A megmaradt nép imádkozni akart, Isten emberétől Isten Igéjét akarta hallani. De ez a vágy nem a Szentlélektől való volt, hanem nagyon is emberi indulatból fakadt. A saját gyarló lelkünkből, érzelmeinkből feltörő kegyesség olyan, mint egy szerelmes dallamokat éneklő, mögötte zavaros emberi vágyakat hizlaló musical. Az ember a hamis kegyességben is saját akaratát, énjét táplálja, Istenre, Igékre, imákra hivatkozva. A megmaradt nép nem mert itthon maradni, félt a bosszúálló babiloniaktól, ezért Egyiptomba menekült. Jeremiás hiába hirdette most azt, hogy Isten akarata most az, hogy a maradék maradjon itthon, éljen hitben, és az Úr velük lesz, megáldja őket. „Ezek” azonban zsigerből megindultak (1–3), összeszedtek mindenkit, még Jeremiást és Bárúkot is, és elindultak az egyiptomi húsosfazekakhoz (4–7). Egyiptom azonban olyan, mint a mai nyugat: „mítoszának” vége, húsosfazekas jólétéből istentelenség, bálványimádás, határtalan szabadság következett. Ezért ellepi majd őt az „idegen” Babilon, és kitetvezi, mint pásztor a ruháját (12); – eltünteti „bálványozó élettereit” (12), mint dózer a szemétkupacot (8–13).

János 4,11–18

237. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.01.21. 04:00

A megmaradtak, ebben a helyzetben azért is félhettek Babilon királyától, mert Gedalja megölését könnyen a birodalom elleni lázadásnak vehette a király, és alappal attól tarthattak, hogy rajtuk torolja meg azt. Félnek, bizonytalanok, és végre imádkozni akarnak. Az imádság azt jelenti, hogy az ember belátja tarthatatlan állapotát, és azt, hogy emberileg nincs megoldás, így az Úrhoz menekül. Milyen kegyelem, ha már arra indulunk, hogy az Úrra hagyatkozva imádkozzunk. És milyen kegyelem az is, hogy ott van mellettünk egy „Jeremiás”, aki segít ebben, aki tényleg az Úr követe, hivatalosan és elhívottan (1–6). Mindkettő fontos, a szent ember egyszerre legyen „hivatalos” és „elhívott”. Elég volt a rengeteg önjelölt buzgó „prófétából”, akiket hivatalosan senki nem küldött; – aki a saját hivatalos helyén „kikéri magának”, ha beleszólnak a dolgába, de az egyházban mindenbe belekotyog. Ám elég volt azokból a hivatalos szolgákból is, akiknek az egyház egy remek keret saját céljaikra; – csak éppen az Ige és az Isten dicsőségének szolgálatára, a megváltás evangéliumának képviseletére nincs elhívásuk; – egyébként minden mást csinálnak… – Kár, hogy a megmaradt nép életében csak fellángolás volt az imádságos lelkület!

János 4,1–10

19. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.01.20. 04:00

Gedaljá, Babilonhoz hű helytartó ideje alatt a maradék nép körében egyre elevenebb lett az élet. Jismáél azonban a Babilon ellenes politika híve volt, és a szomszédos ammóniak támogatásával orvul megölte Gedalját, és a vele lévőket. Gedalját hiába figyelmeztették, hogy vigyázzon, mert az életére törnek (40,13–16). Asztalközösségben voltak egymással, a békesség közösségében, amikor Jismáél az orv mészárlást elkövette (1–3). Ezután Jismáél tovább öldökölt népe körében, a szomszédos ammóni király mögé bújva. Jismáél zarándokokat vágott le, akik gyászolva indultak a hetedik hónapban, az őszi ünnepek idején is a lerombolt templom felé (4–9). Lám, éppen megelevenedett a maradék nép körében az élet, és a kegyesség, amikor Jismáél tarolni kezdett. Jismáél ezután a maradék népet, köztük Jeremiást is, foglyul akarta vinni az ammónitákhoz, amikor Jóhánán, a megmaradt nép haderejének vezetője ezt megakadályozta. Ekkor Jismál gyáván elmenekült (10–15). Mi volt Jismáél célja, mi hajtotta őt? Milyen ügy igazolhat ennyi galádságot? Márpedig, csak gondoljunk bele, a mi életünk sem különb? Mire, kire hivatkozunk? Mi mozgat valójában bennünket? Uram, irgalmazz!

János 3,31–36

234. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.01.19. 04:00

Látszólag Jeremiás, népének árulója volt, mint aki az ellenséges Babilónia oldalára állt, próféciáiban hirdetve a Babilon elleni lázadása hiábavalóságát. Ezért is emelték ki a láncra vert foglyok közül, ezért kapott választási lehetőséget, hogy Babilonba menjen, vagy pedig a még az országban szétszóródott népe között maradjon, Gedalja helytartóval, Micpában (2–5). Hogyan értékelnénk mi Jeremiást, csak úgy a történeti tények ismeretében? Hogyan értékeljük egymást a nyers események láttán? Vigyázzunk! Micsoda kegyelem! A testőrparancsnok pontosan emlékszik Jeremiás szavaira, aki az Úr Igéjeként, az Úr büntetéseként hirdette az eseményeket, minden szándékos aktuálpolitikai felhang nélkül. Persze az Igének ma is lehet aktuálpolitikai áthallása, de azt bátran vállalni kell, noha mi csakis az Úr üzenetéhez vagyunk hűségesek (2–3). Emberi megítéléssel nem foglalkozunk. Az igazi lánclevétel csakis a krisztusi megváltás! A „többi” átmeneti libikóka: – hol fent, hol lent; – hol láncok nélkül is megkötözve; – hol láncokkal is szabadon; – majdnem mindegy, mert egyik sem jó, noha hittel elhordozható. De megváltás, tényleges szabadulás kell!

János 3,22–30

286. dicséret

 

Január 18. – a teljes igemagyarázat

 

(4) „…leveszem a kezedről a láncot.” (Jeremiás 40)

 

A próféta sorsa egy a népével. Jeremiást is láncra verték, és vitték a foglyok között Babilóniába (1). A próféta nem igényel magának külön bánásmódot, noha éppen ő volt az, aki hűséges igehirdetésével éppen ezt a nyomorúságos helyzetet akarta megakadályozni.

Isten kegyelmének érvényesülése akkor ugyanis a város feladása lett volna. Mi azonban utolsó markolásig ragaszkodunk szerzeményeinkhez; – Isten akaratának ellenében is ragaszkodnánk azokhoz. Amikor Gedalja helytartó összeszedi az otthon maradottakat, az is ennek az emberi erőlködéssel való ragaszkodásnak, hamis reményekkel megtöltött, csalfa lufija (7–12); – amit, ennek jelzéseként, azonnal éles tárgy, „pukkanás”, azaz gyilkos merénylet fenyeget (13–16).

A prófétát is láncra verték, de Jeremiás mégis, és ez a „mégis” a kegyelem, láthatóan megtapasztalta azt a kegyelmet, amelyet ő maga, még az ítéletes próféciákban is hirdetett: Levették róla a láncot, megszabadult (4).

Látszólag Jeremiás, népének árulója volt, mint aki az ellenséges Babilónia oldalára állt, próféciáiban hirdetve a Babilon elleni lázadása hiábavalóságát. Ezért is emelték ki a láncra vert foglyok közül, ezért kapott választási lehetőséget, hogy Babilonba menjen, vagy pedig a még az országban szétszóródott népe között maradjon, Gedalja helytartóval, Micpában (2–5).

Hogyan értékelnénk mi Jeremiást, csak úgy a történeti tények ismeretében? Hogyan értékeljük egymást a nyers események láttán? Vigyázzunk!

Micsoda kegyelem! A testőrparancsnok pontosan emlékszik Jeremiás szavaira, aki az Úr Igéjeként, az Úr büntetéseként hirdette az eseményeket, minden szándékos aktuálpolitikai felhang nélkül. Persze az Igének ma is lehet aktuálpolitikai áthallása, de azt bátran vállalni kell, noha mi csakis az Úr üzenetéhez vagyunk hűségesek (2–3). Emberi megítéléssel nem foglalkozunk.

Az igazi lánclevétel csakis a krisztusi megváltás! A „többi” átmeneti libikóka: – hol fent, hol lent; – hol láncok nélkül is megkötözve; – hol láncokkal is szabadon; – majdnem mindegy, mert egyik sem jó, noha hittel elhordozható. De megváltás, tényleges szabadulás kell!

Szerző: refdunantul  2019.01.18. 04:00

Mennyi életre vezető intést kapott a Jeruzsálemet utolsó leheletével védelmező Cidkijjá király és népe, hogy engedjék el Jeruzsálemet, úgy kapaszkodjanak az Úrba. Életet nyerni döntő helyzetekben úgy lehet, ha elengedjük azt, amivel tele van a kezünk és a szívünk, hogy csakis az Úrra hagyatkozhassunk. Életünk ajándék, kegyelem, mint ahogy az Úrra való hagyatkozásunk is kegyelem. E kegyelem nélkül nyomorultul elveszíthetünk mindent, ahogy ezt Cidkijjá király és a vele lévők megtapasztalták; – sőt, elveszhetünk mi magunk is. Ezek meg akarták nyerni az életüket, és elvesztették azt (1–10; Lukács 17,33). Jeremiás és Ebed-Melek élete, szolgálata, hűsége mutatja, hogy hitünket, hűségünket, szenvedésben is engedelmes szolgálatunkat, a földi világon túlmutató örök életünket ajándékba kaptuk, az Úrtól (11–18).

János 3,1–21

323. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.01.17. 04:00

EGY LELKIGONDOZÓI BESZÉLGETÉS alakul ki a király és a próféta között.

– 1.  A királyt nem is érdekli a város! Ez döbbenetes. Őt csak saját maga érdekli. Ha fogságba kerül, akkor attól fél, hogy egykori politikai ellenfelei közé kerül, a már fogságban lévő, magukat megadó júdai vezérek közé.

– 2. Jeremiás még határozottabban fogalmaz, hogy a királyt kimozdítsa ebből az önző látásmódból; – hiába: – Feleségeiteket és gyermekeiteket is elviszik, ki tudja, mit művelnek majd velük? – A várost felperzselik. – Téged pedig, király, mindenki cserben hagy majd, még a legjobb barátod is (19–23)

– 3. Cidkijjá azt kéri, hogy a próféta mindezt tekintse lelkigondozói beszélgetésnek, ne adja tovább, üsse el az érdeklődést. A palotában ugyanis minden kiderül, jönnek majd kíváncsiskodni… Jeremiás, most lelkigondozóhoz méltóan hallgat, de ez csak egy epizód.

– 4. Jeremiás továbbra is próféta maradt, aki egy ember ügye helyett Isten egész népét látta maga előtt, és nem hallgatott, hanem szólt (24–27); – szava pedig be is teljesedett (28).

János 2,13–25

153. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Jeremiást ismét megmentik a haláltól, kihúzzák a kútból, a sárból, amibe szép lassan beleveszett volna.

Ennek ellenére a próféta továbbra is hűséges maradt a feladatához…

Cidkijjá király már harmadszor kér tanúk nélkül kijelentést a prófétától (37,3–10; 37,17–21;). De a király most sem kap más választ, mint amit Jeremiás eddig is, nyilvánosan hirdetett: Akkor maradhatnak meg, ha feladják a várost, ha megadják magukat; – vagyis, ha meghallják Isten szavát, és alávetik magukat Isten Igéjének, most éppen ítéletének (17–18).

Szerző: refdunantul  2019.01.16. 04:00

Jeremiás egy föld alatti üregben raboskodott sokáig (37,16), majd a király megkönyörül rajta, és a börtön udvarán tartották fogva a prófétát (23). Jeremiás azonban nem volt lojális, hanem a börtön udvarán már kiabálva hirdette a rá bízott Igét, nevezetesen, hogy Isten a babiloniak kezére adja a várost, tehát nincs értelme ellent állni. A még megmaradt harcosok elcsüggedtek Jeremiás hallatán. Lehetetlen helyzetbe került a király: visszaéltek jóságával, a próféta továbbra is ellene dolgozott. Melyikünk örülne egy ilyen helyzetnek? Jeremiást likvidálták, bedobták a város főemberei egy üres kútba, ahol belesüllyedt a sárba (1–6). Mi nem iktatnánk ki Jeremiást, ha mi lennénk a király? Még Isten is lojalitást kíván népétől: Megszabadítottalak, hálából tégy úgy ezután, ahogyan én mondom azt neked. Jézus Krisztusban világossá lett, hogy Isten szeretete ennél sokkal több. Legyünk lojálisak, vagy ne? Ebed Melek azonban közbenjár a királynál Jeremiásért (7–8), így Jeremiást kihúzzák a biztos halált jelentő ciszternából (9–13). Soha ne felejtsd el, hogy ki húzott fel a halál ciszternájából. Meghálálni nem tudod, de hűséges életet élhetsz, Isten megváltó szeretetét tapintatos határozottsággal hirdetve.

János 2,1–12

436. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.01.15. 04:00

ISTEN SZOLGÁJÁNAK HŰSÉGE.

– 1. Jeremiás hűséges a rá bízott üzenethez. Miközben Babilon ostromolta Jeruzsálemet, Egyiptom felvonult Babilon ellen. A babiloni király szüneteltette a város ostromát, amíg le nem győzte Egyiptomot. Remény támadt sokakban, hogy talán megmenekültek. Jeremiás azonban hűséggel csak azt az üzenetet mondta, amit az Isten rá bízott (9–10; 17): Babilon elfoglalja és fölperzseli a várost (1–10).

– 2. Ebben a hűségben akkor sincs szünet, amikor a próféta a saját ügyeit intézi. Ez, emberileg talán a legnehezebb ebben a szolgálatban, nincs magánügy, privát szféra. Jeremiást éppen akkor fogják el, amikor saját dolgait intézi (11–12).

– 3. Jeremiás a fogságban is hűséges, noha tudja, ha a vizes tömlöcben hagyják, hamarosan meghal. Kéri az enyhítést, de nem változtat azon az üzeneten, amit az Isten neki adott (13–21).

– 4. Isten népére egyetlen üzenet bízatott, amely független a kor történéseitől: Isten megváltó szeretete a Jézus Krisztusban (Bonhoeffer); – vagyis, ha Isten jogos ítélete fel is perzselné az életünket; – nem hagy bennünket elveszni, újjáépíti azt. Isten kezében vagyunk, nem idegen hatalmak kezén! (17)

János 1,35–51

183. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Ezért a reménytelinek tűnő helyzetben hívatta Cidkijjá király Jeremiást is, hátha megváltozott az Úr üzenete…

Milyen érdekes provokáció, hiszen Cidkijjá nem volt istenfélő, mégis kíváncsi lenne az Úr szavára?

Szerző: refdunantul  2019.01.14. 04:00

TÉNYLEG ELREJT AZ ÚR?

– 1. Hiszen nyilvánosságában olyan „kiszolgáltatott”, mindenféle emberi indulatnak „kitett” az Úr szolgálata, Isten meghasadt, okoskodó, gyakran hűtlen népén belül, és azon kívül egyaránt.

– 2. Nem rejt el az Úr átvitt értelemben sem, mert szolgálatunk látszólag gyakran tele van kudarccal, pedig oda szántuk az egész életünket: Jeremiás szavaira nem térnek meg, az üzenetet tartalmazó tekercset elégetik (20–23), a próféta és írnoka ellen hajtóvadászatot indítanak (25–26).

– 3. Gyakran nem rejt el az Úr konkrétan sem, hanem kiszolgáltat az ellenségnek. Most ugyan még megmenekült Jeremiás és Báruk, de a következő fejezetben már elfogták és börtönbe vetették a prófétát (37,15–16).

– 4. A szent elrejtettség mégis áldott tapasztalata a hívő embernek és Isten hívő népének, mert Jézus Krisztusban vagyunk. Ő minden „nyilvánosság szemétdombján” is elrejt bennünket. Amikor újra kell kezdeni valamit, akkor Ő még többet ad a romokon (27–32). Ha nem rejt el az Úr, ha meghalunk is, akkor is az örök élet szent elrejtettségében vagyunk, ahonnan kivirágzik majd az életünk, ahogy a tulipán tavasszal feltámad a gumóból.

János 1,19–34

36. zsoltár

 

Január 13. – A teljes igemagyarázat

 

(26) „De az Úr elrejtette őket.” (Jeremiás 36,20–32)

 

TÉNYLEG ELREJT AZ ÚR?

 

– 1. Hiszen nyilvánosságában olyan „kiszolgáltatott”, mindenféle emberi indulatnak „kitett” az Úr szolgálata, Isten meghasadt, okoskodó, gyakran hűtlen népén belül, és azon kívül egyaránt.

 

– 2. Nem rejt el az Úr átvitt értelemben sem, mert szolgálatunk látszólag gyakran tele van kudarccal, pedig oda szántuk az egész életünket:

– Jeremiás szavaira nem térnek meg;

– nem hallják meg beszédében az isteni szót;

– nem tartják azt Isten Igéjének;

– nem rettenek meg;

– nem tartanak bűnbánatot (24);

– az üzenetet tartalmazó tekercset elégetik (20–23);

– a próféta és írnoka ellen hajtóvadászatot indítanak (25–26).

 

– 3. Gyakran nem rejt el az Úr konkrétan sem, hanem kiszolgáltat az ellenségnek.

Most ugyan még megmenekült Jeremiás és Báruk, de a következő fejezetben már elfogták és börtönbe vetették a prófétát (37,15–16).

 

– 4. A szent elrejtettség mégis áldott tapasztalata a hívő embernek és Isten hívő népének, mert Jézus Krisztusban vagyunk.

Ő minden „nyilvánosság szemétdombján” is elrejt bennünket.

Az Úr a testi szemekkel látható kudarcokon keresztül is az Ő ügyét munkálja általunk.

Amikor pedig újra kell kezdeni valamit, akkor még többet ad a romokon (27–32). Amikor a tekercset újra le kellett írni, még sokkal több üzenet került ahhoz (32).

Ha nem rejt el az Úr, ha meghalunk is, akkor is az örök élet szent elrejtettségében vagyunk, ahonnan kivirágzik majd az életünk, ahogy a tulipán tavasszal feltámad a gumóból.

Szerző: refdunantul  2019.01.13. 04:00

Jeremiás kapta az Igét, és továbbadta, amíg csak tehette, amíg élt, amíg volt ép értelme és szája… Amikor akadályoztatva volt a próféta (5), akkor is szólt, lediktálta a rá bízott üzenetet, és saját hűséges munkatársai segítségével vitte tovább az Igét. Csak az Ige szóljon! (1–6) Csak legyenek hűséges munkatársak! Csak merjünk közben imádkozva mindent az Úrra bízni (7), és nem az eredményre tekinteni! Itt is elérte az Ige a célját, megmozgatta a vezetőket és a királyt (11–19). Ha gyanakvó, vagy agresszíven elutasító is a válasz (20–26), mi maradjunk meg a hűséges szolgálatban. Mi mindig kezdjük újra az Ige szolgálatát, az Úr követését, amíg csak tehetjük, amíg csak maga Isten meg nem akadályoz (27–32), mert a körülmények önmagukban nem jelenthetnek akadályt (5).

1János 1,14–18

309. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Kr. e. 605-ből való ez a prófécia, amikor Egyiptom vereséget szenvedett és Babilon befolyása nőtt.

Szerző: refdunantul  2019.01.12. 04:00

A RÉKÁBIAK ÖRÖK PÉLDÁJA.

– 1. Korábbi esztendőben történtekre emlékeztet a próféta, amikor a rékábiak hűségét hozza elő (1–11). A babiloniak támadása elől a nomád rékábiak is Jeruzsálembe menekültek (11). A rékábiak ősei is Izráel Istenét tisztelték. Ezek akkor is az Urat hitték, amikor Isten népe hűtlenül bálványokat imádott (12–17). A rékábiak a városban is ragaszkodtak őseik hitéhez, életformájuk gyökereihez, őseik szokásaihoz és törvényeihez (18–18). Hűségük megmaradt Jeruzsálemben is, noha a letelepült, földművelő, majd városi életmóddal eleve együtt jár a „modernitás” szabad istentelensége és hűtlensége.

– 2. Isten Igéje más népekre mutat, akik hűségesebbek hitükhöz és önazonosságukhoz, gyökereikhez, és ebből növekedett kultúrájukhoz, mint mi. Ma más népek, más vallások és más kultúrák esetében is kiemelhető ez a hűség, látva a mi hűtlenségünket a saját „értékeinkhez”.

– 3. Ezt a hűséget kéri számon Isten Igéje Jeremiáson, Isten népén és rajtunk is. Aki mindvégig az Úrban bízik, megmarad (18–19; Jelenések 2,10). Hűségünkkel, az Úrba vetett hitünk gyümölcsével csünghetünk mindenkor az Úr kezén.

János 1,9–13

308. dicséret

Január 11. – A teljes igemagyarázat

 

(14) „…engedelmeskedtek ősük parancsának…” (Jeremiás 35)

 

A RÉKÁBIAK ÖRÖK PÉLDÁJA.

 

– 1. Korábbi esztendőben történtekre emlékeztet a próféta, amikor a rékábiak hűségét hozza elő (1–11).

A babiloniak és szírek egyesült támadása elől a nomád rékábiak is Jeruzsálembe menekültek (11).

A rékábiak ősei is Izráel Istenét tisztelték.

A rékábiak egy olyan korban is az élő Istenben bíztak, amikor Isten népe már hűtlenül bálványokat imádott (12–17).

A rékábiak a városban is ragaszkodtak őseik hitéhez, nomád életformájuk gyökereihez, őseik szokásaihoz és törvényeihez, amelynek része volt egyfajta názír fogadalom (4Mózes 6,3), a minden erjesztett italról, így a borról való lemondás (18–18).

A rékábiak hűsége megmaradt Jeruzsálemben is, noha a letelepült, földművelő, majd városi életmóddal eleve együtt jár a „modernitás” szabad istentelensége és hűtlensége.

 

– 2. Isten Igéje más népekre mutat, akik hűségesebbek hitükhöz és önazonosságukhoz, gyökereikhez, mint mi.

Az élő Istenben hívő rékábiak esete tényleg kiemelt példa erre.

Nem feltétlenül a nomád életmódjuk, hanem a hitükhöz, és ebből növekedett kultúrájukhoz való hűségük a példa.

Ma más népek, más vallások és más kultúrák esetében is kiemelhető ez a hűség, látva a mi hűtlenségünket a saját „értékeinkhez”.

Most itt nem maga az egyes kultúra a kiemelt érték, hanem az ahhoz való hűség a döntő.

 

– 3. Ezt a hűséget kéri számon Isten Igéje Jeremiáson, Isten népén és rajtunk is.

Aki mindvégig az Úrban bízik, megmarad: Nem szégyenülhetünk meg! (18–19; Jelenések 2,10)

Nem a fogadalmak tartanak meg bennünket, hanem csakis a megváltó Úr!

Hűségünkkel, az Úrba vetett hitünk gyümölcsével csünghetünk mindenkor az Úr kezén.

Ha a fogadalmak, a szabályok megtartása segítenek minket hűségesnek maradni, még mindig jobb, így kiskorú hűségben élni, mint az a nyomorult és halálos hűtlenség, amiben most nyögünk.

Szerző: refdunantul  2019.01.11. 04:00

Jó várni, és megadással lenni az Úr szabadítására (3,26). Vannak olyan Isten által minősített alkalmak, amikor az ember elengedi a dolgokat; – azt is mondhatnám, amikor az ember „feladja”. Persze elviselhetetlen, „tilos” kifejezés ez a hitetlen ember számára. Pedig ez a „megadás”, ha hitből fakad, és nem érdekből (8–16), akkor annak megvallása, hogy törékeny, gyarló, halandó, bűnös emberek vagyunk, akik mindenestől az Isten kegyelmére szorulunk, és Őtőle várjuk a megoldást, nem pedig magunktól, nem emberi erőlködéstől, ügyeskedéstől és kreativitástól… Ez a „megadás” csak látszólag „feladás”. Valójában a legnagyobb győzelemről van itt szó, amelyben az ember csakis Isten akaratára hagyatkozik. Pedig aki mindent átadott az Úrnak, akit az Úr Jézus Krisztusban megváltott, az tud „gyarapodni” itt is (Példabeszédek 10,27). Ez a gyarapodás örök, noha e-világi megtestesülése változó. Cidkijjá királynak most fel kellett volna adnia a várost, Isten akarata szerint (1–6). Éppen ez jelentette volna a megoldást, a görcsös ragaszkodás pedig a pusztulást hozta el (17–22). Urunk, növeld a mi hitünket (Lukács 17,5), taníts meg minket üdvösségesen „elengedni”!

János 1,1–8

319. dicséret

Január 10. – A teljes igemagyarázat

 

(2) „Ezt a várost Babilónia királyának a kezébe adom…” (Jeremiás 34)

 

Jó várni, és megadással lenni az Úr szabadítására (3,26).

Vannak olyan Isten által minősített alkalmak, amikor az ember elengedi a dolgokat; – azt is mondhatnám, amikor az ember „feladja”. Persze elviselhetetlen, „tilos” kifejezés ez a hitetlen ember számára.

Pedig ez a „megadás”, ha hitből fakad, és nem érdekből, akkor annak megvallása, hogy törékeny, gyarló, halandó, bűnös emberek vagyunk, akik mindenestől az Isten kegyelmére szorulunk, és Őtőle várjuk a megoldást, nem pedig magunktól, nem emberi erőlködéstől, ügyeskedéstől és kreativitástól…

Ez a „megadás” csak látszólag „feladás”. Valójában a legnagyobb győzelemről van itt szó, amelyben az ember csakis Isten akaratára hagyatkozik.

Ez a „megadás” igazából nem is fakadhat érdekből, csak hitből. Hiszen, ha érdekből fakad, akkor képmutatás, egy ideig tart, aztán hamar kiderülnek, kirobbannak a bajok. Lám, Isten népe is ijedtében, gyorsan meg akarta tartani Isten törvényét, és szabadon engedte a „rabszolgáit”, amit az Úr hétévente megparancsolt nekik. De hit nélkül az ember nem tudja elengedni a dolgokat, legfeljebb csak egy ideig, látványosan, de nem valósan; – és azonnal kap utánuk (8–16).

Pedig aki mindent átadott az Úrnak, akit az Úr Jézus Krisztusban megváltott, az tud „gyarapodni” itt is (Példabeszédek 10,27). Ez a gyarapodás örök, noha e-világi megtestesülése változó.

Cidkijjá királynak most fel kellett volna adnia a várost, Isten akarata szerint (1–6). Éppen ez jelentette volna a megoldást, a görcsös ragaszkodás pedig a pusztulást hozta el (17–22).

Urunk, növeld a mi hitünket (Lukács 17,5), taníts meg minket üdvösségesen „elengedni”!

Szerző: refdunantul  2019.01.10. 04:00

MAJD ISTEN…

– 1. Jeruzsálem védői elkeseredetten küzdenek. A város védői szó szerint minden követ megmozgatnak, hogy a betolakodókat megállítsák. Bizony, mindenre képes az ember, csak ő győzhessen. De ennek az emberi erőlködésnek az eredménye pusztulás és halál, Isten ítéleteként (4–5).

– 2. Megváltó fordulat következik: „Én majd…” – mondja az Úr. Ezután következik egy hosszú felsorolás, amit nem részletezünk, olvassák el a szakaszt (!). Ez a megváltó fordulat, a Bibliai üzenete, minden teológiai gondolkodás tengelye és szíve. Ha mi erőlködünk az halál! Ha Isten cselekszik, az gyógyulás, az „igazi béke”, az egyetlen megoldás (6–13).

– 3. Isten cselekvése azonban túlmutat az e-világban meg nem szűnő nappalok és éjszakák ritmusán (25; 1Mózes 8,22), túlmutat a templomi áldozatokon, a lévita papság helyreállításán (14–26), arra a királyra, aki az egész világ Megváltója lesz (21; János 3,16). De Ő túlmutat minden itteni „tapasztalati bázisunkon” (1Korinthus 2,9). Megfoghatatlan dolgokat jelentett ki nekünk a mi Urunk, amelyekről Őnélküle nem tudhatnánk, de Jézus Krisztusban megragadhatunk (3).

3János

119. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Az ember az ellenség túlereje esetén védekezik, ha neki van túlereje, akkor támad. De mindkét esetben beáldoz mindent ebben a küzdelemben. A város védői szó szerint minden követ megmozgatnak, hogy a betolakodókat megállítsák. Képesek szétszedni saját értékeiket, örökségüket, a salamoni királyi palota köveiből raknak sáncot védelmükben. Bizony, mindenre képes az ember, csak ő győzhessen. De ennek az emberi erőlködésnek az eredménye pusztulás és halál, minden tekintetben. Isten elfordítja az arcát tőlünk ilyenkor, és valójában lángoló haragja csap le hitetlenségünkre, nem pedig az ellenség győz le bennünket (4–5).

Szerző: refdunantul  2019.01.09. 04:00

Jeremiás földet vásárolt a pusztulásra érett város mellett (25). Isten parancsára tette ezt, mert Isten reményteli jövőt ígért neki, és általa népének: visszahozom, biztonságban laknak, hűséges népem lesznek örök szövetségben, megtapasztalják a jót, szántanak, vetnek és állatokat tartanak (36–44). Nagyon szép! De igen keveset adna az Isten, ha csak ennyit adna. Ez nem lenne Istenhez méltó. Megszabadulunk, és de jó lesz nekünk ebben a világban: eszünk és iszunk, más népek szeme láttára. Isten ennél sokkal többet gondolt rólunk. Noha az evés és az ivás, a jólét fontos, az Isten országa nagy vacsora (Lukács 14,15–17). De mégis, ez a kép is sokkal több a puszta itteni jólétnél. A jólétben még nem oldódik meg semmi, hanem újabb démonok ébrednek fel az emberben. Jézus Krisztus által nekünk a mennyben van polgárjogunk (2Korinthus 5,1). Mennyi polgárként élünk már itt is, a Jézus Krisztusban. Van reménységünk, netán bizonyosságunk? Úgy látom, mindent itt, most, azonnal akarunk, lehetőleg minél többet, még az egyházban is.

2János

485. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Az ószövetségi reménység erre a világra nézve hangsúlyozza az Isten által készített szabadulást.

Jeruzsálem fegyver, éhínség és dögvész által veszik el (24). Elbeszélhetetlen kínokat él meg a város lakossága.

A próféta eközben magasztalja Isten nagyságát, igazságosságát, hiszen úgy bánik mindenkivel, ahogy azt megérdemli (17–19). Ezért hozta Isten a csodáit megtapasztaló és mégis hűtlen népére az ítéletet (26–35), és annak városára, Jeruzsálemre is (20–24).

Szerző: refdunantul  2019.01.08. 04:00

FRONTOK MINDENÜTT.

– 1. Harc a külső fronton. Nebukadneccar, babiloni király hadserege körülzárta Jeruzsálemet és kiéheztette (Kr. e. 588–586). A nagy ereje könyörtelenül legyőzi a kicsit. Emberileg nincs esély (1–2). Ebben a nyomorúságban az igazi okot végképp nem akarjuk meghallani. Pedig istentelenségünk a bajok legfőbb oka (23; 32–35).

– 2. Harc a belső fronton. Cidkijjá király fogságba vetette Jeremiás prófétát, mert az a város pusztulását hirdette, és nem annak megmaradását. Jeremiást, mint népárulót csapták börtönbe, mert gyengítette a nép ellenállását. Pedig Isten akarata gyakran a bűnbánattal teli megadás, feladás, és nem az ellenállás (3–5).

– 3. Harc az isteni fronton. Isten az események Ura. Ő cselekszik (3). Isten a saját népéért harcol, az ítéletben felráz, meghirdeti a bűnt, rámutat a bajra, és elkészíti a szabadulást. Ennek kifejezéseként vásárol földet Jeremiás Jeruzsálem közelében. Az Úr cselekszik. A legelveszettebb állapotban is van reménység, az Úrban, hiszen Ő, Jézus Krisztusban a „legkörülzártabb” helyzetet is feltörte: a halál fogságát (6–15).

1János 5,13–21

474. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Harc a belső fronton.

Cidkijjá király, akit a babiloniak helytartónak bíztak meg, miután Kr. e. 597-ben Júda lakosságának egy részét már elhurcolták, fogságba vetette Jeremiás prófétát, mert az a város pusztulását hirdette, és nem annak megmaradását.

Jeremiás ezzel gyengítette saját népének kitartását az ellenséggel szemben.

Jeremiást, mint népárulót csapták börtönbe.

Pedig Isten akarata gyakran a bűnbánattal teli megadás, feladás, és nem az ellenállás.

Isten akarata soha nem lehet valamiféle hazug pozitív gondolkodás, hanem mindig a tényekkel való szembenézés.

A legnagyobb tény pedig a saját bűnünk és nyomorúságunk (3–5).

Szerző: refdunantul  2019.01.07. 04:00

ISTEN IRGALMAS.

– 1. Isten valódi istenségéből következik az irgalma: irgalmaznia kell népének még akkor is, ha megfenyítette övéit, mint egy tanulatlan borjút, de mindig népét szánva tette ezt (18–20).

– 2. Isten irgalma megmutatkozik a valóságos, konkrét, e-világi szabadításban. Vagyis Isten hazahozza népét a fogságból (21–22), felépítik a templomot (23), majd városukat (38–40), miközben újra benépesítik földjüket (27). Az e-világi szabadítás mindig lelki és hitbéli felépüléssel is jár. Az ember jobban lesz, felüdül a fáradtságból, jólesik az alvás (25). A hitbéli felépülés pedig azt jelenti, hogy Isten népe nem tartja igazságtalannak az Istent, bármi történik is vele, és mindig látja a saját bűnét és nyomorúságát. Vagyis a Jeremiás korában hangoztatott mondást többé nem hirdetik, miszerint az apák ettek egrest és a fiak foga vásott bele (29–30).

– 3. Isten irgalma mindig sokkal több, mint e-világi szabadulás; – sőt, az e-világi nyomorúságok ellenére is megtapasztaljuk azt. Isten irgalma abban az új szövetségben mutatkozik meg igazán, amelyet Ő Jézus Krisztusban kötött, amely valóságosan megújítja ezt az életet (33), de mindig túlmutat azon, az üdvösség teljességére (31–37).

1János 5,1–12

29. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.01.06. 04:00

A SZABADÍTÁSRÓL.

Isten teljes népe megszabadul a fogságból, Izráel és Júda egyaránt (1); – sőt, a föld széléről (8) is hazahozza népét az Úr (7–9).

A szabadulás azt jelenti, hogy Isten népe kegyelmet nyert attól az Úrtól, aki örök szeretettel szereti népét (2–3).

– A szabadulás annak kifejezése, hogy az az Úr, aki mindig is népével volt, „láthatóan” közeledik népéhez (3), így már ebben a világban is tetten érhető a valódi öröm, bőség, „fölépülés” (4–6), nemcsak Igében, szóban, hanem a tényleges valóságban is (10–14).

Az igazi szabadulás a megváltás, vagyis a végső isteni győzelem az „erősebb” felett (11), a gonosz felett is, amelynek nyomán Isten letöröl népe szeméről minden könnyet (15–17; Jelenések 21,4), és látható bizonyosságban elindítja őket a „nyugalom”, az Isten örök, aktív, áldott, boldog nyugalma felé (2).

Jézus Krisztus feltámadása által a szabadulás a miénk.

1János 4,7–21

395. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.01.05. 04:00

MEGVÁLTÁST!

– 1. Nem is kell aktualizálni a mai igeszakasz diagnózisát. Elég csak újra mondani az Igét. Halálos a bajunk. Gyógyíthatatlan betegek vagyunk. Egy idő után minden „szeretőnk” elhagy bennünket, mert kiderül sok mindenről, amiért valaha hevültünk, hogy „üres” és „hiábavaló”. Megverten, egyedül maradunk. Nem foghatjuk másra „az eredményt”. Hiába akarnánk hárítani, mert mi rontottuk el! Valóban: a másik sem különb! De, most rólunk van szó! Ez, így együtt az, amit a teológia „bűnnek” nevez.  (12–15).

– 2. Megható segítség az, amit Jeremiáson keresztül ígér az Úr. Elpusztulnak a pusztítóink. Mi pedig felszabadulva újra építhetjük életünk romjait. Visszaállíthatjuk méltóságunkat, hiszen nem leszünk többé lenézettek. Helyreállíthatjuk hitünket, istentiszteletünket, hálaéneket zengve az Úrnak (18–22).

– 3. Áldott legyen az Isten, hogy Ő ennél sokkal többet adott, Jézus Krisztusban, hiszen Ő megváltott bennünket. Ebben a világban minden „rendcsinálást” újabb „rendetlenség”, majd „takarítás” követ. Itt minden felszabadulás, visszaállítás, helyreállítás csak időleges. A megváltás örök és maradéktalan. Az utolsó időkben értjük ezt meg igazán – hangsúlyozza Jeremiás. Hiszem, mi már értjük, hisszük, tudjuk, várjuk… (23–24).

1János 4,1–6

285. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.01.04. 04:00

Jeremiás vigasztaló próféciáit tartalmazza a könyv 30–31. fejezete. MI A VIGASZTALÁS?

– 1. Az Úr a mi vigasztalónk. Szép prófécia ez, amit így összegezhetünk: Ne féljen az, aki az Úrban bízik, aki Őt szolgálja, mert vele van az Isten, hazasegíti a távolból a „közelbe”, a gondok közül a „gondtalanságba”. Az ellenséges népek nem győzhetik le Isten emberét (10–11).

– 2. Az Úr vigasztalás a gyötrelmekben. Én már láttam hívő embert „igában” meghalni, nagy gyötrelmek között (8). Ezért vallom, hogy nincs nagyobb dolog, mint amikor valaki a vigasztalást akkor is megtapasztalja, amikor nincs konkrét szabadulás. Az ilyen ember az igazán hívő ember, aki Jézus Krisztusban van, a szabadítás, az otthon már az övé, bármi is történik vele. Ez az igazi vigasz, megtapasztalása pedig kegyelmi állapot.

– 3. Az Úr vigasztalás a jólétben. De kegyelmi állapot az is, amikor valaki a megtapasztalt „szabadítás gondtalanságában” sem bízza el magát (10), nem esik szét, hanem továbbra is hitben, lélekben egészséges marad, és jólétében is látja a szolgálat lehetőségét, zarándok–létének töredékességét, amely az igazi megérkezés felé halad.

1János 3,18–24

283. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.01.03. 04:00

KINEK VAN IGAZA?

– 1. Kívülről nézve ez egy gyarló helyzet. Itt dúl az adok-kapok, mindenki meg van győződve nemcsak a saját igazáról, hanem arról, hogy Ő szól az Úr nevében. Nem késik a válasz, a visszavágás, egyik oldalról sem; – Jeremiás sem tétlen ebben. Egyik „lehamisozza” a másikat, és azt, ivadékaival együtt halálra, kárhozatra szánja. Akkor megégették a hamis prófétákat (20–23), de a büntetés tekintetében ennél többről volt szó (32).

– 2. Belülről tekintve a helyzetre, igenis mondjuk ki, hogy voltak, és ma is vannak hamis próféták. Vigyázzunk! Nem szabad összemosni a dolgokat. Nincs mindenkinek igaza. Nem mindenki képviseli az Urat.

– 3. Ugyanakkor legyünk alázatosak! Egyikünk sem képviselheti maradéktalanul az Úr Igéjét, mert nem birtokolhatjuk magát az Istent sem. Jézus Krisztus az egyetlen tökéletes próféta. Őrá tekintsünk, Őt hirdessük, Őt kövessük! Isten Igéjéért meghalhatunk, de nem adhatunk halálra másokat. A „lehamisozást” is végérvényesen hagyjuk meg az Úrnak!

1János 3,13–17

191. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A fogságban lévők felháborodtak Jeremiás levelén, aki arra ösztönzi őket, hogy rendezkedjenek be reménységgel a hosszú fogságban.

Semajá levelet írt Cefanjá főpapnak, hogy büntesse meg ezért Jeremiást és a hozzá hasonlókat.

Cefanjá főpap előtt azonban tekintélye volt Jeremiásnak, ezért felolvasta előtte Semajá levelét, amire Jeremiás nyomban válaszolt, egy második levéllel, amiben Isten ítéletét hirdette Semajá és családja ellen, mert Semajá prófétának állította magát, és hamisan áltatta a fogságban élő népet.

Semajá és ivadékai nem fognak gyönyörködni abban a jóban, amit Isten készített népének.

Vannak igaz és hamis próféták.

Mert Isten, Igéjében megszólaló, tökéletes akarata egy adott konkrét helyzetre nézve ma is érvényes útmutatást adhat, igaz, elhívott, hűséges szolgái által, amit mi imádságos szívvel, engedelmesen meghallhatunk.

Szerző: refdunantul  2019.01.02. 04:00

A REMÉNYSÉGRŐL…

– 1. A hívő ember nem keseredhet bele a megoldhatatlan jelenbe, hanem az adott keretek között mindig teszi, amit éppen az Istennek kedves módon tehet, hűséggel hitéhez, övéihez, miközben áldássá lesz mások számára is. Az adott kereteket mindig áthatja a reménység.

– 2. Nem győzhet le bennünket a világban tapasztalható gonoszság, hazugság, valamint az a tény, hogy ma már mindenhol, mindenki mondja a magáét, és a hangzavarban, mintha halkabb lenne az élő Istenbe vetett hit hangja. Ha csak a magamét mondom, hamis próféta vagyok! Isten embere nem a magáét mondja, noha az általa hirdetett üzenet az övé lett (8–9).

– 3. Ezt a reménységet nagyon el kell kérni, mert bizony emberileg vannak reménytelen helyzetek, ahol szó szerint már nem értelmezhető az, hogy ide visszahoz bennünket az Úr. A reményteljes, romolhatatlan jövő a feltámadott Úrban van, véglegesen soha nem itt, hanem mindig odaát. Ezt ki kell mondani (10–14). A reményteljes sorokat követő, eddigi összefüggéstől idegen, ítéletes prófécia erre is utalhat (15–19).

1János 3,1–12

282. zsoltár

Hozzáfűzés az Igemagyarázathoz

A bevezető versek az első Kr. e. 597-es fogságba vitelre utalnak.

Cidkijjá helytartó hivatalos küldöttséget meneszt Babilonba, az ottaniakhoz, egy levél kíséretében.

Ez a levél olyan fontos üzenetet tartalmaz, a reménység hangján, amelyet a teljes Biblia hangsúlyoz.

A „Jekónjá”, „Konjáhú” nevek, Jójákin királyra utalnak.

Jósiásnak két fia volt, Jóáház és Jójákim. Jóáházt, miután apja elesett az egyiptomiak ellen vívott Megiddói csatában (Kr. e. 605), pár hónapos uralkodás után az egyiptomi fáraó vitte magával és testvérét Jójákimot helyezte a trónra.

Jójákin követte őt, szintén pár hónapig, amikor Babilonba hurcolták népének egy részével együtt, Kr. e. 597-ben. Nekik szól Jeremiás ma olvasott levele.

Helyére Cidkijját ültette Nebukadneccár, babiloni király (1–3).

Mi az Istennek kedves, ha az Ő gyermekei egy számukra idegen világban kénytelenek élni?

– Építsenek házakat, ültessenek kerteket, házasodjanak, szaporodjanak és ne fogyjanak!

– Dolgozzanak, és fáradjanak annak a helynek a jólétén, ahol élnek! (4–7)

– Vagyis reménységben éljenek!

– A többit pedig majd Isten megcselekszi, akarata és jótetszése szerint, az nem rájuk tartozik.

Szerző: refdunantul  2019.01.01. 04:00

A hamis prófétaság minden nyomorúsága előttünk áll ebben az igeszakaszban. A nép előtt Isten két prófétája, Jeremiás és Hananjá állnak egymással szemben, és egészen mást hirdetnek ugyanabban a nehéz történelmi helyzetben. Hananjá a közeli hazatérést, a mielőbbi isteni megoldást hirdeti (1–4). Jeremiás pedig, noha szívesen mondaná ugyanezt (5–9), mégsem tudja bíztatni a népet, mert Isten üzenete a távoli, és nem a közeli jövőbe helyezi a szabadulást (12–14). A nép teljesen megzavarodik. A hamis prófécia zavart kelt, hamisan bíztat, illúziókban ringat, kiszolgálja a hallgatóságot, a látványos eredményért. Hányszor lettünk mi is, mint egyház, hamis prófétává, igazodva a világ olcsó és mulandó elvárásaihoz, csak azért, hogy észrevegyenek minket, hogy többen figyeljenek ránk. Olyan gyakran hamis trükkökkel „szolgálunk”, „szépelgünk”, „jópofáskodunk”, „okoskodunk”; – noha szent komolysággal a ránk bízott Igét kellene hirdetnünk, minden hamis bíztatás nélkül, de a valóságos, krisztusi megoldás bizonyosságával. A szilveszteri mulatozás is hamis illúzió, menekülés a halál elől, mégis biztosan afelé menetelve. Jézus Krisztus győzte le a halált, Őrá figyeljünk, Őt kövessük!

1János 2,18–29

148. zsoltár

Szerző: refdunantul  2018.12.31. 04:00

Vannak olyan helyzetek, történelmi és egyéni élethelyzetek, amikor az Isten akarata, egyben az élet és majdan a szabadulás útja, az idegen és nagyobb E-VILÁGI HATALOM SZOLGÁLATA (8; 17).

– 1.  Ez a szolgálat azonban nem az idegen hatalom kiszolgálása, nem annak való teljes behódolás, hanem Isten akaratának elfogadása, vagyis az Úrnak való hűséges szolgálat.

– 2. Ebben a szolgálatban Isten népe bűnbánattal elismeri az Úr mindenek feletti hatalmát (4–5), aki rajtuk, mint eddig engedetlen és hitetlen népen, most joggal hajtja végre büntetését. Isten most mindent Babilonnak ad (6), de csak egy időre, mert aztán Babilont is legyőzik majd, más népek (7), Isten pedig saját népét visszahozza földjükre (22).

– 3. Addig azonban ne szervezkedjenek más népekkel, Babilon ellenében (Kr. e. 594), mert ez engedetlenség Isten akarata ellen (1–3), amely csak még nagyobb nyomorúságot hoz rájuk, és teljesen tönkreteszi a szent hely és a város még épségben maradt részeit (16–22). Ne hallgasson a nép és a vezetők a hamis prófétákra, akik hazug módon szépíteni akarják a helyzetet, csak azért, mert az emberek nem szeretik a rossz híreket és üzeneteket (9–15).

1János 2,12–17

280. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Jeremiás jármot vesz a nyakába, hogy szemléltesse azt, amit egyértelmű prófétai szava meghirdetett, mint Isten akaratát.

Szerző: refdunantul  2018.12.30. 04:00

Jeremiás eddig többnyire hangsúlyosan CSAK ÍTÉLETET HIRDETETT (1–6).

– 1. Ezért most Jeremiást elfogták a vezetők: számon kérik (7–8), halálra akarják adni (10–11). Később Isten kegyelme által Jeremiás kiszabadulhatott, hogy tovább hirdethesse Isten figyelmeztető, féltő szeretettel teli Igéjét (12–19).

– 2. Jeremiás mellett azonban egy másik, igaz próféta mártírhalált halt. Jézus Krisztus előképe ez az Úrijjá próféta (20–29).

– 3. Jeremiás kegyelmet nyer, élhet, noha voltak akkor is olyanok, akik meghaltak hitükért. Ezért ez a megtartó isteni kegyelem, amíg a földi életre nézve is érvényes, addig csakis az Úr hűséges képviseletére kapjuk azt.

– 4. A mai Ige arra is rámutat: mennyire nem tudjuk elviselni az ítéletes hangot, Isten feddését, kritikáját, noha az először menteni akar, Isten üdvösséges rendjébe szeretne visszahelyezni. Mi a tolerancia bajnokai vagyunk, még a gonosszal szemben is!?

1János 2,7–11

167. dicséret

 

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Ez a hamis „tolerancia” halálossá, kárhozatossá torzít mindent: embert, személyiséget, életet, hitet, keresztyén kultúrát.

 

Jézus Krisztus úgy szeretett, hogy rámutatott a gonoszra, és Isten ujjával kiűzte azt (Máté 12,28). Mi meg valamiféle hamis szeretetre hivatkozva, paktumot kötünk a gonosszal?

 

„Persze, toleráljunk minden sokféleséget?!

Még a sárkányokból is plüss állatkát készítünk.

Toleráljuk a Sátán állati alakját?

Ez tiszta őrület!

Mindenre kiterjed a tolerancia?

Igen, a gyerek fél egy csomó mindentől. Fél a sárkánytól is. De mi azt akarjuk, hogy ne féljen semmitől. Ne érje trauma. Ezért a sárkányból is plüss állatot kell csinálni; – meg mindenből, amitől meg lehet ijedni… Gyártsunk valami „cukiságot”, hogy ne lehessen megijedni.

Ezzel a toleranciával kifosztjuk a mennyországot, és kifosztjuk az alvilágot is.

Deszakralizálunk mindent: az istenit és a démonit egyaránt.

Mindenből gyártsunk egy kedves „plüssállatot”!

De ha csak „plüssállatok” vesznek minket körül, akkor ez nem egy debil világ lesz? Lesz ezután a világnak komolysága, értéke, méltósága, tétje?

Ma nyugaton ez a fajta szellemiség létrehozta az úgynevezett „Hópihe” nemzedéket.

Így egy olyan generáció nevelődik ki, akinek nem lesz immunrendszere, és bárki felfalhatja…”

(Puzsér Róbert)

Szerző: refdunantul  2018.12.29. 04:00

Jeremiás próféta ISTEN ÍTÉLETÉT HIRDETI MINDEN NÉP FELETT, amelyet majd a 46–51. fejezetek próféciái hangsúlyoznak részletesen.

– 1. De a próféta már itt sorra veszi a népeket, kezdve a „listát” saját népén, aztán a végén három ponttal zárja azt, mert legvégül a föld minden országának, ahány csak van (17–26), ki kell innia Isten haragjának serlegét (Jelenések 16,1). Hiszen egyik nép sem különb a másiknál (15–16).

– 2. Isten, ítéletének borával „itatja le” ezt a saját magától, érdekeitől, önzéseitől már amúgy is megrészegedett világot, ahogy a harc előtt leitatják az ellenséget, hogy aztán az eszméletlen részeget könnyen levághassák… (2Sámuel 13,28).

– 3. Saját jólétünkben ez különösen felkiáltójeles. Milyen képmutató a gonosz hatalma alatt, a szabadság bőségében tobzódó ember: hiszen a tolerancia, a „mindenkit szeretünk, noha mindannyian mások vagyunk, de mégis egy nagy család vagyunk” hazugságába csomagoljuk ezt az önzést. Például: mi látványosan szeretünk minden szegényt, de közben gyerekmunkával „sajtolt” terméket veszünk a plázában… Uram, irgalmazz! Krisztus kegyelmezz! Dicsőség a magasságban Istennek!

1János 2,1–6

269. dicséret

 

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Szeretünk mindenkit, de csakis magunkat képviseljük a háttérben.

A szegények panasza jogos, de a szegények nyomorúsága nemcsak szegyénségükben van, hanem irigy gyűlöletükben a gazdagok iránt, és abban, hogy szegénységükért mindig csak a másik a felelős.

A vagyon relatív, a boldogság forrása pedig sem nem ez, sem nem az.

 

Ki kell innunk a harag serlegét, a bűn büntetését.

Nem maradhatunk büntetlenül, mert akkor Isten igent mondana a bűn sokféle vétkekben megjelenő, gyalázatos mocskára (27–28).

Ez a jogos ítélet minden nép pusztulását hirdeti meg. Indul a vész „néptől népig, egészen a föld széléig” (32). Trágyaként fortyog a pusztulásban mindenki: pásztorok, vezetők, vezetettek, gazdag és szegény, minden nép és nemzet (34), nincs hova menekülniük (35), sok a jajkiáltás.

A pusztulás és a halál pedig nem a lét, hanem csak az élet ellentéte.

 

Ez az ítélet hangja.

A mi generációnk erre legyint, nem veszi komolyan, neveti, nem akarja, nem tudja meghallani…

Valójában ez a süketség a nyomorúságok nyomorúsága.

Szerző: refdunantul  2018.12.28. 04:00