Minden felnőtt zsidónak, évente háromszor, a három fő ünnepen, a páska, az aratás és a lombsátrak ünnepén, meg kellett jelennie a templomban (41–42). Ez kötelező volt: a hit, a kultúra, a megmaradás nélkülözhetetlen eleme volt; – olyan, mint ma az, hogy időre be kell menni dolgozni, hogy be kell fizetni az előírt adót. Ezekben nincs vita, a szabadság keretei között sem. Amikor a személyes, egyéni, élő hitre helyeztük a hangsúlyt, elengedtük keresztyén kultúránk alapvető, kötelező elemeit, kereteit; – ezért hullik szét minden. Valaki említette nekem: Én nem nyitnék vitát a keresztyén hit külső gyakorlását illetően, ahogy más kultúrában sem vita tárgya ez. Jézus is engedelmes volt szüleinek, és azoknak a vallási és kulturális kereteknek, ahová Őt az Atya helyezte, miközben engedelmes volt mindhalálig Istenének (51–52).

Az persze tény, hogy ennél több kell, ha hitről akarunk beszélni. Az ünnep külső keretei Jézus Krisztus által töltődnek meg valóságos tartalommal. A templom Őáltala lesz Isten háza, ahol Isten szava, a megváltás evangéliuma megszólalhat, miközben életünk helyreáll, gyógyul, és valóban megjelenik az örök élet mennyei örömünnepe az életünkben. Ne a gyermek Jézus okossága és értelmessége ragadjon meg bennünket. Sok okos van még ezen a világon, aki hasonlóképpen tudja az Igéket, a válaszokat. Engem ez nem hat meg. Itt többről van szó, arról, hogy Jézus Krisztus otthon van a templomban, az Isten közelében, és Őáltala érkezhetünk meg mi is újra az üdvözítő Isten elé (46–49).

Ha nem érted, miről van szó, ahogy Jézus szülei sem értették gyermeküket; – ha netán egyik gondolattal sem értesz egyet; – ha azon meditálsz, hogy miért nem érzed jól magad a templomban; – akkor már régen elvesztetted az Urat, Ővele együtt pedig mindent. Ne csodálkozz, ha minden „hullik ki a kezedből”. Az már kegyelem, ha ezt észreveszed, és nemcsak általában keresel valami kapaszkodót, hanem Őt keresed. Vissza kell menni oda, ahonnan elindultál, mielőtt eltévedtél volna, ahogy ezt Jézus szülei is tették, és megtalálták Jézust (43–46).

3Mózes 7,22–38

166. dicséret