A négy angyalnak megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek, már ugrásra készek, és alig bírják féken tartani jogos haragjukat (1-2). Az ötödik angyal rájuk kiált, hogy ne ártsanak még senkinek és semminek (3). Először az Úr elkülöníti, elpecsételi magának az Övéit. Ezeknek száma, csak Izráel törzseiből tizenkétszer tizenkétezer, azaz száznegyvennégyezer (4-8). De jó beleolvasni a holnapi Igébe is, miszerint mi is a „lelki Izráelhez” tartozunk, Isten népéhez, a Jézus Krisztusban, amelyet minden nemzetből, nagy sokaságban választott ki magának az Úr (9); így nekünk sem árthat Isten jogos haragja. Mi is az Ő védelme alatt állunk az eljövendő harag idején, noha mi sem vagyunk különbek ezeknél, ám Isten kegyelme könyörült rajtunk is, kiválasztott, újjászült, elpecsételt minket. A Szentlélek által ihletett sorokat olvasva az a gondolat is megfoganhat bennünk, hogy ezekben a fejezetekben a legszembetűnőbb a Szentírás emberi oldala: mintha a sértett emberi harag lett volna felvetítve Istenre.* Urunk, óvj meg minket attól, hogy a saját indulatainkat összekeverjük a Tiéddel! Nekünk az a feladatunk, hogy ne ártsunk, hanem könyörüljünk (3). 

* Akadt református igehirdető, aki ki merte mondani ezt is: „Az átlagos keresztyén úgy gondolja, hogy Isten a megsértett erkölcsi világrend címszava alatt kezeli a bűnkérdést. Isten szent világrendet állított fel. Az Ő dicsőségét nem lehet büntetlenül meggyalázni. Aki ezt a tündöklő rendet megrontja, ott az isteni harag odacsap, és jaj annak, aki a haragvó Isten kezébe kerül. Ez az Istenkép abból a gyarló emberképből fakad, ahol az ember nem tűrheti el, hogy neki nincs igaza, és csapkod, odacsap, ha nem érvényesül az akarata, az igaza. Ezt vetítettük fel az Istenre”. Isten alapvető hozzáállása más a bűn-kérdéshez, mint ahogy mi saját önös indulatainkból ezt kivetítjük: Nekem fáj a ti bűnötök, veletek együtt szenvedek, elhordozom. Isten nem erkölcsi fölényből néz a tévelygő emberre. Minden egyéb gondolat az evangélium megtagadása. Az első keresztyének nagy öröme az volt, hogy Isten nem ütni akar, hanem azonosult velünk, elhordozta a büntetés terhét, megváltott bennünket a bűn átkától.” (Farkas József)