könyörgött, hanem Isten dicsőségének érvényesüléséért; de azzal a hittel tette ezt, hogy ahol Isten dicsősége felragyog, egyedül ott van a valóságos, örök szabadulás (16–20).

*

(35) „Pajzsa leszek ennek a városnak…” (Ézsaiás 37,21–38)

Ezékiás imádságát meghallgatta az Úr! – Mivel imádkoztál, könyörülök rajtad! – válaszol az Úr. Nem arról van itt szó, hogy a mi imádságunk befolyásolhatja az Istent, örök terve megvalósításában. Aki azonban Lélekkel imádkozhat, annak eleve bizonyossága van, hogy az Úr könyörülete már az övé. Jézus is ezzel a bizonyossággal imádkozott a halott Lázár sírjánál. Még halott volt Lázár, és az Úr már előre hálát adott, hogy meghallgatta Őt; pedig láthatóan még nem is történt semmi (János 11,21–22). Az imádság a megváltottság jele; kegyelmi állapot.

Isten nem engedi egy határon túl az istentelen világbirodalmakat. Asszíriát is megítélte, akkori uralkodójával, Szanhérib királlyal együtt (22–27). Isten mindent tud rólunk: ha kimegyünk, ha bejövünk, ha tombolunk; és minden tombolás istentelen, elbizakodott beszédű lázadás az Isten ellen. Isten horgot vet minden önhitten tomboló orrába, előbb-utóbb, akár „kiskirály”, akár „nagykirály” legyen az illető (28–29). Jó ezt tudni!

– Isten nem engedi, hogy az asszír király bevegye Jeruzsálemet. Az Úr meg fogja védeni városát (33–35), és fel fogja virágoztatni városát (30–32).

Jelenések 22,1–7

Szerző: refdunantul  2020.01.25. 04:00