Alig van zsoltár, amelyikben az érzelmek ilyen gazdagságával találkoznánk, mint ebben. Itt a zsoltáros azt vallja meg, hogy Istenével SZERETETVISZONYBAN van (1).

– 1. Isten nemcsak erős, hanem gyengéd is. Isten nemcsak igazságos, hanem irgalmas is (5). Istennek fáj az Ő szeretteinek szenvedése, „rettegése”, „haldoklása” (2). Isten lehajol az elesettekhez, azokhoz, akiket mások megvetnek (6). Isten akkor is megmarad mellettünk, amikor minden ember elhagy, mert kiderül, hogy „minden ember hazug”, azaz mindenki csak magával törődik (11).

– 2. De Isten nemcsak szánakozik az emberein, hanem cselekszik érettük. Ő meghallgatja könyörgésünket, hozzánk fordul (2–4), jól bánik velünk minden körülményben (7). De az Úr még ennél is többet tesz: megszabadít a haláltól (8), ennek nyomán pedig megnyugtat (7).

– 3. Az ember válasza, erre a kegyelemre, csak a hálatelt, szolgáló élet lehet (12–19). Felemeljük életünk poharát, és odaöntjük Őelé mindenünket, amink van, szent „italáldozatul” (13); – hiszen Ő már mindent odaadott érettünk, Jézus Krisztusban (2Korinthus 4,15).

János 14,22–24

511. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.03.28. 04:00

DICSÉRJÜK AZ URAT! (18)

– 1. Micsoda kegyelem Isten rajtunk keresztül, az Ő népén keresztül szerez nevének dicsőséget. Ugyanakkor kegyelmi állapot az is, hogy az Ő dicsősége érvényesül, és nem a mienk. Az ember dicsősége mindig sok nyomorúságot okoz másoknak (1).

– 2. Csak, amikor az Isten dicsősége ragyog fel, akkor kerülnek üdvözítő helyükre emberek, események, dolgok, azaz minden. Ezért mindenkori imádságunk, hogy ragyogjon fel Isten dicsősége, és ennek mi is engedelmes eszközei lehessünk. A bálványok ellenében Ő legyen az Úr mindenkor (3–8). A bálványok ugyanis élettelenek, és hozzájuk hasonlók lesznek a bálványok készítői is, vagyis azok, akik a bálványokban bíznak. Pedig sok-sok bálványa van a ma emberének (8).

– 3. Bízzunk az Úrban, az Ő mindeneket helyreállító dicsőségében, megváltó szeretetében. Áron háza, azaz a zsidó nép, és minden nép a földön, mert csak az Úr ad áldást, Ő azonban meg fog áldani, sőt már gazdagon megáldott bennünket a Jézus Krisztusban. Őbenne hatalmasan megmutatta, hogy kié a dicsőség égen, földön és a föld alatt, vagyis még a halál fölött is (9–18).

János 14,15–21

372. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.03.27. 04:00

A MINDENHATÓ ÉS MEGVÁLTÓ ISTEN CSELEKVÉSE felfoghatatlan, hiszen amikor Ő cselekszik, az emberileg lehetetlen válik lehetségessé. Éppen ez Isten cselekvésének lényege, egyben hitünknek tárgya (Máté 19,26).

– 1. Isten cselekvése: az Ő kiválasztó kegyelme, amellyel népét elkülönítette minden barbárságtól. Nem tudunk enyhébb kifejezést használni, mert ez szerepel itt. Isten szentté tette népét, Izráelt és Júdát; – hogy közülük szülessen meg a világ megváltója, Jézus Krisztus, aki minden nép között munkálkodva, megvált minket az emberi bűn barbárságából (1–2).

– 2. Isten cselekvése konkrét szabadító tettekben mutatkozott meg (3–6).

– 3. Isten cselekvése azonban az itteni világunkban megtapasztalható, konkrét szabadító tettein túl akkor is érvényes, ha éppen ezeket nem látjuk, vagy nem azonnal élhetjük meg. Isten cselekvése Jézus Krisztusban mindent elintézett: – a lehetetlen vált lehetségessé; – ahogy Mózes a sziklából vizet fakasztott (2Mózes 17,6); – úgy Ő, a legkeményebb, „sziklás” időkben sem hagy elveszni (7–8).

János 14,12–14

475. dicséret

 

Március 26. – A teljes igemagyarázat

 

(8) „…a sziklát bővízű tóvá változtatta…” (Zsoltárok 114)

 

A MINDENHATÓ ÉS MEGVÁLTÓ ISTEN CSELEKVÉSE felfoghatatlan, hiszen amikor Ő cselekszik, az emberileg lehetetlen válik lehetségessé.

Éppen ez Isten cselekvésének lényege, egyben hitünknek tárgya (Máté 19,26).

 

– 1. Isten cselekvése: az Ő kiválasztó kegyelme, amellyel népét elkülönítette minden barbárságtól.

Nem tudunk enyhébb kifejezést használni, mert ez szerepel itt.

Isten szentté tette népét, Izráelt és Júdát; – hogy közülük szülessen meg a világ megváltója, Jézus Krisztus, aki minden nép között munkálkodva, megvált minket az emberi bűn barbárságából (1–2).

 

– 2. Isten cselekvése konkrét szabadító tettekben mutatkozott meg (3–6).

Isten kivezette népét a szolgaság házából, amikor kettévált a tenger (2Mózes 14,21).

Isten országot adott népének, amikor Józsué vezetésével a Jordán folyón át otthont találtak az Ígéret földjén (Józsué 3,16).

Isten országának rendjét, alkotmányát kapták meg a Sínai-hegyen, a Tízparancsolatban (2Mózes 19–20).

Isten cselekvése ma is ilyen konkrét és szabadító cselekvés népe életében; – ahol az Ő országa, az Ő országának üdvözítő rendje megjelenik, és fokozatosan kiteljesedik.

 

– 3. Isten cselekvése azonban az itteni világunkban megtapasztalható, konkrét szabadító tettein túl akkor is érvényes, ha éppen ezeket nem látjuk, vagy nem azonnal élhetjük meg.

Isten cselekvése Jézus Krisztusban mindent elintézett: – a lehetetlen vált lehetségessé; – ahogy Mózes a sziklából vizet fakasztott (2Mózes 17,6); – úgy Isten Jézus Krisztusban legyőzte a halál és a gonosz hatalmát.

Ő a föld Ura, aki a legkeményebb, „sziklás” időkben is éltet; – és amikor sziklák zuhannának ránk, és agyonnyomnának bennünket; – Ő akkor sem hagy elveszni.

Mindenkor emlékezzünk erre (7–8).

Szerző: refdunantul  2019.03.26. 04:00

– 1. Dicsérjük az Urat, mint szolgái! Napkelettől napnyugtáig, vagyis az egész világon dicsértessék az Úr neve. Hiszen ezen a világon mindenki az Úr szolgája, az Úr küldötte. Életünknek csak ez adhat értelmet, hogy mint az Ő szolgái, a magunk helyén dicsérjük az Urat, és általunk áldott lesz az Úr neve nemzedékről-nemzedékre, mindörökké. Az ember nyomorúsága is éppen abban van, hogy a maga dicsőségére él, és önző módon tönkretesz mindent maga körül (1–2).

– 2. Dicsérjük az Urat magasztos felségéért! Az Úr magasan fölötte van minden népnek. Ravasz László írja: Az élő Isten nem egy népnek, hanem minden népnek, az egész világnak Istene, az Ő dicsősége túlhaladta a földet, nem fér el az égben, kinő a teremtett mindenségből (4–5).

– 3. Dicsérjük az Urat mélységes irgalmáért, aki a magasból aláhajol a legkisebbért és a legbűnösebbért is (János 3,16). Ő az, aki otthagyja a kilencvenkilencet az egyért (Lukács 15,4). Ő a nincstelenek, a szegények Istene is, de a gazdagoké is, akik nem is tudják, hogy milyen szemétdombon ülnek, és milyen meddő az életük. Isten megváltó szeretete tesz bennünket igazán „előkelőkké” (6–9).

János 14,7–11

228. dicséret

 

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A 113–118. zsoltárokat HALLÉL VAGY HALLELUJA ZSOLTÁROKNAK nevezték.

Ezekben a refrén így hangzik: Hallelu–Jah. Ez annyit jelent: Dicsérjétek az Urat (Jahvét)!

A három nagyünnepen, páska ünnepén, pünkösd ünnepén és lombsátrak ünnepén énekelét a zarándokok ezeket a zsoltárokat.

Szerző: refdunantul  2019.03.25. 04:00

AZ ISTENFÉLELEM ÁLDÁSAI.

– 1. Az eszményi állapot az, amit a zsoltáros itt leír (Zsoltárok 1). Az istenfélelem áldásai a vagyon, a tekintély, a siker, ezzel párhuzamosan a megszégyenült ellenség bosszankodása, valamint az istenfélő ember hosszú ideig tartó emlékezete a földön.

– 2. Az istenfélelemből fakadó áldások sora azonban sokkal többet jelent. Mert ezek az áldások éppen ott teljesednek ki igazán, ahol a hívő ember, és Isten hívő népe a fentieknek éppen az ellenkezőjét tapasztalja, és mégis megmaradhat az Úr útján. Az istenfélelemnek lehet járulékos következménye az e–világban megmutatkozó áldások sora is, de mindennél nagyobb áldás az, amikor az ember szegénységében is gazdag, megalázottságában is a hit elvehetetlen tekintélye rajzolódik ki rajta. Hiszen a földi élet kiszámíthatatlanul változó, bizonytalan. Az istenfélő ember azonban tudja azt, hogy élete minden körülmények között az Úr kezében van.

– 3. Az istenfélelem igazi áldása azonban túlmutat ezen a világon, arra az örök életre, amit Isten Jézus Krisztusban készített nekünk. Ez sokkal inkább jobb mindennél (Filippi 1,23).

János 14,1–6

63. zsoltár

 

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Hasonló ez a zsoltár az elsőhöz, miszerint boldog az az ember, aki az Úr törvényében gyönyörködik éjjel és nappal.

Az istenfélelem áldásai éppen ott teljesednek ki igazán, ahol a hívő ember, és Isten hívő népe a fentieknek éppen az ellenkezőjét tapasztalja, és mégis megmaradhat az Úr útján. Ezért kérdez rá már az Ószövetségben a 73. zsoltár és aztán Jób könyve is arra, hogy miért szenved az istenfélő ember?

Szerző: refdunantul  2019.03.24. 04:00

HÁLAADÁS ISTEN TETTEIÉRT.

– 1. A zsoltár gerince (5–9) felsorolja Isten nagy tetteit, amelyet Isten népe megtapasztalt. – Eledelt adott népének: ez a pusztai vándorlás során ajándékozott manna (5). – Nekik adta a pogányok birtokát: ez az ígéret földjének elfoglalása (6). – Rendelkezései maradandók, igazak, helyesek, rendíthetetlenek, maradandóak mindörökké: ez a törvényadásra utal (7–8). – Gondoskodott népe megváltásáról (9): ez pedig az Egyiptomból való kivonulásra, és Isten minden későbbi szabadító, megváltó tetteire vonatkozik; az Ígéret földjére való megérkezésig. Isten szabadító, megváltó tettei ölelik körbe népe életét a „kivonulástól” a „megérkezésig.

– 2. Ezek a nagy tettek pedig csak halvány előképei annak a szabadításnak, amely Jézus Krisztusban, minden nép számára adatott. Istennek nagy tetteit a szövetségkötés kifejezésével foglalja össze, többször is a zsoltár (5; 9)

– 3. Isten nagy tetteit himnikus szárnyalással „minősíti” az Ige (3–4). Isten munkája fenséges és ékes; – igaz; – kegyelmes és irgalmas. Isten népe dicséri az Urat Isten hatalmas tetteiért, hálaadással, a gyülekezet együttes közösségében, amelyből öröm fakad (1).

János 13,36–38

445. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.03.23. 04:00

Ez egy messiás-zsoltár, illetve király-zsoltár, a műfaja szerint.

– 1. Az élő Isten az Úr. Ő az egyetlen király. Őrajta kívül nincs más. Ez ennek a zsoltárnak legfontosabb üzenete. Aki az Úr jobbján ül, az Őt képviseli, képviselheti. Nincs ennél nagyobb méltóság.

– 2. Jézus Krisztus az Úr jobbján ül. Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó. Az Újszövetségben ez az egyik legfontosabb zsoltár, mert a keresztyénség egyik legfontosabb tanítása ennek a zsoltárnak az értelmezéséből fakadt Jézus Krisztus főpapi és királyi tisztéről. Ahogy Melkisédek, Sálem királya, egyszerre volt pap és király (1Mózes 14,18–20), úgy Jézus Krisztus az egyetlen pap és király (4), az élő Isten maga. Így az élő Isten legtökéletesebb „képviselője” Ő. Isten a végső győzelmet az egyetlen főpapnak és királynak, a feltámadott Jézus Krisztusnak adta, a bűn, a betegség, a halál, a gonosz hatalma felett. Nincs ennél nagyobb győzelem (5–6). Ő „fölemelte fejünket” (6).

– 3. Isten gyermekei, Isten népének tagjai, az Úr kegyelméből, szintén az Úr jobbján ülhetnek. Mi, mindannyian az Úr „képviselői” vagyunk, azok lehetünk, azokká kell lennünk…

János 13,31–35

178. dicséret

Hozzáfűzés az igeszakasz magyarázatához

A „király” Isten követe ebben a világban, aki „az Úr jobbján” ülhet.  A király elfoglalja trónját, mint az Úr követe, a győzelem ígéretével (1), az isteni jogrend képviselőjeként és kezeseként (2). A Biblia tanítása szerint a király Isten hatalmának és szentségének képviselője. Jaj neki, ha nem az!

Az Úr jobbján ülni: ez mindig Isten képviseletét jelenti, amivel élni kell, és amivel soha nem lehet visszaélni, mert ez a hatalom Isten ügyének szolgálatára adatott mindazoknak, akik valamely terület „királyai”, felelősei lehetnek. Ez tehát egy szentségi hatalom. A magunk helyén, mint felelősök, az élő Istent kell képviselnünk. Isten győzelmet ad „királyának”, felkentjének, mindazoknak, akik Őt képviselik.

Isten a végső győzelmet az egyetlen főpapnak és királynak, a feltámadott Jézus Krisztusnak adta, a bűn, a betegség, a halál, a gonosz hatalma felett. Nincs ennél nagyobb győzelem (5–6). Ő „fölemelte fejünket” (6).

Mi az Urat követve, ebből a győzelemből merítünk reménységet és erőt az itteni „királysághoz”, azaz szolgálathoz, az Úr képviseletéhez (4). A feltámadott Úr az egyetlen király. Mi a magunk helyén Őneki engedelmeskedünk (3); – miközben „királyként” Őt szolgáljuk, képviseljük; – ugyanakkor más helyzetben mi is engedelmeskedünk az isteni rend szerint azoknak, akik fölöttünk „királykodnak”, mint az Isten képviselői. Dávid is egyszerre volt király és Urának engedelmeskedő fiú (Máté 22,45).

Szerző: refdunantul  2019.03.22. 04:00

ÁTOKZSOLTÁR.

– 1. Sokan próbálták enyhíteni a zsoltár átokmondásait, úgy magyarázva azt, hogy itt nem a zsoltáros átkozta benne ellenségeit, hanem ő csak idézi azt az átkot, amivel az ellenségei sújtották őt. Ez a magyarázat azonban nem támasztható alá semmivel, ez csak feltételezés.

– 2. Induljunk ki tehát abból, hogy előttünk van egy alattomosan megrágalmazott, halálosan megfenyegetett ember, akit megbetegített és tönkretett ellenségeinek szándéka, noha a zsoltár írója nem tett semmi rosszat megrágalmazóival szemben (2–5).

– 3. Ezért a zsoltáros, kétségbeesésében kifakad és döbbenetes átkokat szór megnyomorítóira (6–20). Ezek az átkot mindenestül az óember szavai, a gyarló test cselekedetei (Galata 5,19–21). Ugyanakkor mégis „megragadóan” őszinték ezek a sorok. Bizony lehetnek bennünk ilyen indulatok.

– 4. A zsoltáros azonban Isten elé viszi fájdalmát, az Úr előtt önti ki indulatát és nem ellenségei nyakába szórja azokat (4–5). Az Úr előtt megszabadulhatunk ezektől az indulatoktól, hiszen Ő az, aki magára vette az átkot, hogy mi imádkozhassunk ellenségeinkért (18; Máté 5,44).

János 13,21–30

200. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Első olvasásra megdöbbentő ez az átokzsoltár.

Olvasunk még ilyet a Bibliában (58,7; 69,23; 83,10), de a 109. zsoltár ezek közül is feltűnően kimagaslik indulatával.

Szerző: refdunantul  2019.03.21. 04:00

Isten nem feledkezett el népéről és ígéreteiről, hiszen az Ő népe az Ő tulajdona. ISTEN NÉPE ISTEN „KEDVELTJE”, AKIKET MEGSZABADÍT.

– 1. A lombsátrak ünnepén énekelték ezt a zsoltárt, amelyben az Ígéret földjének birtokba vételéért magasztalták az Urat évről évre. Nagy biztatás volt ez az ének az elvesztett ország romjain, hiszen azt nyilvánította ki ez a zsoltár, hogy Isten újra örökségül adja népének a megígért földet, ahol Júda törzséből származó fejedelem uralkodik majd rendben és békességben (1Mózes 49,10), miközben ellenségei, Moáb, Edóm, Filisztea, nem bánhatják többé.

– 2. Áldott legyen az Isten, hogy ennél sokkal többet adott nekünk, az Ő népének, a Jézus Krisztusban, hiszen ebben a világban még az Ígéret földjén sincs maradandó városunk (Zsidókhoz írt levél 13,14). Ebben a világban az ellenségeink felett aratott győzelem sem tartós, újra és újra felfakadnak a sebek, kiújulnak a megoldhatatlan konfliktusok.

– 3. Jézus Krisztusban, a megváltás csodájában, az örök élet reménységében, „odaát” teljesedhet csak be maradéktalanul ez az Ige. De ez a reménység erőt ad „itt” is a krisztusi újhoz…

János 13,12–20

240. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.03.20. 04:00

A legnagyobb ajándék az, Isten ajándéka, a bölcsesség bölcsessége, HA VALAKI TUDJA, HOGY KEGYELEM ALATT VAN és így tekint életének minden eseményére (43).

– 1. Elfáradt zarándokok (4–9), reménytelen rabok (10–16), szenvedő betegek (17–22), veszélyeket felvállaló tengerészek (23–32) énekeit gyűjtötte egybe ez a zsoltár, az imént kiemelt összegzéssel (33–43).

– 2. Ezek mindannyian joggal csüggednek, bűneik büntetését hordozva. Ez az ember alapállapota. Egyetlen lehetőségük az volt, hogy az Úrhoz kiáltottak (6; 13; 19; 28), az Úr pedig megszabadította őket.

– 3. A kegyelmi állapot pedig éppen abban van, hogy a zsoltárban szereplők mind magasztalták az Urat, szabadító irgalmáért.

– 4. Isten megszabadított bennünket a Jézus Krisztusban. Bármi történjék, Jézus Krisztusban vagyunk, üdvösségünk van, kegyelem alatt vagyunk. Lássuk meg mindenben az Úr kegyelmes tetteit, magasztaljuk ezért Őt. A hívő ember nézőpontja, Isten népének „optikája” csak ez lehet.

János 13,1–11

459. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.03.19. 04:00

ÉLETMENTŐ PARANCS.

– 1. Nehémiás határozottan intézkedett, parancsokat osztott (19–22), ha kellett, akkor fenyített (25), de rendet tett. Valóban, csak így lehetséges megelőzni a halálos káoszt.

– 2. Nehémiás ugyanakkor hatalmával, tekintélyével soha nem élt vissza. Nehémiás tudta, hogy Isten ügyének, Isten népének szolgálatában áll, vagyis elhívását szolgálatra kapta, amivel köteles elszámolni, aminek Istentől rendelt határai vannak. Ezért Nehémiás, minden intézkedése után imádkozott (14; 22; 31), hogy az Úr bölcsességgel vezesse rendelkezéseit, emlékezzen meg azokról az ő javára. Ez az imádság azt is kéri, hogy Nehémiás el ne követhessen „túlkapásokat” a szigorában. Hiszen ez ilyen helyzetekben mindig nagy kísértés.

– 3. Ebből az is kiderül, hogy sokkal több történik itt, mint puszta „rendcsinálás”. Itt Isten népének ébresztése, megmenekítése, megtartása a lényeg, ami a halálos szakadék előtt csak vesszővel és bottal terelgetve érvényesíthető (Zsoltárok 23,4). Nehémiás biztosítja a papok és léviták szolgálatát (10–14), a nyugalom napjának megszentelését (15–22), a nép saját hitének tisztaságát és annak továbbadását (23–31).

– 4. Mindezeket Nehémiás vasszigorral teszi. Ebben a szigorban azonban most Isten megtartó kegyelme „mozdul”. A törvényben ott az evangélium, azaz Krisztus.

János 12,44–50

164. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.03.18. 04:00

Nagy kérdés, hogy amikor olvassuk az Írásokat, mit találunk benne megírva, vagyis HOGYAN ÉRTELMEZZÜK azt.

– 1. Hisszük, az Úr Lelke jön ebben az értelmezésben segítségünkre, hogy el ne tévedjünk (1).

– 2. Vannak nagyon fontos időleges értelmezések, amikor az Úr Lelke arra a korra és annak kihívásaira nézve teszi áldottan aktuálissá és életfontosságúvá az Igét. Nehémiás, szolgálata második korszakában, Kr. e. 432-től, visszatérve a perzsa udvarban szükséges beszámolójáról (6), népe hitének tisztaságát, megerősödését és jövőbeni megmaradását akarta biztosítani. Ehhez, Salamon korábbi bukásából is tanulva, elkülönült más népektől, azok szokásaitól. Az Ige is erre biztatta. Bizony, valamikor ki kell dobni minden felemást a tisztuláshoz (1–2; 8–9).

– 3. Az örök értelmezést azonban Jézus Krisztusban adta nekünk az Isten. Őbenne lerontotta az Isten az emberek által vont válaszfalakat (Efezus 2,14), hiszen népének határait egyedül Ő ismeri. Emberek ezt a határvonalat végérvényesen meg nem húzhatják. Lám, Ruth moábita volt, és mégis Jézus Krisztus ősanyja lehetett (Máté 1,5).

János 12,37–43

2. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.03.17. 04:00

ISTEN HÍVŐ NÉPÉNEK ÉLETE ÖRVENDEZŐ ÉLET.

– 1. Örvendező hálaadással avatják fel Jeruzsálem várfalait. Ez a hálaadó istentisztelet látványos, két kórus indul el egymással szemben a várfalakon, akik különböző hangszerekkel dicsérik az Urat, majd a két hálaadó énekkar találkozik és együtt zengik Isten dicséretét (40). Fontos részlet, hogy a vezető emberek nem a sor elején, hanem a végén mennek. A vezető a munkában elől, az ünneplésben hátul áll (12; 38). Ez az ünneplés azonban nem a látványossága miatt kiemelkedő, hanem amiatt, hogy valóságos, Isten Lelke által munkált örvendezés ez. Nem rajongás, de áldott hálaadás az Istentől kapott javakért, csodákért.

– 2. Az örvendező hálaadást örvendező élet követi. Ez az öröm kísér bennünket a hétköznapokban, a családban, a gyülekezetben, a munkában, a legnehezebb napokban is. Ez az öröm hálaadással szolgálja az Úr ügyét, ékes rendben, hitvalló bizonyossággal és tizedet adó áldozattal (44–47).

– 3. Az örvendező élet annak az örök, üdvösséges örömnek az „előíze”, amit Jézus Krisztusban ajándékozott nekünk az Isten.

János 12,34–36

368. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.03.16. 04:00

A fogságból hazatért papok és léviták nemcsak élettel, hanem ISTEN DICSÉRETÉVEL TÖLTÖTTÉK MEG A „FALAKAT”.

– 1. Isten magasztalása azt jelenti, hogy Őt Úrnak ismerjük el, és ezt megvalljuk. Istent, szabadító tetteiben ismerjük meg Úrként, de a magasztalás lényege éppen az, hogy szabadító tetteinek tapasztalata nélkül is Úrnak ismerjük el Őt (8); – a fogságban, a nyomorúságban is Úrnak valljuk Őt (Dániel 3,8).

– 2. Isten magasztalásának felelősei, nemcsak hivatalból, hanem elhívásból, hittel vezették az Úr magasztalását, hozzátartozóikkal együtt, egy közösségben. Isten magasztalása hivatalból és hitből hangzott fel általuk, ezért hiteles volt, és másokat is az Úr magasztalására indított.

– 3. Isten magasztalására nem az Istennek van szüksége, hanem nekünk, mert miközben magasztaljuk az Urat, erősödünk abban a reményteli bizonyosságban, hogy életünk nem gazdátlan. Ez a megváltó bizonyosság másokat is reménységre hangol és az Úr magasztalására hív.

– 4. Áldott az a család, az a közösség, az a nép, amely együtt tudja magasztalni az Urat.

János 12,27–33

Himnusz

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

– 4. Áldott az a család, az a közösség, az a nép, amely együtt tudja magasztalni az Urat.

Ez a magasztalás soha nem fellengzős, noha hitvalló, hanem a leborulás alázatából fakad, ezért soha nem lehet taszító, mások számára sem.

Ezt a magasztalást időnként el lehet hallgattatni, de soha nem lehet megszüntetni.

Szerző: refdunantul  2019.03.15. 04:00

ÉPÜLETEK, EMBEREK, ISTEN, KRISZTUS…

– 1. Mit ér az épület, legyen az akár templom, ha nincs benépesítve? Az ilyen épület a múlt emléke lehet csupán egy darabig. Hiszen a múltat is a mában élő emberek ápolják és őrzik. Eltűnik a múlt is, ha eltűnnek azok, akik a saját örökségüket ápolni készek.   

– 2. A város falait újra meg kellett tölteni élettel. Mindig ez a kérdés: Lesz-e élet a falaink között. Építjük a falakat, de ez még kevés. Lesznek-e vezetőink (1), főembereink (3), papjaink (10–14), lévitáink (15–18) és embereink (19–36), akik önként jönnek (2), és hűséggel képviselik az ügyünket?

– 3. Az épület fontos, de önmagában elégtelen. Ember kell, élet kell! De mit ér az épület, az ember és az élet, az örök élet Ura nélkül? Tehát az élettel megtöltött fal is kevés, mert milyen az élet Isten nélkül, a megváltó Jézus Krisztus nélkül? Ászáf imádsággal és énekkel magasztalta az Urat, a Jeruzsálemben lakó léviták közül (17). Szép az imádság, szép az Istent dicsérő ének, a felhangzó Ige; – de utána az életünk mégsem szép… Megváltás kell! Jézus Krisztus kell, aki könyörül halandó, nyomorult életünkön.

János 12,20–26

357. dicséret

 

Március 14.– A teljes igemagyarázat

 

(1) „…a szent városban lakjék…” (Nehémiás 11)

 

ÉPÜLETEK, EMBEREK, ISTEN, KRISZTUS…

 

– 1. Mit ér az épület, legyen az akár templom, ha nincs benépesítve?

Az ilyen épület a múlt emléke lehet csupán egy darabig.

Hiszen a múltat is a mában élő emberek ápolják és őrzik.

Eltűnik a múlt is, ha eltűnnek azok, akik a saját örökségüket ápolni készek.

Jeruzsálem sokáig romos város volt, a babiloni pusztítás után, ahol veszélyes volt lakni.

Ha egy népnek elpusztították a jelképes városát, eltörölték magát a népet is.

Ezért kellett hazatérni Isten népének a fogságból, feladni a kényelmes, luxus fogságot, vállalni a nélkülözést, a kemény munkát, az ellenség gáncsoskodásait és a veszélyt, hogy a romos várost felépítsék.

A mai igeszakaszból az is kiderül, hogy ott adatik élet, ahol mindenkinek adott a saját területe is, a „maga birtokán” (20), amit tényleg a sajátjának érez, ahol biztonságban tudja magát, amit gondoz és alakít, amivel hozzájárul, mint megmunkált résszel, az egészhez.

De az igazán nagy feladat csak ezután következett…

 

– 2. A város falait újra meg kellett tölteni élettel.

Mindig ez a kérdés: Lesz-e élet a falaink között.

Építjük a falakat, de ez még kevés.

Lesznek-e vezetőink (1), főembereink (3), papjaink (10–14), lévitáink (15–18) és embereink (19–36), akik önként jönnek (2), és hűséggel képviselik az ügyünket?

A sorsvetés kényszere után is nélkülözhetetlen az odaszánt önkéntesség (1), amely valójában Isten elhívása által lehet áldott.

Lesznek–e olyan vezetőink és papjaink, akik képviselik és élik az Isten ügyét, a Jézus Krisztus ügyét, az Úr népének ügyét; – a legbonyolultabb helyzetekben is hitvalló bátorsággal, és mégis krisztusi módon?

 

– 3. Az épület fontos, de önmagában elégtelen.

Ember kell, élet kell!

De mit ér az épület, az ember és az élet, az örök élet Ura nélkül?

Tehát az élettel megtöltött fal is kevés, mert milyen az élet Isten nélkül, a megváltó Jézus Krisztus nélkül?

Ászáf imádsággal és énekkel magasztalta az Urat, a Jeruzsálemben lakó léviták közül (17).

Ajándék az imádság és az ének, ráhangol Isten szavára, az Úr közelségére.

Szép az imádság, szép az Istent dicsérő ének, a felhangzó Ige; – de utána az életünk mégsem szép; – mert abbahagyva a mennyei éneket; – már „beszólunk” egymásnak a szent hajlék kapujában.

Megváltás kell!

Jézus Krisztus kell, aki könyörül halandó, nyomorult életünkön, és irgalomra hangol minket is, egymás nyomorúságai iránt, de egyben kiemel ebből a nyomorúságból.

Csak az Úr megváltó szeretete képes erre.

Szerző: refdunantul  2019.03.14. 04:00

MIT JELENT HINNI?

– 1. Hinni: Mindenekelőtt komolyan kell venni Isten Igéjét, amelynek akkor a „szíve” Isten törvénye volt. Hinni ma is csak így lehet: komolyan véve Isten Igéjét, amelynek „szíve” Jézus Krisztus megváltó evangéliuma. Isten Igéjére figyelve hinni azt jelenti, hogy valljuk, nem bennünk van a hit, nem mi találjuk ki annak tartalmát, hanem mindezeket kívülről, felülről, Istentől kapjuk. Nehémiás korában az egész nép, élükön a vezetőkkel, írásba foglalták hitük lényegét, Isten Igéjének és rendelkezéseinek komolyan vételét (1–28).

– 2. Hinni: Vannak olyan időszakok, amikor el kell különülni másoktól (29–31). Csak az tud hinni, hitének tartalmát, értékeit megőrizni, aki rendszeresen visszavonul a saját „falai” közé, hogy ott lenyugodjon; – a megváltó Isten színe előtt, megerősödjön hitében; – és szilárd hitének reménységével jöjjön ki újra onnan; – övéihez és mindenkihez.

– 3. Hinni: Meg kell becsülni Isten népének, istentiszteletének, életének külső kereteit. Ahogy itt, Isten népe megbecsülte az Isten házát és annak szolgáit (32–40). Az Úrnak van hatalma arra, hogy a külső kereteket élő, Krisztus–hittel töltse meg. De ezt Ő cselekedheti egyedül.

János 12,12–19

330. dicséret

 

Március 13. – A teljes igemagyarázat

 

(40) „Nem fogjuk elhanyagolni Istenünk házát!” (Nehémiás 10)

 

MIT JELENT HINNI?

 

– 1. Hinni: Mindenekelőtt komolyan kell venni Isten Igéjét, amelynek akkor a „szíve” Isten törvénye volt.

Hinni ma is csak így lehet, komolyan véve Isten Igéjét, amelynek szíve Jézus Krisztus megváltó evangéliuma.

Isten Igéjére figyelve hinni azt jelenti, hogy valljuk, nem bennünk van a hit, nem mi találjuk ki annak tartalmát, hanem mindezeket kívülről, felülről, Istentől kapjuk.

Nehémiás korában az egész nép, élükön annak vezetőivel, Nehémiással (2), és a többiekkel, a papokkal és a lévitákkal, valamint a főemberekkel együtt foglalták írásba hitük lényegét, Isten Igéjének, az élet rendelkezéseinek komolyan vételét.

Mindez azt is jelentette, hogy komolyan vették mindazt, amit Istentől az előző nemzedékek által kaptak (1–28).

 

– 2. Hinni: Vannak olyan időszakok, amikor el kell különülni másoktól (29–31).

Ez egy nehéz téma.

Csak az tud hinni, hitének tartalmát, értékeit megőrizni, aki rendszeresen visszavonul a saját „falai” közé, hogy ott lenyugodjon a megváltó Isten színe előtt, megerősödjön hitében, és szilárd hitének örömével és reménységével jöjjön ki újra onnan, övéihez és mindenkihez.

Aki nem tud elkülönülni, az elsorvad, az meghal, testben, lélekben, hitben.

Érteni fogjuk, miről van szó, ha mindennek hétköznapi vetületét világítom meg. Vannak olyan napszakok, időszakok, amikor nem jó másokkal találkozni, amikor csak a közvetlen szeretteim legyenek körülöttem; – mert eleve áldatlan lehet ilyenkor mindenféle találkozás: telefonos és személyes egyaránt; – bámuló szomszéd, csengető idegen, rászoruló testvér egyaránt sérülhet egy ilyen találkozásban, velem együtt; – mert nekem kell újra erősödni a hitben, hogy építően tudjak találkozni velük.

 

– 3. Hinni: Meg kell becsülni Isten népének, istentiszteletének, életének külső kereteit.

Ahogy itt, Isten népe, látható módon megtartja a törvényt, biztosítja a kultuszt, megbecsüli az Isten házát és annak szolgáit (32–40).

A személyes hiten túl, jelen lenni a látható egyházban, annak minden nyomorúsága ellenére is; – erről van itt szó.

Ezért ma hitvallás a „templombajárás”.

Az Úrnak van hatalma arra, hogy a külső kereteket élő, Krisztus–hittel töltse meg.

De ezt Ő cselekedheti egyedül.

Szerző: refdunantul  2019.03.13. 04:00

A NÉP BŰNBÁNATI IMÁDSÁGA egy nagy történelmi tabló (16–21).

– 1. A pusztai vándorlás során az engedetlen nép megtapasztalta Isten bűnbocsátó kegyelmét, hosszú türelmét és nagy szeretetét, amellyel nem hagyta el őket (17).

– 2. Ennek a bűnbocsátó irgalomnak mindig konkrét jelei vannak: A szabadító Isten táplálta, etette, itatta, vezette népét a pusztában (18–21), még a lábuk sem dagadt meg az út során (21).

– 3. Ez a bűnbocsátó irgalom nagy, benne a türelem hosszú. Isten népének tagjai a negyvenéves hosszú vándorlás során nem emlékeztek az Úr csodáira, visszavágyódtak a gazdag, „húsos”, luxus egyiptomi szolgaságba (16–18).

– 4. Ez a bűnbocsátó kegyelem szükséges! Hiszen ma is ilyenek vagyunk (20). Minden „értelem” itt kezdődik, amikor valaki belátja, hogy túl hosszú a negyven év pusztai vándorlás ahhoz, hogy saját erejével hitben, tisztán, méltósággal kibírja azt. De Isten Lelke megvilágosítja értelmünket, hogy meglássuk: a mi bűneink terhét is hordozza az Úr nagy irgalma és hosszú türelme, amelyet Ő megmutatott a Jézus Krisztusban.

János 12,1–11

227. dicséret

 

Március 12. – A teljes igemagyarázat

 

(20) „Jóságos lelkedet adtad, hogy értelmessé tegye őket.” (Nehémiás 9,16–37)

 

A NÉP BŰNBÁNATI IMÁDSÁGA egy nagy történelmi tabló.

Emeljük most ki ebből a pusztai vándorlásra vonatkozó részt, amely tükrözi az egész bűnbánati imádság üzenetét (16–21).

 

– 1. A pusztai vándorlás során az engedetlen nép megtapasztalta Isten bűnbocsátó kegyelmét, hosszú türelmét és nagy szeretetét, amellyel nem hagyta el őket (17).

 

– 2. Ennek a bűnbocsátó irgalomnak mindig konkrét jelei vannak: A szabadító Isten táplálta, etette, itatta, vezette népét a pusztában (18–21), még a lábuk sem dagadt meg az út során (21).

 

– 3. Ez a bűnbocsátó irgalom nagy, benne a türelem hosszú.

Isten népének tagjai a negyvenéves hosszú vándorlás során gőgösek, nyakasok voltak, nem hallgattak az Úr parancsaira, nem emlékeztek az Úr csodáira, visszavágyódtak a gazdag, „húsos”, luxus egyiptomi szolgaságba (16–17), és aranyból bálványistent készítettek maguknak, hogy abban bízzanak (18).

 

– 4. Ez a bűnbocsátó kegyelem szükséges!

Hiszen ma is ilyenek vagyunk.

Erre döbbenhetett rá Nehémiás népe is, amikor kapták Isten jóságos Lelkét.

Erre döbbenhetünk rá mi is, akik ma olvassuk ezeket a sorokat, ha Isten Lelke értelmessé tesz bennünket (20).

 

– 5. Minden „értelem” itt kezdődik, amikor valaki belátja, hogy túl hosszú a negyven év pusztai vándorlás ahhoz, hogy saját erejével hitben, tisztán, méltósággal kibírja azt.

De Isten Lelke megvilágosítja értelmünket, hogy meglássuk: a mi bűneink terhét is hordozza az Úr nagy irgalma és hosszú türelme, amelyet Ő megmutatott a Jézus Krisztusban.

Szerző: refdunantul  2019.03.12. 04:00

A LOMBSÁTOR ÜNNEPE UTÁN, egy nap szünetet tartottak, majd ismét összegyűltek, közös bűnbánatra.

– 1. Ekkor elkülönültek az idegenektől, mert az ember, élete legfontosabb, legszentebb pillanataiban magában, szeretteivel, legfeljebb igaz testvéreinek közösségében akar lenni (2). Ritkán adatik ez meg.

– 2. Isten népe a nap egyik részében Isten törvényét olvasta (1–3). Ahol Isten Igéje, mint törvény szólal meg: – ott az vagy ellenállást vált ki; – vagy megtérésre késztet, így belátva bűneinket, megszomorodunk azokon. Ez nemcsak az egyes vétkek, Isten és emberek ellen elkövetett bűnök listájának töredelmes szívű belátása, megbánása, hanem felkiáltás az ember-lét nyomorúságában: Megváltóért.

– 3. Itt is ezt teszik. A szabadítás utáni kiáltás azonban a Szabadító Isten magasztalásává lesz. Boldog, aki a bűn ezerféle nyomorúságában is tudja, hogy szabadító Ura van. Isten népe áldotta szabadító Urát; – mégpedig úgy, hogy megénekelték az Úr szabadító tetteit, népük életének történetében (4–15). Hiszen, aki egykor cselekedett; – ma is cselekszik; – mert végérvényesen cselekedett érettünk a megváltó Jézus Krisztusban.

János 11,53–57

192. dicséret

 

Március 11. – A teljes igemagyarázat

 

(2) „…vallást tettek vétkeikről…” (Nehémiás 9,1–15)

 

A LOMBSÁTOR ÜNNEPE UTÁN, egy nap szünetet tartottak, majd ismét összegyűltek, közös bűnbánatra.

 

– 1. Ekkor elkülönültek az idegenektől, mert az ember, élete legfontosabb, legszentebb pillanataiban magában, szeretteivel, legfeljebb igaz testvéreinek közösségében akar lenni (2).

Ritkán adatik ez meg.

Sőt, épp a legfontosabb, legintimebb pillanatokat kíséri kíváncsi és idegen szemek parádéja.

Például ez történik akkor, amikor egy szerettünk nem mellettünk, hanem idegeneknek kiszolgáltatva hal meg.

Az elkülönülés: megerősödés a „sajátomban”, hogy szeretni és hinni tudjak mindenhol, mindenkor.

 

– 2. Isten népe a nap egyik részében Isten törvényét olvasta, majd a nap másik részében bűnbánatot tartott, zsákruhában, port hintve a fejükre (1–3).

Ahol Isten Igéje, mint törvény szólal meg: – ott az vagy ellenállást vált ki; – vagy megtérésre késztet, így belátva bűneinket, megszomorodunk azokon.

Ez nemcsak az egyes vétkek, Isten és emberek ellen elkövetett bűnök listájának töredelmes szívű belátása, megbánása, hanem felkiáltás az ember-lét nyomorúságában: Megváltóért.

 

– 3. Itt is ezt teszik.

A szabadítás utáni kiáltás azonban a Szabadító Isten magasztalásává lesz.

Boldog, aki a bűn ezerféle nyomorúságában is tudja, hogy szabadító Ura van.

Isten népe áldotta szabadító Urát; – mégpedig úgy, hogy megénekelték az Úr szabadító tetteit, népük életének történetében (4–15).

Hiszen, aki egykor cselekedett; – ma is cselekszik; – mert végérvényesen cselekedett érettünk a megváltó Jézus Krisztusban.

Szerző: refdunantul  2019.03.11. 04:00

MEGRAGAD A KRISZTUS!

– 1. Ha tanulmányozzuk Isten szavát, Igéjét, törvényét, akkor egyszerre csak a Szentlélek által valamit megértünk, valami fontossá lesz abból. Itt is ez történt. Isten Igéje, szabadító üzenete megragad. Ezáltal maga Jézus Krisztus szeretete ragadja meg Isten népének, gyermekeinek szívét, életét (Filippi 3,12).

– 2. Nehémiás korában így olvasták és tanulmányozták a törvényt. Miközben a betűk mögött felragyogott számukra valami több. Felfedezték, hogy őseik ebben az időszakban lombsátrakat szoktak állítani.

– 3. A lombsátrak ünnepe nemcsak a pusztai vándorlásra emlékeztette Isten népét, hanem szabadító Urukra és a megváltás szükségességére. Ez az ünnep egy örömünnep volt. Miközben Isten Igéjére figyelve magasztalták az Urat, szabadító tetteiért, a sátrakban lakva rádöbbentek saját életük ideig való voltára is. Hiszen életünk vándor–lét, nem maradandó, hanem törékeny, mint egy sátor. Isten azonban az ígért, örök haza felé vezet bennünket, megváltó szeretetével. Ennek örülünk! Már eleve a beteljesülés örömével imádkozunk a szabadulásért.

János 11,45–52

32. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Józsué óta elfeledkeztek erről a rendelkezésről.

Most tehát a hetedik hónap (Tisri hónap) 15–22 között felállították a lombsátrakat, minden ház tetején és az udvarokon, miközben felolvastak a törvénykönyvből (3Mózes 23,37–43).

Szerző: refdunantul  2019.03.10. 04:00

A MEGÚJULÁS A SZENTLÉLEK MŰVE. Ezért a megújulás kapcsán soha nem egy nehezen meghatározható, „lelki” megújulásról van szó, hanem „szentlelkes” megújulásról. Ennek pedig Isten látható népének közösségében megélt, látható jelei vannak.

– 1. Isten Igéjét olvasták fel azok előtt, akik egy emberként összegyűltek erre. Ki, mire mozdul, mire gyűlik össze. Akik Isten Igéjének közelébe gyűlnek össze, azok Isten megújult népének tagjai. Ne vonjuk kétségbe az Ige köré gyülekezettek hitét valamiféle homályos lelki, magunk kegyessége által gyártott feltététek okán (1).

– 2. Isten Igéje, ebben a bűnös világban törvény, amely világosan kimondja, hogy mit kell tenni, és mit nem szabad cselekedni, ezáltal világosan meghatározza a világ buja őserdejében a biztos, életre vezető ösvényt. De csak az képes ezt megérteni, aki kegyelem alatt van (2–4).

– 3. Isten Igéje lecsillapodást, erőt, örömöt ajándékoz nekünk (9–12), az örök élet előízét, magát Jézus Krisztust. Nincs megújulás, ha Őbenne nem csillapodunk le, és nem ezzel a nyugodt örömmel és erővel indulunk tovább (10–11). Jaj, elég volt az egyházat újítgató „lelkesekből”!

János 11,33–44

295. dicséret

 

Március 9. – A teljes igemagyarázat

(11) „Csillapodjatok…” (Nehémiás 8,1–12)

 

A MEGÚJULÁS A SZENTLÉLEK MŰVE.

Ezért a megújulás kapcsán soha nem egy nehezen meghatározható, „lelki” megújulásról van szó, hanem „szentlelkes” megújulásról.

Ennek pedig Isten látható népének közösségében megélt, látható jelei vannak.

 

– 1. Isten Igéjét olvasták fel azok előtt, akik egy emberként összegyűltek erre.

Ki, mire mozdul, mire gyűlik össze.

Akik Isten Igéjének közelébe gyűlnek össze, azok Isten megújult népének tagjai.

Ne vonjuk kétségbe az Ige köré gyülekezettek hitét valamiféle homályos lelki, magunk kegyessége által gyártott feltététek okán (1).

 

– 2. Isten Igéje, ebben a bűnös világban törvény, amely világosan kimondja, hogy mit kell tenni, és mit nem szabad cselekedni, ezáltal világosan meghatározza a világ buja őserdejében a biztos, életre vezető ösvényt.

A törvényben nincs mellébeszélés.

De csak az képes ezt megérteni, aki kegyelem alatt van (2–4).

 

– 3. Isten Igéjének magyarázatát hallgatta Isten népe, tisztelettel, arra áment mondva; – az akkor előírt liturgikus mozdulatokkal, leborulással és felemelt kezekkel is kifejezve ezt a tiszteletet és engedelmességet.

A „külsőségek” változhatnak, de akkor is kellenek, hogy kifejezzék a lényeget: leborulunk Isten előtt, engedelmesen az Ő utat mutató, üdvözítő szavára figyelünk ebben a kaotikus világban (5–8).

 

– 4. Isten Igéje lecsillapodást, erőt, örömöt ajándékoz nekünk (9–12), az örök élet előízét, magát Jézus Krisztust.

Nincs megújulás, ha Őbenne nem csillapodunk le, és nem ezzel a nyugodt örömmel és erővel indulunk tovább (10–11).

Jaj, elég volt az egyházat újítgató „lelkesekből”!

Szerző: refdunantul  2019.03.09. 04:00

ŐRSÉGBEN…

– 1. Most, az adatvédelem korában olvasunk a Jeruzsálembe először hazatértek jegyzékéről (5–6). Ez egy származás alapján összeállított lista volt. Isten népe számára ez a „származás” nem emberi feltételek, hanem az Isten, Jézus Krisztusban közölt kegyelme által igazolható; – vagyis nem pecsétes papírral, hanem a Szentlélek pecsétje által.

– 2. Azért, hogy érthető legyen az üzenet, tegyük hozzá: a Szentlélek hitet ajándékozó munkája mindig betagol Isten látható népének fegyelmezett, engedelmes közösségébe. A sokat emlegetett, kritizált, félreértett „templombajárás” ezért ma a hitvallás elsőszámú formája lett, túl minden személyes hiten és kegyességen (6–65).

– 3. Vannak olyan idők, amikor őriznünk kell az Isten népét, hitünket, örökségünket, városainkat (1–3). Légy jelen az Úr, soha nem tökéletes, de kegyelemben megtartott, látható egyházában. Drága kincsünk őrzése, megőrzése itt kezdődik. Légy rajta a látható listán. Aki a láthatón rajta van, az felvállalta a közösséget az Isten ügyével. Ez a mai bátor hitvallás pedig eleve a kegyelem jele, amely bizonnyal élő hitté érik…

János 11,17–32

402. dicséret

 

Március 8. – A teljes igemagyarázat

(3) „…őrségeket kell fölállítani…” (Nehémiás 7)

 

ŐRSÉGBEN…

 

– 1. Most, az adatvédelem korában olvasunk a Jeruzsálembe először hazatértek gondosan összeállított jegyzékéről; – azokról, akik Kr. e. 538-ban, Zerubbábellel tértek haza, közel ötvenezren (66).

Ezsdrás könyvében is olvasunk, az akkor hazatértekről (Ezsdrás 2), akik a második hullámmal, Kr. e. 458-ban vállalták az otthoni újrakezdést.

Ezekre az adatokra támaszkodva állította össze Nehémiás, aki Kr. e. 444-ben tért haza, a rá bízott, hazatért nép jegyzékét (5–6).

 

– 2. Ez egy származás alapján összeállított lista volt.

Hiszen, ha névsort állítunk össze, annak mindig vannak bizonyos szempontjai.

Lám, már arra a listára is rákerülhettek azok, akik a származásukat emberi felmenők alapján nem tudták igazolni (61–65).

Isten népe számára ez a „származás” nem emberi feltételek, hanem az Isten, Jézus Krisztusban közölt kegyelme által igazolható; – vagyis nem pecsétes papírral, hanem a Szentlélek pecsétje által.

 

– 3. Ez így teológiailag igaz, és szépen is hangzik…

De azért, hogy érthető legyen az üzenet, tegyük hozzá: a Szentlélek hitet ajándékozó munkája mindig betagol Isten látható népének fegyelmezett, engedelmes közösségébe.

A sokat emlegetett, kritizált, félreértett „templombajárás” ezért ma a hitvallás elsőszámú formája lett; – túl minden személyes hiten és kegyességen (6–65).

 

– 4. Vannak olyan idők, amikor őriznünk kell az Isten népét, hitünket, örökségünket, városainkat.

Vannak olyan idők, amikor őrséget kell felállítani, nem mások ellenében, hanem a ránk bízottakért (1–3).

Légy jelen az Úr, soha nem tökéletes, de kegyelemben megtartott, látható egyházában.

Drága kincsünk őrzése, megőrzése itt kezdődik.

Légy rajta a látható listán.

Aki a látható listán rajta van, az felvállalta a közösséget az Isten ügyével.

Ez a mai bátor hitvallás pedig eleve a kegyelem jele, amely bizonnyal élő hitté érik…

Szerző: refdunantul  2019.03.08. 04:00

Sokat kell Budapestre utazni. Az ember csak néz maga elé a forgalomi dugóban. EGYSZER CSAK FELNÉZTEM a várakozás közben… Háromnaponta itt autózok el, és nem látom, milyen gyönyörűséges házak emelkednek fölém. Megdöbbentem, hogy noha tudtam, eddig nem vettem észre ezt a csodát. Más tudni valamit, és más részesülni abból.

– 1. Nézzünk fel az Úrra, a mi feltámadott Urunkra! (Zsidókhoz írt levél 12,1–3)

– 2. Nézzünk fel az Úrra, hiszen olyan ócska természetű világban élünk, ahol a bűn a legkomiszabb arcát mutatja felénk ebben az ellentmondásos jólétben. Noha a munkánk soha nem lehet tökéletes (1). Ám elkeserítő, hogy minden igyekezet ellenére, alig valami visszajelzés, csak folyamatos megjegyzések, „beszólások”, észrevételek, gyanakvások, aljas hárítások, szóbeszédek, zsarolások, provokátorok, „gyilkos merénylők” (2–9).

– 3. Nézzünk fel az Úrra, mert Ővele mégis felépül a várfal sokak bizonyságára (15–16), hiszen velünk az Isten (Máté 1,23), feltámadott az Úr (Lukács 24,34), aki bölcsességet ad, hogy ne legyünk bizalmatlanok, de átlássunk a trükkön (10–13), és soha ne féljünk (13), valamint merjük Istenre bízni mások tetteinek megítélését (14).

János 11,1–16

409. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.03.07. 04:00

HOGYAN ÉRTÉKELJÜK NEHÉMIÁS KÉRÉSÉT, amit az Úr előtt fogalmazott meg imádságában?

– 1.  Nehémiás azt kéri, hogy sok lemondását, az Úr ügyében, Isten népe számára hozott odaadó szolgálatát tartsa emlékezetében az Úr, az ő javára (19). Valóban, sok emberi áldozatot hozott Nehémiás (16–18).

– 2. Ez a kérés egyrészt nem éppen szimpatikus, hiszen mindenki a maga életét tartja túlterhelnek, fontosnak, értékesnek. Mindenki azt érzi, hogy ő hoz áldozatokat egészsége, családja, önmaga rovására. 

– 3. Másrészt ez a kérés mégis lehet áldott akkor, ha elhívottan az Úr ügyében járunk (15). Aki a megváltó Úr ügyét képviseli ebben a világban, akármilyen gyarlón is, de ezért tényleg lemond, életének nagy darabját ennek szentelni, és valóban nemcsak a saját dicsőségéért „ügyeskedik” ebben, akkor a „jutalomra” irányuló imádsága nem elvetendő. Mi már tudjuk, hogy töredékes szolgálatunk lehetősége és jutalmunk is kegyelem, ami már eleve a miénk. Áldozatot hozhatunk az Úr ügyéért, mert az Úr már tökéletes áldozatot hozott érettünk. Az üdvösség már eleve a miénk, és közben saját ügyünk is áldást nyerhet. De ha végül is felemészt a szolgálat, akkor sem futottunk hiába.

János 10,31–42

335. dicséret

 

Március 6. – A teljes igemagyarázat

(19) „…mindazt, amit ezért a népért tettem!” (Nehémiás 5,14–19)

 

HOGYAN ÉRTÉKELJÜK NEHÉMIÁS KÉRÉSÉT, amit az Úr előtt fogalmazott meg imádságában?

 

– 1.  Nehémiás azt kéri, hogy sok lemondását, az Úr ügyében, Isten népe számára hozott odaadó szolgálatát tartsa emlékezetében az Úr, az ő javára (19).

Valóban, sok emberi áldozatot hozott Nehémiás: nem élt helytartói jogaival, nem szedett adókat, hanem segítette népét és a közéjük tartozó idegeneket, a kétkezi munkában is részt vett, javaiban nem gyarapodott (16–18).

 

– 2. Ez a kérés egyrészt nem éppen szimpatikus, hiszen mindenki a maga életét tartja túlterhelnek, fontosnak, értékesnek.

Mindenki azt érzi, hogy ő hoz áldozatokat egészsége, családja, önmaga rovására.

Még a dúsgazdagok is így látják saját munkájukat, miszerint ők megszenvednek vagyonukért, másoknak munkát biztosítanak, miközben sok mindent beáldoznak ezért.

És még akár őszinte és igaz is lehet ez az állítás, bizonyos összefüggésből nézve.

 

– 3. Másrészt ez a kérés mégis lehet áldott akkor, ha elhívottan az Úr ügyében járunk (15).

Aki a megváltó Úr ügyét képviseli ebben a világban, akármilyen gyarlón is, de ezért tényleg lemond, életének nagy darabját ennek szentelni, és valóban nemcsak a saját dicsőségéért „ügyeskedik” ebben, akkor a „jutalomra” irányuló imádsága nem elvetendő.

Mi már tudjuk, hogy töredékes szolgálatunk lehetősége és jutalmunk is kegyelem, ami már eleve a miénk.

Áldozatot hozhatunk az Úr ügyéért, mert az Úr már tökéletes áldozatot hozott érettünk.

Az üdvösség már eleve a miénk, és közben saját ügyünk is áldást nyerhet.

De ha végül is felemészt a szolgálat, akkor sem futottunk hiába.

 

János 10,31–42

335. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

 

Nehémiás király húsz éven át szolgált Júda helytartójaként Artaxerxész (Artahsatsztá) király uralkodásának idején, Kr. e. 444–432 között (14).

A perzsa helytartók adót szedhettek a felségterületükön, valamint kenyérben és borban megfizetett adót is kivethettek a népre.

Nehémiás nem tett ilyet (14–15), nem vetett ki adót (18), saját „mezőt” sem szerzett az őt megillető javakon kívül (16).

Nehémiás maga is részt vett a kétkezi közös munkában; – százötven júdait étkeztetett a saját asztalánál, nemcsak előkelőket, és nemcsak júdaiakat, hanem pogányokat is hívott; – miközben közétkeztetést is végzett saját költségére az építkezésen dolgozók számára, naponként egy ökröt, egy kövér juhot és szárnyasokat kínálva, tíz naponként bőséges mulatságokat szervezve (16–18).

Miért tehetett így Nehémiás?

Egy magyarázatot olvasunk itt: Nehémiás istenfélő volt (15).

Valóban, az istenfélő ember, az istenfélő vezető irgalmas honfitársaival, és az országában élő minden néppel.

Ugyanakkor az istenfélelem reméli, hogy a sok lemondásnak lesz jutalma, miszerint Isten majd az istenfélő javára fordítja a sok lemondást.

Ezt ma is reméljük; – annál is inkább, mert manapság nincs hálátlanabb műfaj, mint másokért élni.

Ma már nincs köszönet, tisztelet, öröm, hálaadás; – csak számonkérés, követelés és gyanakvás, arrogáns durvaságban és cinizmusban.

Nagy hit kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen közegben lemondjon valamiről is másokért.

Ugyanis erre a tartós lemondásra rámegy az ember élete; – lehet akár saját „mezeje” is az ilyennek; – élvezni úgysem tudja majd, mert ronccsá lesz a „nagy projekt” végére.

Ezek tények.

A mai igeszakaszban jó olvasni, hogy az élő hit, Isten irgalmában, a Jézus Krisztusban kapaszkodva remélheti, hogy Isten értékeli erőfeszítéseit, amit itt senki nem értékelt.

Szintiszta önzetlen cselekvés ugyanis nincs ebben a világban.

Odaadásunknak valamiféle viszonzásra szüksége van, mert mi emberek vagyunk, akik csak tökéletlen áldozatra vagyunk képesek.

Isten ezt tudja.

Bizonyosságunk erőt ad tökéletlen szolgálatunkhoz.

Ugyanakkor a nagy szeretetszolgálat mellett még a legnagyobb szeretetszolgának is szüksége van arra, hogy visszavonuljon a teljesen sajátjába, ahol egy időre békén hagyják a nélkülözők véget nem érő „elvárásai”.

Szerző: refdunantul  2019.03.06. 04:00

SOK ITT A „RÁNC”!

– 1. Az Úr erejével sok külső harc elhordozható. De ha nincs rendben a saját életünk, ha bennünk is „harcok” dúlnak, ha a családunk romokban hever, ha a gyülekezetben, a testvérek közösségében képmutató ügyeskedések és nyílt csaták terhelnek bennünket (8–9); – akkor nincs esély. Azért sincs, mert Isten nem áldja meg így az életünket és a szolgálatainkat.

– 2. A korábban hazatért, gazdagabb és előkelőbb „hívők” uzsorás kölcsönt adtak a most hazatért testvéreiknek, zálogként földjeiket, lányaikat vették el tőlük, miközben azok éheztek, és teljesen kiszolgáltatottá lettek. Sajnos Nehémiás sem volt mentes ettől a bűntől (10).

– 3. Az elkeseredettek panasza (1–5) azonban bűnbánatra, azonnali cselekvésre késztette a vezetőt, és az érintett uzsorásokat (6–9). A határozat így hangzott: a sajátjaiktól nem vesznek kamatot, az eddigi kamatot is visszaadják nekik, zálogba elvett tulajdonaikkal együtt (11–12). Bizony, van még itt feladatunk nekünk, Isten népének is. Urunk, rázd ki életünket, vasald ki ráncainkat! Köszönjük, hogy néped életében minket megalázó szigorod is kegyelmed jele.

János 10,22–30

201. dicséret

 

Március 5. – A teljes igemagyarázat

(13) „…kiráztam ruháim ráncait…” (Nehémiás 5,1–13)

 

SOK ITT A „RÁNC”!

 

– 1. Az Úr erejével sok külső harc elhordozható.

De ha „legbelül” gyarlóbb a helyzet, mint az életveszélyes külső „pogány” küzdelemben (8–9), akkor bekövetkezhet az összeomlás.

Ha nincs rendben a saját életünk, ha bennünk is „harcok” dúlnak, ha a családunk romokban hever, ha a gyülekezetben, a testvérek közösségében képmutató ügyeskedések és nyílt csaták terhelnek bennünket; – akkor nincs esély.

Azért sincs, mert Isten nem áldja meg így az életünket és a szolgálatainkat.

 

– 2. A korábban hazatért, gazdagabb és előkelőbb „hívők” uzsorás kölcsönt adtak a most hazatért testvéreiknek, zálogként földjeiket, lányaikat vették el tőlük, miközben azok éheztek, és teljesen kiszolgáltatottá lettek.

Sajnos Nehémiás sem volt mentes ettől a bűntől (10).

 

– 3. Az elkeseredettek panasza (1–5) azonban bűnbánatra, azonnali cselekvésre késztette a vezetőt, és az érintett uzsorásokat (6–9).

A határozat így hangzott: a sajátjaiktól nem vesznek kamatot, az eddigi kamatot is visszaadják nekik, zálogba elvett tulajdonaikkal együtt (11–12).

 

– 4. Bizony, van még itt feladatunk nekünk, Isten népének is; – önvizsgálatot tartva az Úr előtt, hitelesebben tisztelve és szeretve egymást; – először egymást.

Bizony hitbeli, kegyességbeli, tanbeli harcaink mellett, „vagyoni, birtoklási, pénzügyi” és mindennapi csaták is terhelnek bennünket; – önző, irigy, pökhendi lelkülettel.

Nincs visszataszítóbb a hit és a gőg találkozásánál.

 

– 5. Urunk, rázd ki életünket, vasald ki ráncainkat!

Köszönjük, hogy néped életében minket megalázó szigorod is kegyelmed jele.

Szerző: refdunantul  2019.03.05. 04:00

Nehémiás felrázta, HITÉBEN MEGERŐSÍTETTE, ÉS CSATASORBA ÁLLÍTOTTA népét (8–9).

– 1. Nehémiás vezetésével a nép fő szolgálata volt, hogy megvédjék azt, amit az Úr nekik adott: hitüket, városukat, kultúrájukat, szeretteiket, kincseiket. Mindenki becsülje meg azt, amit ő kapott az Úrtól. Aki a saját kincseit értékeli, csak az tud igazán tisztelni másokat is.

– 2. Nehémiás emberei nem támadnak, csak védekeznek: – éjjel őrködnek (16); – nappal pajzzsal a kezükben munkálkodnak, építik a várfalat (10–11); – mert még kényszerhelyzetben sem vihet mindent a gyilkos harc! – 2. Az Úr cselekszik népéért (9; 14). De ebben az esetben is igaz: hinni és tenni, imádkozni és dolgozni. A sorrend persze nem mindegy. Az elsőből következhet áldottan a másik.

– 3. És még valami! Ezek az emberek itt nem csak a sajátjukat, hanem a közös ügyet, nem mellesleg az Isten ügyét, azaz Jeruzsálem városfalát védik. Nem csak a saját ügyünkben járunk el. Kell a „saját” is, hogy áldottabb és hitelesebb lehessen a közösért, az Úrért végzett szolgálatunk. Amit építünk, azt itt hagyjuk örökül.

– Az Ige kürtje hívjon az Úrhoz, hitre, és abból fakadó cselekvésre (12–14).

János 10,16–21

260. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.03.04. 04:00