– A helységnevek egy asszír előretörés nyomvonalát követik, északról dél felé, ahogy közeledik az ellenség, és eléri Jeruzsálemet (Kr. e. 733–701). Így közeledik Isten jogos ítélete, a baj, a betegség, a halál (28–32).

– Akik gőgösen hivatkoztak arra, hogy ők az Isten népének tagjai, ezért őket nem érheti baj, azok most elterülnek. Isten levagdal minden sudár termetű és magasra törő büszke embert, akár az Úrra, akár saját magára hivatkozva lett önhitten magabiztos. A gőg mindig hitetlenség (33–34).

Csak a megtérés segít! Az a megtérés: amikor az ember csakis az Úrra támaszkodik, és csakis Őtőle vár megoldást; nem pedig ellenséges hatalmakban bízik, akik csábosak, de valójában romlásba és ostorozó, önostorozó pusztulásba hajtanak (20). Az ítélet is a szabadulást készíti elő, amellyel Isten megrázza és felrázza népét a megtérésre; akárcsak az egyiptomi, úgy az asszír fogságban is, nem is beszélve a mai „fogságokról”, ideértve „a határtalan szabadság nagy fogságát” (23–27). A maradék tér csak meg; de tilos spekulálni erről a maradékról! Ehelyett könyörögjünk megtérésért (21–22).

  Az erős Isten az egyetlen támaszunk. Őbenne bízzunk hűséggel! (20–21) Ő mindig elküldi szabadításának emberi eszközeit, akik nem ostoroznak, hanem segítenek, szeretnek, irgalmasok, hitet támasztanak. Itt azt olvassuk: „El van rendelve pusztulásod…” (22) Mit rendelt el az Isten eleve: pusztulást, vagy szabadulást? Nézzünk fel Jézus Krisztusra! (Zsidókhoz írt levél 12,2)

Jelenések 5,1–10

329. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.12.27. 04:00