A szorongatott jelenből tekint vissza Dániel próféta, a jelen (Kr. e. 168–165) több százéves előzményeire, amelyben világbirodalmak falták fel egymást, és gyalázták Isten népét. A látomás egyes elemeinek jelentései megegyeznek a korábbi látomáséval, ott ezt már értelmeztük (1–12). Holnap is sorra kerül ezek magyarázata.

Ebben a szorongatott jelenben kérdez, kiált, könyörög a próféta: Meddig még Uram? (13) Meddig tart a szörnyű bűnök sorozata ebben a világban? Meddig tart a kiszolgáltatottság: Isten népére nézve, de minden emberre nézve? Meddig leszünk kiszolgáltatva a gonosznak, mindig más köntösben? Meddig tipor bennünket saját bűnünk és nyomorúságunk, halandóságunk, törékenységünk, gyarlóságunk? Meddig tapossuk egymást?

Örömhír a válasz, evangélium. Minden birodalom, minden bűn, a gonosz ideje korlátozott, ezért a szenvedés is csak egy ideig tart. Az időtartam itt szimbolikus, mint ahogy a Jelenések könyvben tíz napról van szó (Jelenések 2,10): de van határ, van megoldás, van megváltás. Jézus Krisztusban mindez már a miénk. Meddig Uram? Aki Jézus Krisztusban vannak, annak számára megadatott a válasz. Jézus Krisztusban miénk a megoldás, már beteljesedett és majd végérvényesen kiteljesedik (14).

1Thesszalonika 2,17–20

398. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.15. 04:00

– Dánielt megrémítették látomásai, gondolatai, arca belesápadt. De amikor felvilágosítást kért és kapott azok jelentéséről, akkor a magyarázatot eszében tartotta. Valóban, joggal rémülnénk meg és sápadnánk el, tapasztalva a világban uralkodó sokféle hatalmasságot és nyomorúságot, látva a világ sorát, benne a magunkét is (15–16).

Honnan kapunk magyarázatot, megnyugtató választ a körülöttünk viharzó események menetére, a „miértekre”, a történelem, az élet, az egyes ember nagy kérdéseire? Hogyan értsük és éljük meg a nagy fordulatokat, amikor egy-egy „királyság” az egész földet bekebelezi (23), sokakat elhitet, megváltoztat alapvető ünnepeket, törvényeket, összezúz eddigi értékeket, az Isten népét üldözi, és halálos káoszt teremt? (23–25). Adatik-e magyarázat, létezik-e megnyugtató válasz? Ha minket még elkerültek a nagy bajok, adjunk hálát a kegyelemért, a szenvedőkre nézve imádkozzunk erőért és hitért. Persze az sem mindegy: hova, kihez fordulunk a válaszért!

– Dániel a mennyei világ követétől kapja a látottak magyarázatát, vagyis a válasz nem az embertől, hanem az Úrtól érkezik (16). Az emberi válaszok elégtelenek. Viszont az Úr válasza üdvösséges, megnyugtató, örök megoldást jelent. Eljön az Úr, Őelőtte borul le egykor engedelmesen minden hatalom (27), az Úr pedig igazságot szolgáltat az övéinek (22). Azt soha ne mondjam, hogy a másik ember nem az Úré! Elégedjek meg azzal a kegyelmi állapottal, hogy én bizonyosan az Úré vagyok, és a másikra is így tekintek, az ő hitéért is könyörgök, Isten eszközeként teszek valamit. 

– Hol van a válasz? Aki naponta olvassa, tanulmányozza, ízlelgeti Isten Igéjét, abban gyönyörködve, annak ez minden nap örömöt, reménységet ajándékoz; – miközben az egyes, számunkra fontossá, üzenetté lett Igéket hordozzuk magunkban. Amikor elsápadnánk, mindig megszólal, adatik egy „elmentett Ige”, mint Isten szava, magyarázata, megnyugtató, üdvösséges válasza. Isten magyarázatát, üzenetét tartsuk az eszünkben, ne a puszta eseményeket! (28)

1Thesszalonika 2,13–16

346. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.14. 04:00

– Dániel látomásában rémséges vadállatok tűnnek fel, egyik felfalja a másikat. Igazi vadállatok ezek a korabeli, egymást követő birodalmak: a babiloniak, a médek, a perzsák, a mindent „egyesítő” nagy macedón (görög, hellén) birodalom, és annak utódbirodalmai. Mindegyik ijesztő, erőszakos, mindent felemésztő, a maradékot összetaposó, pusztító, nagyokat mondó szájával hőbörgő (1–9).

Dániel jelenéig, koráig visz a látomás, a Kr. e. 168–165 közé, amikor a látomás szerint a „tizedik, pici szarvacska” hasít fel mindent (7–9). A macedón birodalom romjain többek között az egyiptomi (ptolemaiosz) és szír (szeleukida) királyok osztoztak, és a szeleukida, istent „játszó”, „pici szarvacska” IV. Antiochus Epiphanes elnyomta a zsidókat, megszentségtelenítette a templomot. A látomás ívét azonban meghúzhatnánk a mi jelenünkig is.

Micsoda megváltás, áldott fordulat. A hatalom mégsem ezeké, hanem az Örökkévalóé (9–10). Őhozzá jött valaki! Az ég felhőin jött, a mennyből jött erre a világra (Filippi 2,6–11). Ez a valaki emberarcú volt, „emberfiához” hasonló, szemben a dánieli látomásban szereplő vadállatokkal. Ez a valaki emberarcú; akként, ahogy Isten, eredeti gondolata szerint, a saját képére és hasonlatosságára megteremtette az embert, jóságban, igazságban, szentségben (1Mózes 1,27–28). Ez a valaki az „öregkorú”, az örökkévaló korú, az Isten elé járult, Őelőtte borult le. Isten ennek az „emberfiának” adta az örök királyságot: a vadállatok között egy Őneki kedves „embernek”.

1Thesszalonika 2,1–12

103. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.11.13. 04:00

– Biztos halál várt Dánielre az oroszlánok vermében. Dániel ügye esélytelen, helyzete teljesen reménytelen. Ennek szimbolikus kifejezéseként az oroszlánok vermét lezárják, lepecsételik, hogy Dániel sorsán semmiképpen se lehessen változtatni (18). Talán merészel rezonálni a szívünk, még hívőként is, erre a nyomorúságos állapotra; mert az emberlét valóságos nyomorúsága a teljes reménytelenség.

– A szabadító Isten azonban csodát tett, emberi értelemmel felfoghatatlan csodát cselekedett. Ahol a szabadító Isten cselekszik, ott a reménytelen helyzetben kivirágzik a reménység. Dánielért még a király is könyörgött. Dániel hitt az Úrban, életben maradt, mert elküldte érte angyalát az Isten, és „bezárta az oroszlánok száját”. Amikor másnap kinyitották az oroszlánok vermét semmi sérülés nem volt látható Dánielen (19–24). Dániellel együtt még a pogány perzsa király is magasztalta az élő, örök, megtartó Istent (25–28).

– Isten szabadítása azonban még ennél is sokkal csodálatosabb. Ha felfalnak bennünket az „oroszlánok” és mindenben úrrá lesz rajtunk a reménytelenség, akkor is érvényes a feltámadott Úr szabadítása! Az igazi csoda, a mindenható Isten cselekvése ott lesz igazán valósággá, ahol az emberi életen, látható módon is, úrrá lesz a halál. Mert mégis van folytatás! Jézus Krisztus feltámadott (Lukács 24,34).

1Thesszalonika 1

199. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.12. 04:00

Dániel „nagy hivatalra” jutott, amikor Dárius király főkormányzója lett. Dánielben „rendkívüli” Lélek (4), azaz Isten Lelke munkált, amit a király és Dániel főkormányzó társai is észrevettek. Isten Lelkének munkája látszik, mint a Nap ragyogása. Dárius király így megbízott Dánielben, ragaszkodott hozzá, ezért országa élére akarta állítani őt (6,1–4).

A „nagy hivatal” csak látszólag irigyelni való. Mégis akadt Dánielnek irigye bőven főkormányzó társai közül, akik ürügyet kerestek arra, hogy megbuktassák őt. Akik pedig egyszer elkezdenek keresni, azok vagy találnak valamit, mert tökéletes helyzet nincs, vagy kitalálnak valamit. Így történt ez Dániel esetében is: végül Dániel Istenhitébe kötöttek bele. A megtévesztett Dárius király már nem tudott változtatni az aláírt törvényen, miszerint az oroszlánok közé vessék azt, aki a királyon kívül más istent is tisztel (5–10).

Aki „nagy hivatalra” jutott, az sok szenvedésre jutott. Egykori „nagy hivatalt” hordozó ismerősöm említette nekem: – Valójában a „nagy hivatalban” az embert többnyire mindenfélére „használni” akarnák. Minden csoport, érdek, ügy kapcájává lehet könnyen az ember; vagy pedig, ha ellentmond, tartós ellenségeket szerezhet. Legvégül pedig eldobnak minket a „nagy hivatal” után, mint egy koszos rongyot.

Dániel úgy cipelte a „nagy hivatalt”, hogy minden nap háromszor, felvállaltan imádkozott az élő Istenhez. Dániel tudta, hogy az oroszlánok vermében könnyebb épen megmaradni, mint a „nagy hivatalban”. Dániel az Úrban bízott, ezért Őt az Úr mindkét helyen megőrizte, megszabadította. Jó lenne hinni, hogy nem oroszlánok verme az, ahol éppen most vagyunk! Lám: Dániel lepecsételt vermében nem győzhetett a halál (15–18). Jézus Krisztus lepecsételt, majd nyitott sírja a mi reménységünk, erőnk az oroszlánok vermében is; „hivatalban”, vagy „hivatal nélkül”; – mindenkor!

Kolossé 4,7–18

503. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.11. 04:00

A próféta Isten szavát, az „Írás” üzenetét hirdeti meg.

A próféta bátran szól. A próféta hűséges, nem kenyerezhető le semmiféle „ajándékkal” (17).

– A próféta mindig egy konkrét helyzetben, egy konkrét személyhez szól, rámutatva annak bűnére, fölfuvalkodottságára, noha az illető mindenét az Úrnak köszönheti (22–24). A próféta világossá teszi az ember állapotát, Isten nélkül, legyünk bár gazdagok vagy szegények; királyok vagy hétköznapi emberek; egészségesek vagy betegek: könnyű életünk szétszóródik, és vége lesz annak (25–30).

A próféta megtérésre, az élő Isten előtt leborulásra, önmagunk megalázására; ennek nyomán az Úr dicséretére és a ránk bízott emberek szeretetére hív bennünket. A próféta világosan, keményen, könyörtelenül szól, ha kell; éppen ebben mutatkozik meg rajta az Isten embert menteni akaró, felrázó, megváltó szeretete. A próféta kemény beszéde mögött soha nem gyarló emberi indulat, hanem mindig megtartó isteni szeretet munkál (18–21).

Dániel is így szólt Bélsaccar királyhoz, a király apjának megtérésére (21).

A krisztusi szeretet ma is egyre inkább prófétai hangon és prófétai bátorsággal mutatkozhat meg. Így int, felráz és hív.

*

Egy reptéren óriási tömeg várakozott, késtek a gépek az időjárás miatt.

Nem volt hova leülni, már moccanni is alig lehetett. Mi öten várakoztunk együtt. Udvariasan egy anyának és serdülő lányának átadtunk két helyet a magunkéból. Biccentve köszönték. Majd, amikor én is felálltam, odatették a táskájukat a helyemre és már engem sem engedtek visszaülni.

A krisztusi emberség szeretetéből visszaélés lett: mi engedtünk, és elkezdtek kiszorítani bennünket. Ezt eltűrni? Semmiképpen sem ez a krisztusi szeretet! Határhelyzetekben ez is lehet a krisztusi szeretet megnyilvánulása. A mindennapokban azonban nem ez a krisztusi emberség. Ilyenkor csak szimplán hülyének néznek minket.

Ezért határozottan szóltam: tessék letenni az asztal alá a táskát, mert vissza akarok ülni. A kemény hang meglepte őket, és észbe kaptak. Tanítanunk is kell másokat a krisztusi szeretetre.

Kolossé 4,2–6

17. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.11.10. 04:00

– Nebukadneccár babilóniai király fia, Bélsaccar nagy mulatozásra hívja birodalma főembereit. A jókedv hevében előhozzák a jeruzsálemi templom szent edényeit, hogy abból igyák a bort, és közben istentelenül, nagyképűen hőzöngve, e-világi bálványokat istenítve beszéljenek (1–4).

– Amikor sem az élő Isten, sem a templom, amikor már semmi „szent” sem számít: amikor mindent megkérdőjelezünk, amikor minden vita tárgya lehet, akkor már ebben a nyomorúságos állapotban az Isten ítélete van rajtunk (5–6).

– De ahogy itt Isten Igéjében egészen konkrétan, olvashatóan és láthatóan kimondják az isteni ítéletet; úgy a mi életünkben is ezer történés, esemény, jel hirdeti: miszerint Isten megmért bennünket és könnyűnek talált minket. A közérzetünk, a türelmetlen, nyugtalan, ideges, vibráló életünk eleve Isten „ítéletet felíró” keze rajtunk (6).

Van-e, aki legalább belesápad ebbe az állapotba? Van-e, akinek legalább elkezd remegni a lába, és elernyedni az élete? Hiszen „jaj” nekünk, az Isten ítélete alatt vagyunk! Jó jel, ha érzed, megy ki belőled az életerőd: mert akkor talán Isten kegyelme után nyúlhatsz majd! (6)

Kolossé 3,18–4,1

466. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.09. 04:00

– Dániel milyen lelkigondozói tapintattal közli az Úr feddő üzenetét a királlyal: hűség Isten ránk bízott Igéjéhez, ugyanakkor tapintat és szeretet az emberek felé (16).

Az Úr feddő üzenete azonban megtérésre hív, ahogy itt a babiloni királyt is erre hívja az Úr. Isten ítélete addig tart, amíg el nem ismerjük, hogy Ő az Úr! (23) Ez a megtérés. Ez minden megújulás, békesség és öröm forrása, egyéni, családi, egyházi, közösségi, társadalmi méretekben egyaránt. Aki az Istent Uraként magasztalja, az az ember az Úr kegyelmében van. Isten ugyanis kegyelmes, megváltó Úr (17–23).

Az Úr nélkül viszont mi uralkodunk, és önhitten minden tönkreteszünk, beleértve saját magunkat is. A babiloni király büszkén járkált palotája teraszán, eltelve birodalmának nagyságával, saját hatalmától és sikereitől megigézve (23–29).

Isten éppen azzal könyörült a királyon, hogy kivágta „hatalmának óriásivá növekedett fáját”. A király ekkor nyomorúságában megtért: magasztalta az Urat. Vannak, akik a nyomorúságban még megátalkodottabbak lesznek. A megtérés kegyelem (30–34).

Kolossé 3,12–17

462. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.08. 04:00

– Mivel a felséges Isten mindeneknek Ura, azért Ő a történelem Ura is, aki uralkodik az emberek királysága felett, és nem engedi azt soha egy határon túl növekedni.

– Minden „emberi növekedés”, bármilyen pazarnak tűnik is, egy idő után az „égig” ér (8), elbízza magát. Aki „növekszik”, hatalomban, sikerben, az úgy gondolja, hogy ő megszenvedett ezért, és az másoknak is gyümölcsöző, áldott. A babiloni király látomásában az égig növekedő fa sokakat táplál gyümölcsével, sokan pihennek meg szép lombjai alatt. Sokaknak ad biztonságot és reményt ez a fa, a föld széléről is látható, irányt adó nagyságával (8–9). Valóban, az emberi növekedés fontos, a hatalom is fontos, mert úgy adatik rend ebben a világban.

– Mégis, Isten azt mondja angyalának, hogy ezt a fát ki kell vágni, és akik onnan táplálkoztak, azok meneküljenek. Az emberi növekedés Isten szerint is fontos, de egy ponton túl veszélyes, mert az ember ilyenkor nem ismeri a határokat. Lám, amit az ember áldottnak gondolt, az az Isten látása szerint kivágandó. Amit mi teszünk, az még a legjobb szándékkal sem tökéletes, még akkor sem az, ha Isten megbízásából tesszük azt. Milyen lehet a „növekedésünk”, ha a magunk dicsőségére „pompázunk”?

Isten megaláz, hogy Őneki adjunk dicsőséget! Kegyelmi állapot, ha valaki, élete egy pontján megretten, mint itt a babiloni király. Pont így van ez jól.

A felséges Isten mindeneknek Ura! Ez az egyetlen örömhír, amely képes megnyugtatni az embert, és minden más igazi öröm is csak ebből fakadhat. Isten országának növekedése töretlen (Máté 13,31–32). Viszont a mi életünkön, még a szolgálatunkon is, ott emelkedik az ítélet fejszéje (Máté 3,10), hogy csakis az Úr kegyelmébe kapaszkodhassunk.

Kolossé 3,5–11

377. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.07. 04:00

– Ez a felismerés döntő. Ez a felismerés egy új látást ajándékoz, a hit látását. Ennek a felismerésnek külön csodája az, hogy ebben az igerészben ezt a felismerést egy birodalom királya hozza meg. Ez a felismerés Isten szabadító hatalmát tapasztalhatta meg, és ez a felismerés mindig a szabadító Isten ajándéka.

Ez a felismerés azonban soha nem „ködösít”. A hit látása nem beszél arról, ami számára ismeretlen, amiről nem kapott kijelentést. Ugyanakkor a kijelentés értelmezésében is alázatos, mert az értelmezésben mindig ott ólálkodik az Isten Lelke mellett a mi gyarló, zavaros lelkünk. Ezért a hívő ember két lábbal a földön jár, tudja, hogy itt „minden megtörténhet”, és számol is ezzel. Azzal is számol, hogy tüzes kemencébe kerülhet, mint a bibliai történetben, ahonnan emberileg nincs szabadulás.

A hit felismerése jogos emberi félelmekből fakadó alázattal mindig könyörög, és az Úr kezébe helyezi életét; szerettei, népe, a világ „sorát”, miközben hűséggel teszi, amit az Isten rábízott. A hit felismerése hálát ad azért, hogy minden nap kegyelem, és látja, hogy mennyi mindentől megkímélt bennünket az Úr, mennyi bajtól megmentett, mennyi veszélyből kihozott már megtartó Urunk. Amikor egy hosszú út után leszállunk itthon a repülőgépről, ugye megcsillan valami bennünk ebből a felismerésből?

A hit felismerése bizonyos abban, hogy Isten az, aki úgy tud megszabadítani, hogy nemcsak alkalmilag, hanem örökre cselekszik, maradandó megoldást ajándékoz népének. A feltámadott Jézus Krisztusban örökre megoldotta életünket. Ha itt már nem is adna megoldást, szabadulást – hiszen már eddig is sokat adott – akkor is Ő a szabadító Isten, aki már megszabadított (3,18). Csak Ő képes így megszabadítani.

Ez a felismerés olyan, mint Lisszabonban feljutni a város egy-egy csúcsára, és letekinteni a városra, túl az óceánra, átlátni a részleteket egy összefüggő egészben, miközben minden a helyére kerül. Utána jöhet a mélypont, le kell jönni a hegyről (Máté 17,1–9), de jön újabb csúcs, miközben a völgyben is a csúcs látásával haladunk. Mondom, mint Lisszabonban, ahol pont ez a szép, mint az életben: hol fent, hol lent, de aztán újra fent, és lent sem hagy el bennünket a fenti látás bizonyossága. Már láttuk, már a miénk!

Kolossé 3,1–4

421. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.06. 04:00

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

– Igeszakaszunkban azonban az általános üzeneten túl, sokkal többről van szó! Isten minket, hitvalló hűségre szabadít meg. Mi csak az Úr előtt borulunk le, és nem hajtunk fejet, magukat istennek gondoló, gonosz hatalmasságok előtt! Fontos üzenet ez, de árnyalni kell. A babiloni király szobra előtti leborulás parancsa azt fejezi ki, hogy a világi hatalom, a sokszínű érdekek halálos káoszában, csak ezzel az engedelmességet követelő szigorral tud rendet tartani (1–7). Mi tiszteljük a „császárt” (Máté 22,21), de Istennek engedünk és nem embereknek (Cselekedetek 5,29), ha azok hűtlenségre kényszerítenének! Valóban hitvallók, hűek vagyunk? (13–16) Kinek hódolunk? Mit jelent krisztusi emberként ez a hitvallás? Vigyázzunk, nem akkor vagyunk hűségesek az Úrhoz, amikor folyton ellene szegülünk mindenkinek és mindennek! (18)

– A mi Urunk megszabadított bennünket a tüzes kemencéből, még akkor is, ha nem hoz ki onnan. Jézus Krisztus szabadítása mindenre kiterjedően, egyszer és mindenkorra a miénk!

– Nem vágyunk a tűzhalálra! Nem vágyunk szenvedni! Beteg az, aki szeret szenvedni. De Urunk, kérünk, tarts meg bennünket a hűségben, bármi történne is (17–18). Köszönjük, szabadító Istenünk, hogy Te „közöttünk vagy” (Máté 1,23), amint a tüzes kemencébe vetett három férfi között is ott voltál (24–25).

Kolossé 2,16–23

5. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.11.05. 04:00

– Isten kijelentette azt a választ, ami az emberi élet alapvető töprengését okozza (30). Valójában minden kínzó, szűnni nem akaró „töprengés” oka egyetlen „nagy töprengés”. Minden rossz közérzet, nyugtalanság, vita és harc oka csak az: mi fog történni végül? (28)

A király helyzete és „látomása” okot ad a töprengésre. Az álom, a többféle anyagból formált szoborról, a korabeli birodalmak egymást váltó uralmát jelenti: Babilon, Méd, Perzsa birodalmak, Nagy Sándor hellén Birodalma, majd annak kétfelé szakadása, Egyiptomban és Szíriában. Ezek egymással, soha össze nem férnek. Az „istentelen” emberlét érdekeken alapuló összeférhetetlenségek feszültsége, míg „életünk szobra” porba nem hullik… Legyen az cserép, vas vagy arany; legyen az törékeny vagy erős, esetleg e-világban csillogó és értékes; mégis egyként múlandó (31–43). A történelem menete ez, benne az egyes ember története ugyancsak.

Önmagában valóban töprengésre ad okot a sokféle esemény halmaza. Ma említette nekem egy szakember, ahogy egyeztettünk, hogy tizennyolc évvel ezelőtt mindkét huszonéves gyereke meghalt autóbalesetben. Most ő vigasztalja a szomszédot, akinek tizenkilenc éves lányát, egy műtét fertőzése után, elevenen ette meg valami húsevő baktérium. Ezek még nem is a világtörténet nagy eseményei…

– Nem Dániel tárta fel ezt a titkot (29–30), hanem az élő Isten ajándékozott meg bennünket a válasszal, a feltámadott Jézus Krisztusban, mert Őáltala olyan országot ajándékozott nekünk, amely fennáll mindörökké (44). Mi fog történni? Mi lesz velünk? Ne félj, ne töprengj! Isten országa már itt van. A mai Ige ígérete beteljesedett, „odaát” pedig maradéktalanul kiteljesedik!

Kolossé 2,1–15

184. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.04. 04:00

– Felelősen él az az ember, aki éjszaka is nyugtalan. Kihez fordulunk ilyenkor? A babiloni király nem bízott már mágusaiban, igézőiben. Valóságos válaszra, megoldásra, nyugalomra vágyott, nem hitetésre, áltatásra és hazugságra (1–13).

– Dániel hallott a király helyzetéről. Társaival együtt irgalomért és megoldásért könyörögtek a menny Istenéhez, aki bölcsen kormányoz, elrendel időket és hatalmakat, kijelenti akaratát az Őhozzá fordulóknak, és azoknak erőt is ad (17–23).

Mi a megoldás? Csak ez! Együtt leborulni a menny Ura előtt; rendszeresen belevetni magunkat az Ő megtartó irgalmába! Közben hűséggel tenni a dolgunkat. Ő kijelenti az utat (23); nemcsak rámutat gyarló álmaink és álmatlanságaink okára, jelentésére; hanem konkrét megoldást, irgalmából megtartatást; Jézus Krisztusban megváltást ad.

– Többször megtapasztaltam már ezt a csodát. Előttem egy megoldhatatlannak tűnő probléma, az ember teszi a dolgát, Igére figyelve rendszeresen imádkozik, és egyszerre megadatik a konkrét megoldás. Elül az ügy. Aztán képződik más ezer. Mert az igazi megoldás az irgalmas, krisztusi megváltás. Ennek bizonyosságában van erő, bölcsesség, hit, hogy itt is helytálljunk, amíg tart az időnk.

*

Amikor megmetszünk egy növényt, levágjuk arról a felesleges ágakat, hajtásokat, kivágjuk a felszíni gyökereket, akkor ezzel a fontosabb hajtásokat és a mélyben megkapaszkodó gyökereket erősítjük. Egy növény átültetésénél még inkább ez a helyzet. A túlélésért folytatott küzdelem alkalmazkodik az új környezethez, fő gyökérzete és fő ágai megerősödnek.

Kolossé 1,24–29

73. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.11.03. 04:00

– Szíven csap, amikor hazaérve döbbenten látjuk, hogy kiraboltak bennünket. Nem is az fáj igazán, hogy elvitték az értékeinket, hanem inkább az, hogy legszemélyesebb dolgainkat törték össze, a legintimebb tereinkben dúltak idegen kezek, és odáig merészkedtek, ameddig csak nagyon keveseket, vagy akár senkit sem engednénk. Az fáj, hogy „megszentségtelenítették” az otthonunkat!

Amikor Dánielt és társait Babilonba hurcolták, Kr. e. 604 körül, akkor a legnagyobb próbatétel ideje kezdődött. Idegenek hatoltak be a templomba, idegen kezek ragadták meg a szent edényeket. Idegenek hurcolták el Isten népének egy részét, köztük fiatalokat, így Dánielt és barátait is. Babilónia később visszatért: Kr. e. 587-ben lerombolták a templomot és Jeruzsálem városát.

Dániel és társai az idegenben tisztelettudók, engedelmesek, együttműködők voltak; de mindvégig hűségesek Istenükhöz, hitükhöz, népükhöz és örökségükhöz. Ez a hűség hiszi, hogy az Isten „idegenben” is Isten, így népe ott is az Úr kezében van. Ez a hűség „rugalmas”. De ez a hűség egy határon túl határozott nemet merészel mondani arra, ami ellenkezik Ura követésével. Akit egyszer kiraboltak, az még nagyobb odafigyeléssel, hűséggel, elszántsággal védi azt, ami az övé, amit az Úr őneki adott, amit őrá bízott.

Kolossé 1,9–23

392. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.02. 04:00

– Az Isten szabadító Úr, mert Ő kiszabadít bennünket a tüzes kemencéből. Sokféle „tüzes kemence” van ebben a világban. Isten megmutatja szabadítását az Ő népén és az egyes hívő embernek életében. Ő képes kiszabadítani bennünket a mindennapok és az élet ezer küzdelmének kohójából.

– Igeszakaszunkban azonban az általános üzeneten túl, sokkal többről van szó! Isten minket, hitvalló hűségre szabadít meg. Mi csak az Úr előtt borulunk le, és nem hajtunk fejet, magukat istennek gondoló, gonosz hatalmasságok előtt! Fontos üzenet ez, de árnyalni kell. A babiloni király szobra előtti leborulás parancsa azt fejezi ki, hogy a világi hatalom, a sokszínű érdekek halálos káoszában, csak ezzel az engedelmességet követelő szigorral tud rendet tartani (1–7). Mi tiszteljük a „császárt” (Máté 22,21), de Istennek engedünk és nem embereknek (Cselekedetek 5,29), ha azok hűtlenségre kényszerítenének! Valóban hitvallók, hűek vagyunk? (13–16) Kinek hódolunk? Mit jelent krisztusi emberként ez a hitvallás? Vigyázzunk, nem akkor vagyunk hűségesek az Úrhoz, amikor folyton ellene szegülünk mindenkinek és mindennek! (18)

– A mi Urunk megszabadított bennünket a tüzes kemencéből, még akkor is, ha nem hoz ki onnan. Jézus Krisztus szabadítása mindenre kiterjedően, egyszer és mindenkorra a miénk!

– Nem vágyunk a tűzhalálra! Nem vágyunk szenvedni! Beteg az, aki szeret szenvedni. De Urunk, kérünk, tarts meg bennünket a hűségben, bármi történne is (17–18). Köszönjük, szabadító Istenünk, hogy Te „közöttünk vagy” (Máté 1,23), amint a tüzes kemencébe vetett három férfi között is ott voltál (24–25).

Kolossé 2,16–23

5. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.11.01. 04:00

Ahasvérós király adót vetett ki teljes birodalmában. Az adófizetés a rendezett e-világi, közösségi, társadalmi élet jele. A káoszban a „dominánsabb” erőszakkal, sarccal, fosztogatással ragadja magához a javakat. Az adózásban arányos és újraosztott a teherviselés, a teljes közösségre nézve. A szabályozott, következetes, szigorú szeretettel biztosított rend egy „darab–menny”. Isten megváltó irgalmának jele ez földi életünk halandó, szétesésre hajló valóságában. Isten eszköze az, aki rendet biztosít. Ilyenné lett Ahasvérós perzsa király, helyettese, a zsidó Mordokaj hatására (1). Áldott élet az, aki úgy él népe javára és békességére, hogy abból más népeknek is békéje és haszna származik (3)

Urunk azonban többet készített nekünk a fontos, de rideg rendnél! Urunk többet készített nekünk annál is, amit itt a perzsa királyról és helyetteséről feljegyeztek. Isten többet készített nekünk annál, hogy ebben a világban valami maradandót alkotva, a nevünket krónikákban jegyezzék fel. Urunk többet készített nekünk annál, hogy tiszteletet, tekintélyt kiérdemelve megnyugvás töltsön el bennünket, miszerint életünknek volt valami értelme (2).

Istenünk, a feltámadott Jézus Krisztusban üdvösséget ajándékozott nekünk. Ez a bizonyosság áldottá teszi földi életünket, miközben áldássá tesz bennünket mások számára. Ez az üdvösség, mint örök javak gazdagsága, szétfeszít minden emberi lehetőséget és képzeletet; mindent, amit szem valaha is itt látott, halott, elgondolt (1Korinthus 2,9). A zsidó Púrim-ünnep felszabadult öröme talán sejtet valamit ebből… (9,22).

Kolossé 1,1–8

167. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.11.01. 04:00

Végre nyugton lenni, békében élni még egy kicsit ebben a földi létben: örülni, enni és inni, egymást megajándékozni (20–22), a magunk szőlőjében és fügefája alatt (Mikeás 4,4). Valójában erre vágyunk; – így készülve az örök, aktív, üdvösséges nyugalomra.

Isten népe mindig megemlékezett az Úr szabadító tetteiről, nemzedékről nemzedékre, hogy azokat el ne felejtsék, azokból erőt, örömöt merítsenek (23–28). Így vezették be a Púrim-ünnepet, hálát adva Isten szabadításáért, amelyet a Perzsa Birodalomban, Eszter közbenjárása által megtapasztalhattak.

Nagy ára volt ennek a szabadításnak: sok gyűlölet és elragadtatott indulat sodrásában, határtalan pusztítással állíthatták meg az Isten népe elleni, mindenkit kiirtani akaró gonoszságot. Visszafordult a gonoszság a gonoszra, de közben itt is túllépte a gyarló, emberi indulat az Istentől rendelt határt; a védekezés elégtétellé dagadva tobzódott (Eszter 9).

Jézus Krisztusban Isten minden bűnös indulatot elhordozott a golgotai kereszten, helyettes elégtételében, hogy mi végre megszabaduljunk önző igazunk minden gyilkos indulatától, és megbocsátva kérjük az Úr bölcsességét közös dolgaink rendezéséhez. Ez csak az Úr kegyelmében újjászületve lehetséges. Isten Igéjére figyelve a reformáció áldott felismerése mindez.

Hisszük, eljön majd az Urat dicsérő életünk aktív, boldog nyugalma: az öröm, a bőség, az asztalközösség mennyei teljessége. Addig azonban, hitben járva, itt felelős szolgálatunk van. Ezért nyugtunk nincs, de nyugalmunk, békességünk, reménységünk mégis van: az Úrban. A Púrim-ünnep, az Isten szabadítása feletti öröm ünnepe, de az ünnepet böjt időszak előzi meg (29–32). Most a böjt ideje van. Ez a felelős szolgálat ideje, „nyugt” nélkül, de mégis nyugalomban; a majdani teljes krisztusi nyugalom reménységében (Márk 2,19).

Jakab 5,13–20

390. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.10.31. 04:00

– Zsigerből tökéletesen értem, átérzem, osztom: egy határon túl védekezünk, nyugtot akarunk, mert szétszednek, megesznek, elemésztenek.

– A visszavonhatatlan királyi törvény szerint a tizenkettedik hónap, azaz Ádár hónap tizenharmadikára lett kitűzve, Hámán mesterkedésének következményeként, Isten Perzsiában lakó népének teljes kiirtása (3,13). De ezen a napon fordulat következett be, és a zsidók bánhattak el ellenségeikkel (1); a király másik rendelete szerint (8,10–11) rátámadtak azokra, akik a vesztükre törtek (2). Mivel a zsidó Mordokaj nagy hivatalra jutott, mindenki rettegett tőle, és a nagy birodalom tartományainak vezetői nem mertek ellent állni Isten népének (3–4).

Hogyan magyarázzuk mindezt? Itt „csak” önvédelem történt, ebben a csapást megelőző rajtaütésben, amely a mózesi törvény passzusa szerint járt el, miszerint azt kell tenni a bűnössel, amit ő akart tenni embertársával (5Mózes 19,19–21). Látjuk azonban, hogy az emberi bűn halálos örvénye szerint, messze túlmegy ez az egy nappal meghosszabbított önvédelmi elégtétel minden határon.

Az emberi élet egyetlen valós fordulata Jézus Krisztusban adatik nekünk. Őbenne nemcsak a Biblia értelmezése kapcsán tűnik el szemünk elől a lepel, hanem az örök élet tágasságában mindent másként látunk. Hisszük: elég, ha az Úr megvéd bennünket, ha Ő nyugalmat és örömöt ad (16–18). Jézus Krisztus meghalt érettünk, de éppen az Ő kereszthalála győzte le a gonoszt. Ezért mások szenvedése és pusztulása árán nem kell sem védelem, sem nyugalom, sem öröm.

Jakab 5,7–12

457. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.10.30. 04:00

– Az ókori Perzsa birodalomban a király rendelete visszavonhatatlan volt (8). Ezt a „törvényalkotást” nevezték a médek és perszák megmásíthatatlan törvényének (1,19; Dániel 6,9). Az Isten népe ellen kiadott rendelet is visszavonhatatlanná lett, amint a Hámán által kitervelt törvényt a megtévesztett király aláírta (3,12–14). Mi mindent aláírattathatnak egy királlyal a tanácsadók, hiszen lehetetlenség mindenhez érteni, mindent átlátni. A király nem fogadott el megvesztegetést (3,10–11), egyszerűen megtévesztették. De a rossz döntéseinknek ebben a világban visszavonhatatlan következményei lehetnek. Félelmetes!

– Még félelmetesebb „az ember bűnének és nyomorúságának” visszatarthatatlan áradata. A gyűlölet még nagyobb gyűlöletet szül, nemcsak önvédelmet (11), hanem kíméletlen bosszút. Amikor Isten népe védelmében is hoztak egy visszavonhatatlan iratot, akkor ezzel az önvédelemre adtak lehetőséget Isten népének. Ahol azonban elszabadulnak az indulatok, ott az eddig mederbe szorított sáros, szennyes áradat mindent visz (9–14).

– Mégsem félünk! Ember nem tudja visszavonni a bűn és a gonosz pusztító törvényét. Isten azonban ott tud fordítani, ahol az emberi bölcsesség és erő erre képtelen! Nagy örömünk van (15–17): nemcsak azért, mert védekezhetünk, hanem azért, mert az Úr véd bennünket az indulatosan tehetetlen időkben, ahol a mi aktivitásunk csak lavinává görgeti a bajt (2Mózes 14,14; Máté 1,23; Róma 12,19). Ő Jézus Krisztus feltámadásával örök megoldást adott nekünk. Mi Őbenne hiszünk! Mi Őt várjuk! (Jelenések 22,20)

Jakab 5,1–6

56. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.10.29. 04:00

Eszter a népe életéért járt közben a királynál. Eszter nem csupán a saját maga ügyét képviselte. Eszter nem egy még jobb és kényelmesebb életért igyekezett; mert, ha népe csak rabszolgasorsban sínylődne, azért nem illene a királyt zavarnia (1–4). Restellhetjük, hogy elkényeztetett, „jóléti” életünk, amely alig ismert komoly bajt, mennyi panasszal és öncélú igyekvéssel terhelt. Persze a dúskáló, kiégett, hitetlen, mindig többért gürcölő életünk nyomorúsága is megérne egy közbenjárást az egyetlen Király előtt!

Eszter és népe kegyelmet nyert az Úrtól. Ennek az isteni kegyelemnek lehetett most eszköze – tudtán kívül – a perzsa Ahasvérós király. Az Isten kegyelme mindig hordozta és megtartja népét; még akkor is, ha Isten népe éppen nem méltó erre a kegyelemre. Az Isten kegyelme még akkor is körbeveszi népét, amikor úgy tűnhet, hogy ebben a világban, emberi hatalmasságok előtt „kegyvesztetté” lettünk, és a számok, a tények szerint a dolgok rosszul állnak. A kegyvesztettség rettenetes, ha az Isten megtartó kegyelmének bizonyossága nem vértezett fel bennünket. Ezt látjuk az „agyafúrt”, másoknak bitót ácsoló, a királyt félrevezető Hámán esetében, aki lebukott, és hiába könyörögött az életéért, jöttek a „fogdmegek”, fejét betakarták… (5–10)

– Ebben a világban minden megtörténhet: hol fent, hol lent. Nincs nagyobb nyomorúság ennél a bizonytalan függőségnél. Ám nincs nagyobb bizonyosság a visszavonhatatlan isteni kegyelemnél (Róma 11,29).

Jakab 4,11–17

369. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.10.28. 04:00

Ismerjük az álmatlanságot? Ez a kifejezés valójában a rossz alvásra utal. Nehéz kérdés! Egyrészt azért, mert bármi belemagyarázható abba, ha valaki rosszul alszik: ideges természetű az illető, sok a gondja, megszólalt a lelkiismerete; ismerjük a mélylélektani magyarázatokat is.

Ha egy „király” álmatlan, az megint más…

Egy „királynak” sok baja van: akarva-akaratlanul is emberek sokaságának életterhét cipeli; még akkor is, ha „ledelegálja a feladatot”, mégis ő cipeli a felelősséget.

A „király” álmatlan, mert sejti, hogy valami folyamatosan történik a háta mögött, amit ő nem tud (1). Egy vezető rémálma az, hogy félrevezetik azok a munkatársai, akikben kénytelen megbízni (4; 6–10). Hámán „agyafúrtsága” azonban csődöt mondott, mert az Úr kezében van a király, amíg álmatlan és felelős életet él.

Egy „király” mindig „mesterlövészek” célpontja: hiszen ott áll a kirakatban. Lám, kiderül, hogy egy „királynak” mindig vannak haragosai, mert feltételezve most a legoptimálisabb helyzetet, még a legjobb indulattal sem dőlhetnek el a dolgok úgy, hogy az mindenkinek jó legyen. Akiknek érdekei sérülnek, azok bosszút esküsznek, és a király életére akarnak törni (2). Isten azonban királyát „nem engedi”: megvédi, vagy időben „kiemeli” őt (2).

Eleve nagy kérdés, hogy a „kirakatozás”, az „ügyintézés” és a tényleges elvek mentén haladó, érdemi, építő munka milyen viszonyban állhat egymással, miközben a vezető nem ura a saját idejének, és összevissza rángatják mindenfelé, meg rángatják bele mindenbe. Tudom, ismerem a vezetéselmélet okos felismeréseit: rossz az a vezető, akit rángathatnak. A valóság azonban nem elmélet. Isten kiszabja mindenre a kellő időt és erőt, vezeti az általa választott királyt.

A „király” vállára mindig nehezednek elintézetlen, lezáratlan ügyek, amelyek aztán újból felkavarodnak, akár a távoli múltból is, és elintézés után kiáltanak. Mindig vannak meg nem jutalmazott jótevők. Ezek is megsértődhetnek, hogy lám, még egy köszönömöt sem mondott nekünk a király (3). Valójában Isten intézte el az elintézetlen ügyeket: a Jézus Krisztusban (Titusz 1,5).

Amikor a király megköszönte Mordokaj hűségét (11), akkor Isten igazságszolgáltatása érvényesült, aki az események Ura. Isten igazsága mindig ilyen: megalázottakat emel fel, és hatalmasokat dönt le (Lukács 1,52). Nem azért, mert Mordokaj annyira jó és Hámán annyira gonosz, hanem mert Isten jóságában megkapaszkodhat a hívő (12).

Egy „király” nyomorúsága, hogy valójában egyedül van, nincs embere (János 5,7). Van emberünk: Jézus Krisztus! Nem álmatlan az a „király”, aki a „Királyok Királyában” bízik!

Jakab 4,1–10

65. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.10.27. 04:00

A gyarló ember visszaél a hatalommal. Hámán látszólag sokra jutott, hiszen a hatalmas Perzsa birodalom második embere lehetett. Most, Eszter királynő lakomáján, a király oldalán győzelemittasan élvezi hatalmát. Tudni kell, hogy az akkori keleti államjogi szerkezet szerint a király, mint istenség, elzártságban élt. A valódi hatalom a második ember kezébe került. Hámán egyelőre nem akart király lenni, hiszen élvezte ezt a tényleges hatalmat, amely csillogó, látványos lakomákon és az emberek sorsa feletti döntésben nyilvánult meg. Hámánnak azonban ez nem elég, több kell (13). A gyarló ember visszaél a hatalommal.

– De a fordítottja is igaz. Az emberi gyarlóság abban is megmutatkozik, hogy azonnal káoszba fullad minden, amint hiányzik az erős, biztos hatalomgyakorlás. A káosz megöl mindent. A káoszban lubickol a gonosz, és rettenetes dolgok történnek. Tehát itt nem csak az a probléma, hogy a gyarló Hámán önmagának él és önélvezettel uralkodik, ezért neki még több kell a hatalomból; így azt sem tűrheti, ha valaki nem hajt térdet előtte (9). Itt felvetődik az a kérdés is, hogy tűrheti-e a hatalom, hogy bárki is ellene szegüljön a meghatározott rendnek? Hiszen abban a pillanatban szétesik minden. Persze nem mindegy a hatalomgyakorlás mértéke, módja, mikéntje (14).

– A legnagyobb kérdés azonban az, hogy a világ gyarlósága lehetővé teszi-e a szolgáló hatalomgyakorlást? Ha a hatalom gyakorlója az Isten küldötte, akkor tudja, hogy hatalmát szolgálatra kapta, amivel el kell számolnia. Ettől kezdve ez az egész helyzet már nem is olyan élvezetes! A csillogás fárasztó, az emberek feletti döntés pedig kínzó felelősség, amely meggyötör. A legnagyobb kín pedig az, hogy hiába akarnánk jobban, felelősebben, még érzékenyebben szolgálni, a mérhetetlen emberi életproblémák áradata mindig a tényleges lehetőségek alá gyűrik a szolgáló vezetőt. Az ilyen vezető legalább abban bízhat, hogy az egyetlen igaz király, az Úr, valóban „kegyelmének aranypálcáját” nyújtja felé, amikor megjelenik színe előtt, ahogy itt a történetben Ahasvérós király fogadta a színe elé járuló Esztert (1–2).

Jakab 3,13–18

101. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.10.26. 04:00

Nagy félelem támadt Hámán rendeletének kiadása után, miszerint gyilkoljanak le a Perzsa birodalomban mindenkit, aki Isten népéhez tartozik (3,13). A félelemből keserves, nyilvános segélykiáltás fakadt fel, a király palotája előtt, imádkozva, böjtölve, annak minden látható külsőségeivel együtt (1–3). Mára odáig jutottunk, hogy imádkozni elfelejtettünk – tisztelet a kivételnek –, a valóságos bajban alig akad, akitől érdemi segítséget kérhetnénk; nyilvános jajveszékelésről pedig szó sem lehet, egyszerűen nem illik. Mennyien szenvednek e percekben is halálsoron, halljuk a hangjukat, kiálthatnak egyáltalán? Leegyszerűsítve: mindenki a maga baját érzi nagynak; mi lenne, ha mindenki jajveszékelne… Jóléti társadalmakban persze kialakult ennek a jajveszékelésnek a modern, öntelt, egyéni formája, hiszen mindenki mondhatja a magáét. Szigorú, közösségi társadalmakban elfojtják az egyéni jajveszékelés lehetőségét, de a közös kiállást lehetővé teszik.

A félelemnél azonban nagyobb volt Isten népének bizonyossága. Ez a bizonyosság tette imádsággá a puszta, noha jogos jajveszékelést. Mordokaj és a vele lévők tudták, hogy az Isten szabadítást ad nekik (14). Valójában Őhozzá fordultak segítségért, mégpedig úgy, hogy azonnal felismerték az Úr szabadításának emberi eszközét, Esztert, aki által Isten ezt a szabadítást előkészítette (4–8). Esztert nemcsak megszólították, hanem egyenesen ráparancsoltak, hogy vigye véghez azt a szolgálatot, amért az Isten nagy hivatalra emelte (13–17). Eszter ettől kezdve megértette, hogy nem önmagáért él, és nem véletlenül van ott, ahol van: vállalnia kell minden kockázatot (9–12), és be kell mennie a királyhoz, kegyelmet kérni!

A kegyelem Jézus Krisztusban készen van. Az egyetlen, nagy király nem fog elutasítani. Őhozzá bármikor odajárulhatunk, minden keservünkben (8). Kitől kapunk segítséget? Csakis az Úrtól! Feleslegesen ne jajveszékeljünk, ne fárasszunk másokat, de vegyük észre az Úr felelős eszközeit, forduljunk hozzájuk, figyelmeztessük őket. Vigyázat! Ne gondold azt, hogy mindig a másik a felelős, akihez te szüntelenül odafordulhatsz az elvárásaiddal! Te kinek vagy az Istentől rendelt segítője, akin keresztül az Úr szabadítása nyilvánvalóvá lesz a másik ember életében? Mindig innen kezd! Ezzel a te bajod is gyógyul, és már lehet, hogy nem is kell jajveszékelned.

Jakab 3,1–12

53. zsoltár

 

Szerző: refdunantul  2019.10.25. 04:00

– Hámán az ismeretlenségből lépett elő, amikor a perzsa király közvetlen helyettese lett (1–5). Senkiből lett ez a Hámán hirtelen valaki. Élvezi, ahogy leborulnak előtte az emberek, szereti mutogatni magát, szeret hatalmaskodni, és ellentmondást nem tűrő diktátor. Félelmetes, ahogy nem ismer határt a gonoszsága. Megbosszulja azokat, akik nem imádják őt, akik ellene mondanak neki. A kollektív vád alapján egy ember, a zsidó Mordokaj „engedetlensége” miatt – aki csak Istene előtt borul le, Hámán előtt nem hajlandó – Hámán egy egész népet akar eltörölni (6). Mennyi beteg, őrült embert hordoz ez a földteke. Ezek pedig láttatni akarják magukat. Mindig ezek nyüzsögnek a királyok körül, meg mindenhol. Uram, irgalmazz, hogy ezek közül egy is hatalmat kapjon!

Félelmetes az is, hogy mi vezetett idáig. Mondhatnánk, hogy a király hibázott, mert minden tekintetben alkalmatlan, gonosz embert állított maga mellé, a birodalom második emberének (1). Ugyanakkor nem ismerjük a részletes hátteret: miért éppen ezt a Hámánt. Az okok összetettek. Az okok karmaiból az sem tudja kicibálni magát, aki korábban nagy „elméleti kritikusként” elvi szinten zengedezte, hogyan kell jobban csinálni. Aztán amikor csinálhatta volna, akkor az okok karmai őt is elkapták. Rettenetes azt olvasni, látni, tapasztalni, hogy a király észleli a bajt, és már „nem tud” közbelépni. A bűn tehetetlenségi ereje a legszörnyűbb! Olyan ez, mint a zuhanás, a gravitációs erő! Totális tehetetlenség. Krisztus kegyelmezz! Add kegyelmed ejtőernyőjét!

Valóban félelmetes ez a fejezet. Evangéliumot! Hisszük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus nemcsak kegyelme ejtőernyőjét adhatja nekünk a tehetetlen zuhanás során, hanem az Ő kegyelme még jóval előbb munkálkodik. Az Ő szeretete: minket megelőző szeretet. Minket már elkapna a sodrás, minket már markolásznak az okok karmai: Ő pedig gátat vet, „megállj”-t parancsol övéinek, egyszerűen nem enged tovább! Olyan ez, mint amikor kezdjük leengedni a koszos fürdővizet, amit magába szippant a lefolyó. Ekkor, ha az örvénylő nyílásra újból rákerül a dugó, azonnal nagyot „szürcsölve” megáll az „alázuhanás”. Kegyelem az is, ahogy az Isten folyamatosan kiveszi belőlünk még a legkisebb – egészségtelen és sok bajt okozó – vágyát is annak, hogy önmagunkat másoknak megmutassuk. Az Úr kegyelmi ideje az az egy év, ami még adatott: nem a pusztulásig, a megoldásig (13). Az Úr kegyelme munkál akkor is, amikor a gonosz mások halálos ítéletét írja alá, majd elkezd harsányan mulatozni (14–15).

Jakab 2,14–26

487. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.10.24. 04:00

– Elgondolkodtató a feljegyzés: amikor a király számára ismét összegyűjtötték a szüzeket, Eszter ismét közéjük került. A szentíró fontosnak tartotta ezt a verset, annak ellenére, hogy ez az igevers a történet menetében törést és ellentmondást okoz.

– A szentíró számára fontos ez a kiegészítés, mert kifejezi a tisztasághoz való szilárd ragaszkodást. Azt hangsúlyozza ez a vers, hogy Eszter tiszta maradt, noha végigjárta a királyhoz való bemenetel éves, „szépítő” kálváriáját, majd a királlyal töltött egy éjszakát; és ennek ellenére tiszta maradt.

Olyan ez, mint a kegyelem, amely a puszta tények fölött kimondja rólunk az Isten eredeti gondolatát, és minden körülmények között megőriz abban. Az Úréi vagyunk (Róma 14,8), tiszták vagyunk, egyre inkább azok leszünk! Eszter Isten népéhez tartozott. Ez megmásíthatatlan kegyelmi tény, amely minden más körülményt felülír. Eszter az Úr népéhez tartozott, noha azt most parancsra el kellett titkolnia (20).

– Eszter Isten népéhez tartozott, annak ellenére, hogy a fentieken túl is annyi kínzó ellentmondás van az életében. Eszter árulkodik, beárulja a királynak két ellene lázadni készülő őrét, akiket a király felköttet. Ki tud itt okos lenni: védem a jótevőmet, ezzel védem magamat; de hűségem, lojalitásom két ember halálát okozza (21–23).

A körülmények bemocskolnak, de az Úr nem engedi, hogy elnyeljen bennünket a mocsok, kegyelme megtart, majd kiemel!

Jakab 2,1–13

117. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.10.23. 04:00