Ez a zsoltár TEOLÓGIA, Istenről szóló tanítás, de éppen a teológia lényegi elemével, hiszen Isten maga jelenti ki nekünk azt, amit mi róla tudhatunk és mondhatunk.

– 1. Isten mindentudó (1–6). Isten tudja, mit teszünk, mit mondunk; – kimondatlanul is mit gondolunk. De Isten azt is tudja, mik a valós szándékaink; – szavaink és gondolataink mögött. Ezért említi az Ige a veséket, ami valójában a „tudatalatti” kifejezése volt (13). Őelőle nem rejthetünk el semmit (Jelenések 2,23; 3,15). Kegyelem ez; – a hitben. Az Úr ismer, és tudja, mire van szükségünk.

– 2. Isten mindenütt jelenvaló (7–12). Őelőle nem rejtőzhetünk el. Ez is kegyelem; – a hitben. Mert, ha megrettennék, hogy elnyel a sötétség (11), Ő ott is velünk van, nem enged el.

– 3. Isten mindenható (13–24). Ő teremtett, de már a teremtésünk előtt ismert, magáénak tudott bennünket; – akkor, amikor testünk még alaktalan volt. Ő megváltott, mert Ő nemcsak napjainkat ismeri, amelyeket nekünk szánt, hanem Jézus Krisztusban kiválasztott, és megtartja életünket. Kegyelem ez, mert mi bárhogy kalkulálunk, csakis Őhozzá érkezhetünk meg. Minden mást elengedhetünk (18).

János 20,19–29

187. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

 

Ne csodálkozzunk, ha a zsoltárírónak indulatosan fáj, ha Urát gyalázzák (19–22).

De Isten mindenhatósága még ebből a gyűlöletből is megváltott, kiemelt.

 

– Ő megvizsgál, ítéletet érdemelnénk, és kegyelmet kapunk.

Vegyük komolyan ezt az örömhírt, így az Úr kegyelméből letehetjük, amit Ő megítélt bennünk (23–24).

Szerző: refdunantul  2019.04.22. 04:00

– 1. Személyes ez a zsoltár (1). Húsvét örömhíre csak személyesen tapasztalható meg. Jézus Krisztus feltámadott, legyőzte a halált, megváltotta a halandó embert a bűn zsoldjától (Róma 6,23).

– 2. Ez az Isten az, aki nemcsak szól az emberhez, hanem megszólítja az embert (4).

– 3. Ez az Isten nemcsak megszólított minket, hanem szavával utat mutatott nekünk (5). Ez az Isten szólt, de úgy, hogy meghallotta a mi szavunkat, kiáltásunkat, és arra válaszként bátorított minket az Ő szavával (3). Erre csak az Úr képes. Ha az ember szól, az csak a saját szavát hallja, és azzal leüvölti a másikat, nemhogy meghallaná embertársa szavát (Barth, Ember és embertárs). Ez az Isten mennyei felségéből lehajolt érettünk, megalázottakért, szorult helyzetben senyvedőkért, ellenségek között viaskodókért (6–7).

– 4. De az Úr ennél is sokkal többet tett értünk. Jézus Krisztus evangéliumát ennél szebben nem lehet kifejezni: Az Úr javamra döntötte el ügyemet. Örök, megtartó szeretetével vett körül minket, mert nem hagyta cserben alkotásait (7–8). Az Úr úgy segít meg, hogy megvált.

János 20,1–18

356. dicséret

 

Április 21. – Húsvét – A teljes igemagyarázat

(8) „Az Úr javamra dönti el ügyemet…” (Zsoltárok 138)

 

Személyes ez a zsoltár.

Húsvét örömhíre csak személyesen tapasztalható meg.

Jézus Krisztus feltámadott, legyőzte a halált, megváltotta a halandó embert a bűn zsoldjától (Róma 6,23).

Ez az örömhír teljes szívünket átjárja.

De ez az örömhír nem arra késztet, hogy személyes hitünk „önálló kegyes útra” indítson minket, hanem odakerget az Úr templomába, egyházába (2), amit megelevenít magasztalásom (1).

 

Ez az Isten az, aki nemcsak szól az emberhez, hanem megszólítja az embert (4).

Örömükben pedig magasztalják az Urat azok, akik meghallották az Úr szájának mondásait, mert az élő, személyes Isten felismerésének boldogsága mindent betölt (5).

Csak „gyarló”, emberi módon lehet szemléltetni ezt az emberfeletti csodát.

Olyan ez a felismerés, mint amikor az ember szerelmes lesz. Abban a pillanatban ez a tapasztalat mindent felülír.

Nem a szerelemhez hasonlítjuk ezt a felismerést, hanem annak mindent felülíró következményeihez.

Bár legitim kép, hogy Isten szerelmes levele az emberiséghez, maga Jézus Krisztus; – ezért a napi Igéket is úgy kell olvasnunk, mint egy szerelmeslevelet (D. Bonhoeffer).

Egy neves ember, aki engem soha nem ismert előtte; – az egyik igehirdetés után megvárt, odajött, hogy megköszönje az igehirdetést; – majd úgy ölelt át és puszilt meg, mintha mindig ismert volna.

Semmi mesterkéltség nem volt ebben. A mesterkélt hamisság és az őszinte öröm megkülönböztetésére már van szemem.

Valójában nem nekem szólt az ölelés, az öröm, a köszönet; – hanem az Úrnak.

Őt magasztaltuk mindketten, hogy megszólított minket.

 

Ez az Isten nemcsak megszólított minket, hanem szavával utat mutatott nekünk (5).

Ez az Isten szólt, de úgy, hogy meghallotta a mi szavunkat, kiáltásunkat, és arra válaszként bátorított minket az Ő szavával (3).

Erre csak az Úr képes.

Ha az ember szól, az csak a saját szavát hallja, és azzal leüvölti a másikat, nemhogy meghallaná embertársa szavát (Barth, Ember és embertárs).

Ez az Isten mennyei felségéből lehajolt érettünk, megalázottakért, szorult helyzetben senyvedőkért, ellenségek között viaskodókért.

Az emberi bűn nyomorúsága éppen ez: megnyomorítjuk egymást.

A fennhéjazó, gőgös élet e nyomorúság „csúcsa”, ahonnan le lehet zuhanni.

Kegyelmi állapot, ha valaki úgy zuhan innen, hogy nem zúzza magát halálra, és élete nem vész kárba, hanem „csak” megalázottá lesz, az Úrhoz kiált, ahová lehajol érte az Isten (6–7).

 

De az Úr ennél is sokkal többet tett értünk.

Jézus Krisztus evangéliumát ennél szebben nem lehet kifejezni: Az Úr javamra döntötte el ügyemet.

Örök, megtartó szeretetével vett körül minket, mert nem hagyta cserben alkotásait (7–8).

Az Úr úgy segít meg, hogy megvált.

 

A zsoltár látomása, hogy eljön az az idő, amikor a föld minden királya az Urat magasztalja majd, vagyis minden ország, minden nép elismeri egykor, hogy ennek a világnak van élő, személyes Istene (4).

Arra nézve is van kijelentésünk, hogy mikor lesz ez (Filippi 2,11).

Szerző: refdunantul  2019.04.21. 04:00

AZ EMBER LEGNAGYOBB NYOMORÚSÁGA, hogy akkor kezdi el értékelni mindazt, amit kapott az Úrtól, életét, egészségét, szeretteit, munkáját, hitét, kultúráját, értékeit; – amikor az Úr azokat elveszi tőle.

– 1. Isten népe a babiloni fogságban visszaemlékezett korábbi életére, Istenére, hitének kincseire, országára, városára és templomára. Idegen országban emelkedett érzékenységgel és bizonyossággal, szent vágyódással énekelték zsoltáraikat (1). Ezt hallva, sanyargatóik öröménekre kényszerítették őket, cinikusan és megalázóan (2–3).

– 2. Ekkor kétségbeesett és elkeseredett indulat ragadta el Isten népét. Parancsra, fogságban, idegenek között nem énekelnek az Úrnak, csak azért, hogy szent ügyük nevetség tárgya legyen.

– 3. Dacos, de fontos hitvallást tesznek, miszerint soha nem feledkeznek el hitükről, városukról, templomukról, szent értékeikről. Inkább a halál, mint Istenük és hitük megtagadása (4–6).

– 4. Ekkor azonban az érzelmek fokozódnak, indulataik emberivé lesznek, amikor ellenségeikre, a rajtuk gúnyolódó edomitákra, valamint az őket fogvatartó Babilonra kegyetlen pusztulást kérnek Uruktól (7–9). Ez emberi, túlzottan is emberi, de mégis érthető. Jézus Krisztus megmutatta, hogy Isten gondolata más. De Jézus Krisztus arra is megváltott és erőt adott, hogy csak saját hitünkhöz hűen szerethetjük a másikat.

János 19,31–42

339. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.04.20. 04:00

FELELGETŐS.

– 1. Az istentisztelet vezetője dicséri az Urat, és hálát ad az Úr csodás tetteiért: a teremtésért (1–9), a szabadításért (10–15), a pusztában való vezetésért és védelemért (16–26). Isten népének boldog kiváltsága, hogy bízhat az Úrban, magasztalhatja, mint teremtő, megváltó, megtartó Istenben, aki eledelt ad minden élőlénynek (25), és örökséget ad népének (22).

– 2. Ez az örökség Jézus Krisztusban maga az üdvösség, Isten országának teljessége, amely kiemel bennünket a halálos völgy minden megaláztatásából (23). Csodálatos üzenete a zsoltárnak, hogy éppen ennél a versnél többes számra vált a zsoltár, jelezve, hogy Izráel népén túlmutat Isten könyörülő kegyelme. Van miért hálát adni (26).

– 3. Fontosak a gyülekezetet is aktivizáló feleletek, amelyek testben, lélekben, hitben fáradtan is megtartanak bennünket Isten közelében, a hitigazságok bizonyosságában, nemzedékről nemzedékre. Ugyanakkor ezek a feleletek közösséggé formálnak bennünket az Isten színe előtt, és az egyhangúan azonos formula folyamatos ismétlése áldott erővel ruházhat fel a Szentlélek által. Isten Igéjének hirdetése ennél sokkal több és gazdagabb, de a gyülekezet hallható felelete megszilárdíthat az igei üzenetben.

János 19,16b–30

337. dicséret

 

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A 120. zsoltártól a 134. zsoltárig, tizenöt zsoltár alkotja az úgynevezett Zarándokénekeket.

Előtte a 113–118. zsoltárokat Isten dicséretére felhívó Halleluja zsoltároknak nevezzük.

Ennek a sornak folytatása a 135–136. zsoltárok.

A 136. zsoltár ezek közül is kiemelkedik, mint Nagy Halleluja zsoltár.

Aminek kistestvére az ezt megelőző 135. zsoltár, amelynek néhány verse ebben a zsoltárban is megtalálható.

 

Az ó-egyházban a közös imádság bevett formája volt a litánia, amit a pap vezetett elő, és a gyülekezet, mint kórus együtt felelt arra állandó szólammal.

Ennek a litániának ótestamentumi előképe az antifónikus, felelgetős istentisztelet.

A felelgetős istentisztelet ismétlődő válaszait elhagyva áll össze a zsoltár gerince.

Szerző: refdunantul  2019.04.19. 04:00

MIÉRT DICSÉRHETJÜK AZ URAT?

Dicsérjük Őt, mert jó az Úr!

– Dicsérjük Őt, mert az Ő irgalmas jóságából, az Ő tulajdonai, választottai lehetünk (1–4).

– Dicsérjük Őt, mert irgalmas jósága hitet ajándékozott nekünk; – azt a tudást és bizonyosságot ajándékozta nekünk, amely minden ismeret és bizalom csúcsa, miszerint Ő az egyetlen Isten (1–7).

– Dicsérjük Őt, mert az Úr jósága nem engedte, hogy „élettelen bálványok” szolgálatában állva, azokhoz hasonlóan halálban maradjunk. Gondoljunk csak bele, sokféle bálványaink közül mi marad meg ezen a világon túl, bár sokuk már e földi életben limlommá és szemétté lesz (15-18).

– Dicsérjük Őt, mert Ő megszabadított bennünket. Izráel életében ez a konkrét tapasztalat Jézus Krisztusban mindenki számára örömhírré lett. Ő nem ver meg senkit azért, hogy saját népének kedvezzen, hanem egyszülött Fiára terhelt minden csapást, hogy minket felemelhessen (8–14).

Dicsérjük mindnyájan az Urat, mind akik csak félhetjük Őt, Izráel háza és a népek egyaránt (19–21).

János 19,1–16a

341. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.04.18. 04:00

ÁLDANI AZ URAT.

– 1. Istent áldani, azt jelenti, hogy leborulunk Őelőtte, elismerjük, hogy Ő az Úr, aki Jézus Krisztusban megváltott, szeret, nem vetett el, irgalmába fogadott. Ezért Őrá bízzuk magunkat mindenben, teljesen Őrá hagyatkozunk, ahogy az erkély az azt hordozó oszlopokra.

– 2. Istent azok áldhatják, akiket az Úr már mindent megelőzően megáldott, örök élettel, hittel, szolgálattal. Vagyis szolgái áldhatják az Urat, de azok mind áldják; – és ha sok apró különbség is van Isten szolgái között; – mégis tudják együtt is áldani az Urat. Ma ez igen fontos: Úr szolgái mindnyájan áldjuk Urunkat, együtt valljuk, hogy Jézus Krisztus az Úr, aki teremtett és újjáteremtett (3).

– 3. Istent az Úr házában, a látható „templomos” keretek között áldhatjuk mindenekelőtt. Az Ő látható házára, egyházára nemet mondva, maszek hitünk saját magunk ügyét, saját magunk „vallását” képviseli, és nem az Urat. Ugyanakkor Isten áldása folytatódik az Úr házán kívül, ott ölt testet, ott lesz hitelessé: éjjel és nappal, mindig és mindenkor (1–2).

János 18,33–40

342. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Felemelhetjük kezeinket, vagy összekulcsolhatjuk az Úr házában; – akár vitatkozhatunk is, hogy melyik a helyes magasztalása közös Urunknak, ha közben egymásra kezet emelünk odakint, akár átvitt értelemben is.

De szerethetjük egymást egy általános szeretettel, ha ugyanakkor nem vállaljuk fel az Úr látható házát; – szeretetünk emberi, mindent összemosó szirupos lé, amibe beleragadnak szeretetünk áldozatai, és belevesznek.

Szerző: refdunantul  2019.04.17. 04:00

A TESTVÉREK EGYETÉRTÉSE.

– 1. Az egyetértés nem egység. Ezért az „egyetértés” egy pontos és valós kifejezés, ugyanakkor Istennek tetsző. Ez az egyetértés nem egység, mert ebben a világban nincs egység, a testvérek között sincs, a Jézus Krisztust követők között sincs. Különbözőek vagyunk adottságokban, lehetőségekben, kegyelmi adottságokban, kinek-kinek mást és mást világít meg a Szentlélek az Igéből is. Az egység hűtlenséggé lehet az Úrhoz, ha a kelleténél jobban bővítjük a kört.

– 2. Ez az egyetértés csak az Úr Jézus Krisztusban lehetséges. Ő az, akire nézve, akiben egyet értünk, hiszen Őbenne együtt, hitben valljuk, hogy Ő az Isten Fia, Megváltó. Mindent az Úr Jézus Krisztus evangéliumának világosságból szemlélünk.

– 3. Ugyanakkor megváltásért és megtérésért kiáltó bűn, ha elsőrenden nem az Úrra tekintünk, hanem a saját kegyes meglátásunkra és gyakorlatainkra, és ennek nyomán gyűlöljük a Krisztusban mégis „más” testvérünket. Könyöröghetünk a Szentlélek olajáért, a mennyei harmatért, hogy tisztítson meg bennünket, és adjon egymás között hívő egyetértést és testvéri szeretet az Úrban. Amíg ezt nem abszolváltuk, addig nincs rajtunk áldást. Mert csak az Úr Jézus Krisztusban küld áldást nekünk az Úr; – oda, ahol Ő van (2–3).

János 18,28–32

440. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.04.16. 04:00

A MÉCSES utat mutat. A mécses megfogható, látható tárgy, de túlmutat önmagán.

– 1. Fontosak az ilyen konkrét mécsesek, amelyek érzékelhetőek, és reményt ajándékozóan többek önmaguknál. Ilyen „mécses” a családom. Meg kell ölelnem a feleségemet, a lányaimat, hogy reményt gyűjtsek. Szükségünk van reménységünk „érzéki” megtestesülésére, amely pontosan jelzi, hol tapasztalhatjuk meg leginkább ezt a reménységet ebben a világban, minden más gondolat, vélemény, káosz és kísértés ellenére is.

– 2. Ez a mécses, ez a megtestesülés, Isten népe számára Dávid király, a Sion hegye volt, a szent ládával és a templommal. Ezzel a hitvallással lehatárolta a zsoltár azt is; – hogy nem a salamoni, hanem a dávidi hagyomány a fontosabb. Fontos tisztázni, miként tapasztaltuk meg leginkább az Úr szabadító hatalmát. Ebben a világban le kell határolni mindent. A mécses is egy meghatározott teret világít meg.

– 3. Ezek a „mécsesek” megvilágítják a ránk bízott isteni kincseket, és közben rávilágítanak a krisztusi tágasságra. Dávid utóda, Jézus Krisztus, aki mindent az örök összefüggésekbe helyezett, anélkül, hogy azok itteni megtestesülésére nemet mondana odaát.

János 18,24–27

215. dicséret

 

Április 15. – A teljes igemagyarázat

 

(17) „…gondom lesz felkentem mécsesére.” (Zsoltárok 132)

 

A MÉCSES utat mutat.

A mécses fontos.

A mécses megfogható, látható tárgy, de túlmutat önmagán.

 

– 1. Fontosak az ilyen konkrét mécsesek, amelyek érzékelhetőek, és reményt ajándékozóan többek önmaguknál.

Ilyen „mécses” a családom.

Meg kell ölelnem a feleségemet, a lányaimat, hogy reményt gyűjtsek, és közben kifejezzem, mennyire szeretem őket, és milyen hálás vagyok érettük az Istennek.

Szükségünk van reménységünk „érzéki” megtestesülésére, amely pontosan jelzi, hol tapasztalhatjuk meg leginkább ezt a reménységet ebben a világban, minden más gondolat, vélemény, káosz és kísértés ellenére is.

 

– 2. Ez a mécses, ez a megtestesülés, Isten népe számára Dávid király, a Sion hegye volt, a szent ládával és a templommal.

Ez a dávidi és sioni gondolat egysége.

Ezzel a hitvallással lehatárolta a zsoltár azt is; – hogy nem a salamoni, hanem a dávidi hagyomány; – hogy nem silói és garizimi, hanem a sioni szent hely a legfontosabb megtestesülése az élő Isten jelenlétének.

Fontos tisztázni, miként tapasztaltuk meg leginkább az Úr szabadító hatalmát.

Ebben a világban le kell határolni mindent.

A mécses is egy meghatározott teret világít meg.

 

– 3. Ezek a „mécsesek” megvilágítják a ránk bízott isteni kincseket, és közben rávilágítanak a krisztusi tágasságra.

Vagyis, másként mondva ugyanezt: Ezek a „mécsesek” azért szükségesek, hogy megmaradhassanak a ránk bízott isteni kincsek, és azokon túlláthassunk mennyei, krisztusi tágasságba, reménységgel.

Dávid utóda, Jézus Krisztus, aki mindent az örök összefüggésekbe helyezett, anélkül, hogy azok itteni megtestesülésére nemet mondana odaát.

Dávid mécses, aki Jézus Krisztusra, a világ világosságára mutat ebben a csalókán csillogó, szürke világban (János 8,12).

Kell az isteni ígéretek érzéki megtestesülése.

A reformáció ebben a tekintetben mindent elvetett; – azt is, ami biblikus lehetne. Ugyanakkor mégis jól tette ezt.

Mert az érzéki megtestesülés kísértés, megkötözhet, bálvánnyá lehet.

Jézus Krisztus, Dávid utóda a legtökéletesebb megtestesülés.

Őrá tekintve áldjuk azokat, akikben, amikben látjuk az Ő szeretetének jeleit, reménységgel tekintve az üdvösségesen teljes jövőbe!

Szerző: refdunantul  2019.04.15. 04:00

SZÜLJÖN ÚJJÁ BENNÜNKET A MI URUNK.

– 1. Így nem csupán érteni fogjuk, hanem megélni és megtapasztalni, amit a mi Urunk a kisgyermekekkel kapcsolatosan mondott (Márk 10,14).

– 2. A kisgyermek legfőbb jellemzője az, hogy boldog, elégedett, csendes, amikor az anyja közelében van, aki táplálja és védi. Ilyenkor nem kell neki semmi több, semmi más.

– 3. A mai nevelés már csecsemőkortól átalakította ezt a jézusi képet, aminek eredménye egy hisztériázó, jólétében szeretet helyett múlandó tárgyakkal elkényeztetett gyerek. Ezekből lesznek a „farizeusok”, akik profik, tehetségesek, nagy tekintélyűek, harsányan vitába szállnak bárkivel, mert megcáfolnak, letorkolnak bárkit, hogy aztán gátlástalanul uralkodjanak.

– 4. Tégy bennünket gyermekeiddé, Urunk! Nem elég gyermekké lennünk, a gyermekekről látott mai tapasztalataink szerint, hanem a Te gyermekeiddé formálj bennünket, Urunk! Csak, ha az Úr csitít le, mint jó anya a gyermekét, (2), akkor van esélye ennek a világnak, egyébként „karakánul” feszülő agyunk, testünk, valónk átgázol mindenen…

János 18,19–23

331. dicséret

 

Április 14.– A teljes igemagyarázat

 

(2) „…csitítottam, csendesítettem lelkemet…” (Zsoltárok 131)

 

Ezt a zsoltárt olvassuk, imádkozzuk, hogy ezáltal SZÜLJÖN ÚJJÁ BENNÜNKET A MI URUNK.

 

– 1. Így nem csupán érteni fogjuk, hanem megélni és megtapasztalni, amit a mi Urunk a kisgyermekekkel kapcsolatosan mondott: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.” (Márk 10,14)

 

– 2. A kisgyermek legfőbb jellemzője az, hogy boldog, elégedett, csendes, amikor az anyja közelében van, aki táplálja és védi.

Ilyenkor nem kell neki semmi több, semmi más.

Nem véletlen az sem, hogy a jézusi képből az anya közelsége következik, noha az atya is sziklaszilárdan ott áll a háttérben.

A kisgyerek azonban az anya szolgálatán keresztül érzi meg az Atya biztonságot adó szeretetét.

Az anyaszentegyház rendjében, felvállalt közösségében tapasztalható meg az Úr megváltó ereje.

Nem véletlen, hogy sokan éppen ez ellen tiltakoznak: Isten talán kell, de egyház nem, mert az az isten kell, akit én kigondolok.

 

– 3. A mai nevelés már csecsemőkortól átalakította a jézusi képet, aminek eredménye egy nem, vagy alig szoptatott, kiskorától bizonytalansággal küzdő, hisztériázó, jólétében szeretet helyett múlandó tárgyakkal elkényeztetett gyerek, akire soha nem szólnak rá, és minden nyekkenését kielégítik külső dolgokkal, odaadás helyett.

Ezekből lesznek a „farizeusok”, akik profik, tehetségesek, nagy tekintélyűek, harsányan vitába szállnak bárkivel, mert megcáfolnak, letorkolnak bárkit, hogy aztán gátlástalanul uralkodjanak.

 

– 4. Tégy bennünket gyermekeiddé, Urunk!

Nem elég gyermekké lennünk, a gyermekekről látott mai tapasztalataink szerint, hanem a Te gyermekeiddé formálj bennünket, Urunk: akik Benned bíznak (3), ezért nem fuvalkodik fel a szívük, nem kevély a tekintetük, megelégszenek kapott lehetőségeikkel, és azokkal élnek hálaadással, azaz nem törekvők, hanem csendesek, egy harsány világban (1).

Csak, ha az Úr csitít le, mint jó anya a gyermekét, (2), akkor van esélye ennek a világnak, egyébként „karakánul” feszülő agyunk, testünk, valónk átgázol mindenen…

Szerző: refdunantul  2019.04.14. 04:00

Samuel Beckett sírjánál álltam nemrégiben. Eszembe jutott a „Godot-ra várva” című drámája. Egy nagy szemétkupacon ülve várnak többen egy Godot nevezetű emberre, aki majd, ha megjön, akkor minden jobb lesz.

Várunk, mítoszokat gyártunk, emberekben reménykedünk: majd jobb lesz, mert most rossz. Az ember alapvető problémája túlmutat a társadalmi és e-világi összefüggéseken. Az emberlét mélységét, az ember „világba kivetett” árvaságát és halandóságát (Hankiss Elemér, Az emberi kaland) nevezi a zsoltáros bűnnek, amely persze konkrét bűnök forrása. Itt lehetne sorolni a Tízparancsolat valamennyi passzusának megszegését (1–4).

Valódi reménységünk: emberen túli reménység, az élő Istenbe, a teremtő és megváltó Úrba vetett reménység. Ő az, aki Jézus Krisztusban megmutatta, hogy a bűnt nem lehet felmentéssel, vagy megtorlással semmivé tenni, csak megbocsátással. Isten az, aki megbocsáthatja a bűnöket. Ez a kegyelem fénysugara. Mi ezt az Urat várjuk, az Ő ígéreteiben bízunk, az Ő megváltó szeretetéből élünk (5–8). 

János 18,12–18

3. zsoltár

Szerző: refdunantul  2019.04.13. 04:00

HITVALLÓ ZSOLTÁR ez, amelyet a gyülekezeti istentiszteleten énekeltek.

– 1. Ilyenkor Isten népe visszatekintett múltjára, majd ezt összegezte: Sokan szorongatták őket, hitüket, de mégsem bírtak velük (1–3). Isten azonban igazságos volt. Isten nem engedte népét vég nélkül bántani, megszégyenítette gyűlölőiket. Ezek előbb-utóbb kitépett fűcsomókká lettek, amelyeket nem érdemes az aratáskor kévébe kötni. Isten áldásának hiányára mutat ez a kép. Kárt szenvednek mindazok, akik Isten népét bántják. Az áldás hiánya átok (4–8).

– 2. Hitvalló, hitvédő, harcos zsoltár ez. Valóban, világunkban, ahol illatozik mindenféle virág, csak hitvalló, bátor bizonyossággal lehet megmaradni a hitben.

– 3. Ugyanakkor Jézus Krisztus még ennél a harcos hitnél is nagyobb bizonyossággal szolgált közöttünk, és minket is erre a bizonyosságra váltott meg, miszerint édeskevés az a lelkület, amely harcosan állítja, hogy neki van igaza, és átkot szór másokra, mert őt az istene úgyis megsegíti. Jézus Krisztus sokkal többet ajándékozott nekünk ennél a primitív szemléletnél. – Valóban megszégyenülnek az Úr ügyének gyűlölői. Éppen ez a bizonyosság ad nekünk erőt és szelídséget ahhoz, hogy mi senkit ne gyűlöljünk; – hitünkre és igazságunkra hivatkozva se.

János 18,1–11

334. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.04.12. 04:00

Isten áldása az Ő ajándékait hirdeti, amelyeket csak Ő adhat. EZEK AZ ÁLDÁSOK AZ ISTENFÉLELEM AJÁNDÉKAI (1).

– 1. Isten áldása, ha valaki a saját keze munkájából élhet; – nem szorul másokra; – egészséges, ezért tud dolgozni; – és munkájának kellő gyümölcse van, amelyet ő használhat fel, vagyis nem vesznek el tőle mások, hanem ő adhat másoknak. Nincs ennél nagyobb ajándék (2).

– 2. Isten áldása, ha valakinek van családja, felesége, gyermekei. Ez a zsoltár a család dicsérete. A Biblia családmodellje egyértelmű. Minden egyéb áldások forrása ez; – az Úrban (3).

– 3. Isten áldása azonban akkor is megtapasztalható, ha ezeknek híjával vagyunk: – ha még nem látjuk munkánknak gyümölcseit; – ha egyedül maradtunk; – vagy családi életünk kudarcot szenvedett. Itt emelkedik igazán mennyei magasságokba a zsoltár, hiszen Isten áldásáért imádkozik, azokat is magához ölelve, akik nem Isten földi, konkrét ajándékaiban tapasztalják meg Isten áldását. Jeruzsálem majdani jólétét meglátni (5), ahogy az imádság fogalmaz, túlmutat az e-világban megtapasztalható áldások keretein (4–6).

János 17,20–26

397. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Ez a zsoltár egyértelművé teszi azt, hogy miként ölthet testet Isten áldása ebben a világban.

Nagy szabadságunkban sokfelé kereshetjük a „boldogságot”, de csak az istenfélő ember, aki az Úr útján jár, tapasztalhatja meg azt: – itt és maradéktalanul odaát; – jólétben és próbatételekben; – békességben és békétlenségben egyaránt (4–6).

Szerző: refdunantul  2019.04.11. 04:00

ISTEN ÁLDÁSÁRÓL…

– 1. Isten áldása az Ő megváltó, szabadító, vezető jelenléte földi életünkben, amely által mi is áldássá lehetünk ebben a világban. Isten áldása nélkül hiábavaló minden emberi erőlködés (1–2).

– 2. A zsoltáros úgy beszél Isten áldásáról, hogy olyan az Isten áldása, mint a „hős” kezében a nyilak. Isten fogja nyílvesszőjét, kiveszi azt tegzéből, ráhelyezi az íjra, biztos kézzel irányba helyezi azt, majd remegés nélkül megfeszíti az íjat és a nyílvessző pontosan célba talál, egy picit megrezdül és megnyugszik ott. Mindez úgy történik, hogy akármilyen csendben suhan az irányba kilőtt nyílvessző, vele együtt még a levegő is az általa mutatott biztos irányba hasít. Isten felhasznál bennünket, hiszen mi az Ő eszközei vagyunk. Tovább gondolva a képet, ha nekünk kell céloznunk és remegne a kezünk, akkor odaáll mellénk, mint apa a fia mellé és segít célozni, nem másokat lenyilazni, hanem mindent örök rendjének örömébe irányítani. Isten népe az örök rend irányába állított nép.

– 3. Ennek az irányba állított életnek, vagyis Isten áldásának konkrétumai a házasság, a család és a gyermeknevelés hitben megélt nagy ajándékai (3–5).

János 17,6–19

233. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.04.10. 04:00

ISTEN NÉPÉNEK TAPASZTALATA…

– 1. Isten népe már megtapasztalta, milyen az, amikor az Úr hatalmasan cselekszik népéért, és jóra fordítja megnyomorított életüket (3).

– 2. Minden itt, a halál árnyékának völgyében megtapasztalt szabadítás azonban csak előíze annak a tökéletes szabadításnak, amely Jézus Krisztus visszajövetelekor lesz a miénk. Addig, mint az álmodók, bizonyossággal, már most a szabadítás örömében élünk (2–3). Ezzel a bizonyossággal reméljük, hogy az Úr egykor teljességgel jóra fordítja sorsunkat (1).

– 3. Addig azonban marad a könyörgés: „Fordítsd jóra sorsunkat, Uram…” (4). Mert jólétben és szükségben, egészségesen és betegen, öregen és fiatalon egyaránt a „délvidéki, kiszáradt patakokhoz” hasonlít az életünk. Sír itt mindenki; – az elkényeztetett, arcátlan, szemtelen, agresszív és követelő gyerek ugyanúgy, mint az idős és testi kínokban szenvedő haldokló; – sírnak itt a yachtos buli orgiáiban ugyanúgy, mint az aknamezők poklában; – de sírnak az Isten népének hitükben gőgös kegyesei is, akik a saját, kizárólag igaznak tartott tanaik és gyakorlataik mankóira támaszkodnak a feltámadott Jézus Krisztus helyett (4–6)…

János 17,1–5

344. dicséret

 

Április 9. – A teljes igemagyarázat

 

(4) „Fordítsd jóra sorsunkat, Uram…” (Zsoltárok 126)

 

ISTEN NÉPÉNEK TAPASZTALATA…

 

– 1. Isten népe már megtapasztalta, milyen az, amikor az Úr hatalmasan cselekszik népéért, és jóra fordítja megnyomorított életüket (3).

 

– 2. Minden itt, a halál árnyékának völgyében megtapasztalt szabadítás azonban csak előíze annak a tökéletes szabadításnak, amely Jézus Krisztus visszajövetelekor lesz a miénk.

Addig, mint az álmodók, bizonyossággal, már most a szabadítás örömében élünk (2–3).

Ezzel a bizonyossággal reméljük, hogy az Úr egykor teljességgel jóra fordítja sorsunkat (1).

 

– 3. Addig azonban marad a könyörgés: „Fordítsd jóra sorsunkat, Uram…” (4).

Mert jólétben és szükségben, egészségesen és betegen, öregen és fiatalon egyaránt a „délvidéki, kiszáradt patakokhoz” hasonlít az életünk.

Sír itt mindenki;

– az elkényeztetett, arcátlan, szemtelen, agresszív és követelő gyerek ugyanúgy, mint az idős és testi kínokban szenvedő haldokló;

– sírnak itt a yachtos buli orgiáiban ugyanúgy, mint az aknamezők poklában;

– de sírnak az Isten népének hitükben gőgös kegyesei is, akik a saját, kizárólag igaznak tartott tanaik és gyakorlataik mankóira támaszkodnak a feltámadott Jézus Krisztus helyett.

 

– 4. Reménységünk, hogy akik eközben tényleg sírnak, megszomorodva, megváltás után kiáltva, azok vigasztalást, örök szabadítást nyernek (Máté 5,4), „így aratnak majd” (4–6).

 

Szerző: refdunantul  2019.04.09. 04:00

Jeruzsálemet hegyek veszik körül, népét pedig az Úr karolja át (2) – hallhattuk a Zsoltárból. Aki az Úrban bízik, az bizonyosságban él. MIT JELENT BIZONYOSSÁGBAN ÉLNI?

– 1. Megtapasztalod, hogy átölel az Isten. Mint ahogy a Kárpát-medencét is hegyek veszik körül, ami egy védelmet, egy óvó biztonságot jelent. Mit jelent az, ha valakit átölelek? Odalépek a szeretteimhez, a „enyémekhez”, túl a társadalmi szerepeken, átlépve az illendő kommunikációs teret, és megölelem őket. Így ölel át bennünket az Úr. Úr népét átölelő mozdulata, a megváltó, gyöngéd, óvó, örök biztonságot adó szeretet evangéliumát hirdeti meg. Átölel, lehatárol bennünket a maga számára, elkülönít, tulajdonaivá tesz bennünket az Úr (2).

– 2. Ez a bizonyosság megszilárdít. Akik az Úrban bíznak, nem ingadoznak. Aki szilárd, akit az Isten szilárdított meg, az mindig szelíd. Aki nem szelíd, az valószínűleg nem szilárd, hanem nagyon is ingatag, emiatt agresszív (1).

– 3. Ez a bizonyosság megtart. Az Úr átölel, megszilárdít, hogy az igazak nehogy a bűnösök útjára vetemedjenek! Az Úr nem engedi, hogy az Ő rendjének „határát” túllépjük; – nem engedi, hogy bedaráljon bennünket az élet (3–5).

János 16,29–33

204. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.04.08. 04:00

A SZABADÍTÓ ISTEN DICSÉRETE.

– 1. Ez a zsoltár általánosan fogalmazza meg a veszedelemből népét megszabadító Isten dicséretét. A zsoltáros szándékosan elhagyja a magasztalás mögött rejlő konkrét esemény megnevezését. Az általánosítás teszi lehetővé, hogy teljesen a magunkévá tegyük az üzenetet.

– 2. Ez a szabadítás mindig ugyanabból a veszedelemből ment meg. Hiszen a „hasadt”, bűntől rontott világban két irányból érhet bennünket halálos veszedelem: – ránk tör az emberi gonoszság, ezernyi életért, többért, presztízsért, hatalomért folytatott küzdelemben, amelyekben elevenen zabáljuk fel egymást; – illetve ránk törhet ezernyi áradat, természeti csapás.

– 3. Ez a szabadítás az Úr műve. Csak Ő szabadíthat meg. Konkrét helyzetekből is csak Ő menthet meg, még ha azt a szerencsének tulajdonítanánk is. Ha nem lett volna velünk az Úr, már nem élnénk (1). Minden kegyelem, mert törékeny madarak vagyunk, és sok a tövis, a durva „drót”, a tőr és a vérengző vadállat ebben a világban (6–8). Csak az Úr szabadíthat meg akkor is, amikor ebben a világban már nincs segítség számunkra…

János 16,23b–28

156. dicséret

 

Április 7. – A teljes igemagyarázat

 

(8) „A mi segítségünk az Úr nevében van…” (Zsoltárok 124)

 

A SZABADÍTÓ ISTEN DICSÉRETE.

 

– 1. Ez a zsoltár általánosan fogalmazza meg a veszedelemből népét megszabadító Isten dicséretét.

A zsoltáros szándékosan elhagyja a magasztalás mögött rejlő konkrét esemény megnevezését, mert azt mindenkor a maga idejében tapasztalja majd meg Istennek népe, különböző korokban másként, de mindig ugyanolyan valóságosan.

Az általánosítás teszi lehetővé, hogy teljesen a magunkévá tegyük az üzenetet, és bátran alkalmazzuk azt saját helyzetünkre, a Szentlélek által.

 

– 2. Ez a szabadítás mindig ugyanabból a veszedelemből ment meg.

Hiszen a „hasadt”, bűntől rontott világban két irányból érhet bennünket halálos veszedelem: – ránk tör az emberi gonoszság, ezernyi életért, többért, presztízsért, hatalomért folytatott küzdelemben, amelyekben elevenen zabáljuk fel egymást; – illetve ránk törhet ezernyi áradat, természeti csapás.

Mindkettő az emberlét árvaságát, nyomorúságát igazolja ebben a rideg világban, valamint a megváltás szükségességét.

Külön lehetne szólni Isten hitvalló népének e-világi küzdelmeiről, de most maradjunk az általánosan emberinél.

 

– 3. Ez a szabadítás az Úr műve.

Csak Ő szabadíthat meg.

Konkrét helyzetekből is csak Ő menthet meg, még ha azt a szerencsének tulajdonítanánk is.

Ha nem lett volna velünk az Úr, már nem élnénk (1).

Minden kegyelem, mert törékeny madarak vagyunk, és sok a tövis, a durva „drót”, a tőr és a vérengző vadállat ebben a világban (6–8).

Csak az Úr szabadíthat meg akkor is, amikor ebben a világban már nincs segítség számunkra, mert lejárt az Őáltala kiszabott időnk.

De Jézus Krisztusban örök életünk van.

Ezt az örömhírt még az ószövetségi gondolatsor szerint sejteti a zsoltáros (7).

Számunkra azonban ez már valóság.

Az Úr nem adott oda minket a pusztító gonosznak, akkor sem, ha sok gonoszság történik velünk (6).

Gondoljunk Jóbra (Jób 1,12).

 

– 4. Áldjuk a szabadító Urat, a mi segítségünket, aki az eget és a földet alkotta, és aki Jézus Krisztusban újjáteremtette azokat! (8)

Szerző: refdunantul  2019.04.07. 04:00

A magyar vizslánk megöregedett. A kiszabott ideje lassan letelik. Hófehér a pofája, tele van csomókkal a teste, alig lát, szinte süket, sokat fekszik, nehezen jár… Mégis, amikor hazaérek, és észleli, azonnal ugrana, jönne elém, többször próbálkozik felkelni, visszazuhan, de leküzdi a testi fájdalmat, megrázza magát, és az „agg eb”, farkát csóválva siet, ahogy csak tud, a megismert és felismert gazdi felé. Megújul, kivirul ebben a találkozásban, nem enged el, amíg nem történt meg az érintés, a simogatás, az üdvözlés. „Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz engem.” (1Mózes 32,27)

Gyökössy Endre „mennyei gazdának” nevezte az Urat. Aki Őt megismerte, aki egyszülött Fiában felismerte a Megváltót, és aki Őt elismerte élete egyetlen megtartójának, megoldásának; – az minden körülmények között áldott, annak üdvössége van.

A zsoltáros zarándok az Úrhoz emeli tekintetét, a mennyei Gazdához (1), ahogy a szolgák uruk „áldó, üdvözítő kezére” néznek, amíg az meg nem könyörül rajtuk (2). A megváltott szolga bizonyossággal tudja, hogy noha ebben a „hasadt” világban sokféle gyalázat történhet, amivel torkig lehetünk (3–4), mi ilyenkor is mennyei Gazdánkat keressük, Őrá figyelünk, Őrá tekintünk, ugrunk, ha szólít!

János 16,16–23a

367. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Szeretem ezt a köszöntést, amit a „világi” levelezésekben is használunk: „Üdvözlettel”.

Gyönyörű kép.

Az Úr, könyörülő Isten szolgáihoz.

A megváltott szolga pedig bizonyossággal tudja, hogy noha ebben a „hasadt” világban sokféle gyalázat történhet, amivel torkig lehetünk, mégsem lesz úrrá rajtunk a kétségbeesés (3–4).

Mennyei gazdánkat keressük mindenhol, Őrá figyelünk, Őrá tekintünk, ugrunk, ha szólít!

Szerző: refdunantul  2019.04.06. 04:00

Itt a zsoltáros szinte A MENNYEI JERUZSÁLEM KÉPÉT tárja elénk.

– 1. Itt öröm Isten népének együtt lenni az Úr színe előtt (1–2). Itt nemcsak a „templom”, hanem a „város” részei is áldottan illeszkednek egymáshoz (3). Itt a falak között az Isten békessége uralkodik, amely minden értelmet meghalad (Filippi 4,7). Itt együtt magasztaljuk majd az Urat (4).

– 2. Megnyugtató, hogy a bírói székek is itt állnak majd (5), vagyis lesz számadás, de az nem itt van fenntartva, nem most, és végérvényesen nem is a mi számunkra rendeltetett (Róma 12,19).

– 3. Imádkozzunk egymásért, falainkon belül békességért, boldogságért, minden jóért (6–9), a testvérek legyenek barátok is (8); – ugye értjük a kettő közötti minőségi többletet, a barátság javára. Az Úr házáért, ügyéért kérjük ezt a minden jót (9), azaz az üdvösséget (Filippi 1,23). Mert, ha a „templomot” nem járja át az üdvösség tetten érhető valósága, akkor a „palotát” (7) végképp szétfeszíti a pokol…

János 16,12–15

373. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Megremegek, amikor egyik keresztyén képes a másikat kárhozatba gondolni és akár kimondva arra ítélni.

Különösen tanulságos, amikor a hitetlenné lett jóléti világban, a helyzetből következően érthető okokból megjelennek a szélsőséges keresztyén hitvallók, amelyen belül az egyes felekezetek is üdvösségkérdést formálnak a maguk felismert, bibliai igazságaiból vagy kegyességi gyakorlataiból, hagyományaikból: – Csak így, kizárólag így helyes, így jó, így és itt üdvösséges az Urat imádni!

Gyülekezeti tagjaim, munkahelyi tapasztalataik kapcsán is említik, hogy mit jelent, amikor a vadpogány környezetben megjelenik egy-egy hitvalló ember, csoport, netán a cégvezető és bizalmasai azok.

Ilyenkor nem lesz jobb, áldottabb a helyzet; – sőt, vadabb lesz; – mert a vad hitetlenség mellett megjelenik a „vad hitvalló”.

Szerző: refdunantul  2019.04.05. 04:00

A ZARÁNDOK.

– 1. A zarándok útja (1) hosszú, fárasztó, bizonytalan, veszélyes, fenyegető. Jön a síkságról, a puszta felől, aztán készül „megmászni” a hegyi utakat, a jeruzsálemi templom felé. „Felfelé” kell menni, a templom felé. Ugyan a hegyek között sok a váratlan történés, hamis istenek oltárai, vadállatok, rablók, ki tudja, mi minden…

– 2. Aggódik a zarándok, mi tagadás. Szemeit a hegyekre emeli, és riadtan kérdezi: Honnan jön a segítsége? (2)

– 3. De a zarándok éppen attól zarándok, hogy nemcsak aggódik, hanem imádkozik is, ennek nyomán bizonyossággal halad, hiszen segítsége van, Megváltója van, a teremtő és újjáteremtő Úr (2). Nem a nap és a hold, nem csillogó, de halott „teremtmények”, hanem az élő, feltámadott, örökkévaló Úr! (6) Ő megőrzi életünket a halálos bajtól, akkor is ha beleveszünk a bajba. Jártunkban-keltünkben is velünk van, de igazából a hitben őriz meg: ez a lényeg (7–8).

– 4. A zarándok éppen ezért hitvalló, úton van, az Úr útján, ezért akármekkora is a veszély, hitében nem tántorodik meg soha (3–4), miszerint lesz számára üdvözítő megérkezés.

János 16,4b–11

370. dicséret

 

Április 4. – A teljes igemagyarázat

 

(1) „Honnan jön segítségem?” (Zsoltárok 121)

 

Útnak indulni mindig izgalmas.

Nemrégiben Igét hirdettem egy református testvérem hamvai felett, aki festőművész feleségével együtt sok utat tett meg nyugdíjban.

Ekkor „éltek” igazán, örültek egymásnak, miközben felesége művészi pályája is kiteljesedhetett.

Az egész életében világhíres rajzfilmek háttereit festő művésznő alkotói élete kitört a hátterek fogságából.

Amikor útnak indultak hosszú utakra, ez a testvérem mindig listát készített a fiának: ha nem térnek haza, lássa, mi hol van, és ékes rendet hagyva maguk után, utaztak el.

Felesége előbb halt meg.

Amikor pedig ő került kórházba, ugyancsak elkészült a lista.

Sejtette, ez az utolsó út…

Készült.

 

– 1. A zarándok útja (1) hosszú, fárasztó, bizonytalan, veszélyes, fenyegető.

Jön a síkságról, a puszta felől, aztán készül „megmászni” a hegyi utakat, a jeruzsálemi templom felé.

„Felfelé” kell menni, a templom felé.

Ugyan a hegyek között sok a váratlan történés, hamis istenek oltárai, vadállatok, rablók, ki tudja, mi minden…

 

– 2. Aggódik a zarándok, mi tagadás.

Szemeit a hegyekre emeli, és riadtan kérdezi: Honnan jön a segítsége? (2)

 

– 3. De a zarándok éppen attól zarándok, hogy nemcsak aggódik, hanem imádkozik is, ennek nyomán bizonyossággal halad, hiszen segítsége van, Megváltója van, a teremtő és újjáteremtő Úr (2).

Nem a nap és a hold, nem csillogó, de halott „teremtmények”, hanem az élő, feltámadott, örökkévaló Úr! (6)

Ő megőrzi életünket a halálos bajtól, akkor is ha beleveszünk a bajba.

Jártunkban-keltünkben is velünk van, de igazából a hitben őriz meg: ez a lényeg (7–8).

 

– 4. A zarándok éppen ezért hitvalló, úton van, az Úr útján, ezért akármekkora is a veszély, hitében nem tántorodik meg soha (3–4), miszerint lesz számára üdvözítő megérkezés.

– Most, hogy „eltemettük” református testvéremet, nézem azt a gyönyörű „mesés” festményt, amelyet felsége hagyatékából nekem ajándékozott az örök útra készülő „listában”.

A mesteri akvarellben felfedezem a „Vuk” rajzfilm ecsetvonásait, a gyerekkoromat, az indulást; – de ennél többet, az Úr által garantált megérkezést.

Szerző: refdunantul  2019.04.04. 04:00

„TÖRTÉNET” MAGYARÁZZA MOST EZT A ZSOLTÁRT.

– 1. Egyik fontos barátom említette nekem a napokban: „Tudod, régóta messze távol tartom magam minden internetes fórumtól, közösségi oldaltól, de mások véleményét sem engedem oda magamhoz. Nem is akarok tudni ezekről. Ezek nagyrésze ugyanis nagyképű okoskodás, negatív vélemény, romboló kritika, bántás, mocskolódás. Fájdalmas – akár igaz, akár nem – ami olvasható. Maga a jelenség is meggyötör.”  Megdöbbentett a tömör, világos elhatárolódás.

– 2. A zarándok felment Jeruzsálembe, a templomba, hogy hálát adjon az Úrnak, mert megmentette őt a hazug ajaktól, és csalárd nyelvtől (1–2).

– 3. Olyan ez a világ, mint amikor idegenben vagyunk, durva, agresszív népek között: Mesekben, vagy Kédárban. Nem tudunk bővebbet ezekről a helyekről, talán Izmáel utódai lakták ezeket a városokat, a Kaszpi-tenger alatt. De azt tudjuk, hogy az itt lakók gyűlölték a békességet (5–7). Ennél már csak az halálosabb, amikor valaki az Úr ügyének védelmében gyalázkodik, még ha a szerinte tiszta tant védi is.

– 4. A zsoltáros parazsas nyilat kíván az ilyenre (3–4). „Mi csak” megtérésért és megváltásért imádkozunk: Krisztusért.

János 16,1–4a

380. dicséret

 

Április 3. – A teljes igemagyarázat

(2) „Uram, ments meg engem a hazug ajkaktól…” (Zsoltárok 120)

Néhány történet magyarázza most ezt a zsoltárt (narratíve).

Egyik fontos barátom említette nekem a napokban:

„Tudod, régóta messze távol tartom magam minden internetes fórumtól, közösségi oldaltól, de mások véleményét sem engedem oda magamhoz. Nem is akarok tudni ezekről. Ezek nagyrésze ugyanis nagyképű okoskodás, negatív vélemény, romboló kritika, bántás, mocskolódás. Fájdalmas – akár igaz, akár nem – ami olvasható. Maga a jelenség is meggyötör.” 

Megdöbbentett a tömör, világos elhatárolódás.

 

Ugyanakkor azonnal eszembe jutott ennek fokozása.

Megtörtént eset.

Játszótér.

Egy anyuka a kisgyerekével játszik.

A picihez odaszegődik játszani egy másik, ismeretlen lurkó.

Ennek nyomán az anyuka, és az unokázó nagyapa is beszélgetni kezdenek egymással.

Kiderül, hogy az anyuka gyülekezeti tag, ott helyben, a nagyapa pedig református lelkész, aki éppen ott nyaral.

Erre aztán a nagyapai minőségében „játszóterező” „lelkipásztor”, a számára valójában ismeretlen anyukának válogatás nélkül elkezdi szidni, gyalázni a helyi lelkészt, az anyuka lelkipásztorát…

Nem folytatom.

 

A zarándok felment Jeruzsálembe, a templomba, hogy hálát adjon az Úrnak, mert megmentette őt a hazug ajaktól, és csalárd nyelvtől (1–2).

 

Olyan ez a világ, mint amikor idegenben vagyunk, durva, agresszív népek között: Mesekben, vagy Kédárban.

Nem tudunk bővebbet ezekről a helyekről, talán Izmáel utódai lakták ezeket a városokat, a Kaszpi-tenger alatt.

De azt tudjuk, hogy az itt lakók gyűlölték a békességet (5–7).

Ennél már csak az halálosabb, amikor valaki az Úr ügyének védelmében gyalázkodik, még ha a szerinte tiszta tant védi is.

 

A zsoltáros parazsas nyilat kíván az ilyenre (3–4).

„Mi csak” megtérésért és megváltásért imádkozunk: Krisztusért.

Szerző: refdunantul  2019.04.03. 04:00

A 119. zsoltár törvényt magasztaló, ezen keresztül Isten igazságát, csodálatos intelmeit dicsérő, nagyívű költeményében (129–130) SZÁMOS PONTON FELRAGYOG AZ EVANGÉLIUM.

– 1. Ugyanis az Isten törvényében (annak nemcsak betűjében, hanem igazságában, és értelmessé formáló ajándékaiban) meggazdagodó ember mégis érzi a maga elégtelenségét; – minden igyekezete, minden feddhetetlensége ellenére is látja a maga hiányosságait.

– 2. Vagyis nemcsak azokért hullat könnyeket a zsoltáros, akik nem tartják meg Isten törvényét, és nem ismerhetik az Urat (129–136); – hanem önmagáért is, aki ugyan az Úr törvényében gyönyörködhet és mégis „szüksége van”: – az Úr szabadítására; – életét megtartó kegyelmére; – az Isten mindent megelőző döntéseire; – amely segíti őt, hogy az úton maradhasson, és hívő életének töredékességét irgalmával kipótolja (174–176).

– 3. Még ebben a farizeusinak nevezett zsoltárban is milyen biztosan felragyog az evangélium, amely Jézus Krisztusban már a maga teljességében a miénk.

János 15,18–27

426. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

Mi azért gyönyörködhetünk az Úr törvényében, mert Ő mindent megtett értünk.

Minden a miénk (2Kor. 4,15), ezért Ő szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy Őneki éljünk.

Szerző: refdunantul  2019.04.02. 04:00

ISTEN TÖRVÉNYE AZ Ő ÖRÖKKÉVALÓ RENDJÉT TÜKRÖZI ebben a világban.

– 1. Ez a rend életmentő rend, ebben a világban, ahol mindent a bűn káosza fenyeget. Ez a rend, amely által megtart bennünket az Úr.

– 2. Jobb nekünk az Isten rendje, mint ezernyi arany és ezüst (72), amely minden rendet felborít, tökretesz ebben a világban, és pokollá teheti az emberi életet.

– 3. Ezért jobb nekünk, ha nyomorúság ér bennünket, minthogy elbizakodva elhagyjuk az Úr útját (71).

– 4. Isten törvényét mindig megelőzi a megváltás evangéliuma. Isten előbb szeretett bennünket. Aki ezt a krisztusi örömhírt befogadta, az tud Isten kegyelméből Isten rendjéhez igazodni, mígnem az örök és maradéktalan öröm kiteljesedik Isten népén (65–72). Tehát a helyes sorrend ez: evangélium, törvény, evangélium. Ebben az evangéliumi összefüggésben soha nemcsak a törvény betűje, hanem mindig annak Lelke, azaz Jézus Krisztus vezet bennünket; – a betű ugyanis megöl, a Lélek pedig megelevenít (2Korinthus 3,6).

János 15,12–17

340. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A nyomorúság ugyanis alázatossá tesz, az Úrhoz kerget, és az Ő követésébe állít minket.

Nem jó a nyomorúság, nem jó szenvedni, de életünk nyomorúságban kiszenvedett irányváltása után, Urunk követéséből, annak üdvözítő rendjéből öröm fakad (71).

Nincs tehát nagyobb dolog, mint az Úr törvényében gyönyörködni.

Mi azonban Istennek mai népe, a megváltó Jézus Krisztus szeretetéből élve és Őt követve tudjuk, hogy Isten törvényét mindig megelőzi a megváltás evangéliuma.

Szerző: refdunantul  2019.04.01. 04:00

A fogságban a zsidó öntudat, hagyomány, ősi forma értéke erősödött, ellenállóvá vált, összezárt; – szembefordult a külső pogánysággal, és azokkal az otthon maradt zsidókkal is, akik szép lassan alkalmazkodtak az elhatalmasodó pogány, főképpen hellenista, görög világhoz. Az előbbiek óriási áldozatokat hoztak hitükért, miközben kikerültek a fennálló hatalom politikai és gazdasági életének előnyeiből; – szemben az utóbbiakkal, akik hagyták hitüket, és élvezték az adott rend előnyeit. Jézus korára az előbbi csoportból lettek a farizeusok, az utóbbiból a szadduceusok. Az eset maga azonban újra és újra ismétlődik, más történeti körülmények között is ugyanúgy. A zsoltáros kegyessége az Isten és ember közötti viszonyt Isten törvényére alapozza, amely az élő Istennel való személyes kapcsolatot megszűkíti, és egy könyvhöz, egy gondolatrendszerhez kötve intellektuális állásfoglalássá teszi. Ugyanakkor ez a szigorú „szűkítés” abban a helyzetben „a gyülekezhet” hitének, kegyességének életben maradását jelentette. Ma is ez az egyetlen esélyünk…

János 15,9–11

126. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Ravasz László tömör, lényegi bevezetést ad a 119. zsoltárhoz.

A 22 kisebb, egyenként nyolcsoros költemények nem alkotnak semmiféle magasabb egységet.

A 22 betűs héber abc megjelenítése, az egyes szakaszok kezdőbetűiként (akrosztikon) inkább csak ziláltabbá teszik a zsoltárt.

A zsoltár Isten törvényének magasztalása.

A törvényt számos módon fejezi ki a zsoltáros: Ige, ígéret, bizonyság, határozat, utasítás, szabály, parancs, rendelés, ítélet.

Műfaji szempontból dicséret, panasz, kérés, tanítás, áldás, átok egyként szerepel ebben a zsoltárban.

A zsoltár háttere ma is beszédes…. (Lásd a magyarázatban!)

Káoszban, hitetlenségben, pogányságban ma is és mindekor csak egy lehetőségünk van: Gyönyörködni Isten Igéjében, Jézus Krisztus megváltó evangéliumában, és az abból következő szabadság rendjében.

Szerző: refdunantul  2019.03.31. 04:00

Ez egy egyéni HÁLAÉNEK, ami egyre inkább a gyülekezet közös hálaadásává lett. Ez az ének Jézus Krisztusért ad hálát, aki az Úr nevében jött Szabadítónk (26).

– 1. Hálát adunk az Úrnak, mert örökké tart szeretete (1–4; 28–29). Minden istenfélő ember és nép boldog bizonyossága, hogy Isten szeretete örök. Minket megelőző, a jelenben hordozó, az örök jövőben megtartó szeretet ez!

– 2. Hálát adunk az Úrnak, mert örök szeretete megszabadít bennünket (5–18). Ez a szabadító szeretet kihoz minket minden nyomorúságból (5) az örök élet tágas terére (17). Ez a szabadító szeretet velünk van, ezért ember nem árthat nekünk (6–13). Magasztaljuk az Urat ezért a szabadító szeretetért: Erőnk és énekünk az Úr (14).

– 3. Hálát adunk az Úrnak, mert örök szeretete üdvösségünk kapuja (19–27); – örök napunk, amit Ő szerzett (23); – életünk mindent összetartó sarokköve (22); – minden örömünk forrása (24).

János 15,1–8

338. dicséret

Szerző: refdunantul  2019.03.30. 04:00

LOMTALANÍTÁS közben gyakran találok olyan „kütyüket”, amikről nem tudom, hogy mik is valójában. Ezek letörtek, leszakadtak valahonnan, és így önmagukban – az „eredetük”, az „egész” nélkül – értelmetlen, kidobásra való szemétté lettek. Ilyen „rész”, ilyen „töredék” az ember, az élő Isten nélkül, „Eredete” nélkül.

– 1. Minden emberi élet ilyen értelmetlen, kidobásra való…, az Úr nélkül. Ez a bűn egyetemessége.

– 2. Töredéknek tartották ezt a zsoltárt, mert rövid. Pedig a töredék, a rész, Istent dicsőítve lesz egész. Ez a zsoltár is egész, mert minden népet az Úrhoz hív. Az Úr dicsérete az Ő egyetlen, tökéletes, szent valójának, hatalmának és rendjének elismerése. Ugyanakkor az Úr az egyetlen, aki hatalmát megváltó szeretetében és örök hűségében mutatta meg, amellyel megkeresett és megváltott bennünket (Lukács 19,10). A bűn egyetemességéből következik megváltásra szorultságunk egyetemessége.

– 3. Ravasz László szerint ez a zsoltár igazi egyetemes, „ökumenikus” zsoltár. Az egész lakott föld állapotát és egyetlen lehetőségét hirdeti meg.

János 14,25–31

371. dicséret

 

Március 29.

(1) „Dicsérjétek az Urat mind, ti népek…” (Zsoltárok 117)

 

LOMTALANÍTÁS közben gyakran találok olyan „kütyüket”, amikről nem tudom, hogy mik is valójában.

Ezek letörtek, leszakadtak valahonnan, és így önmagukban – az „eredetük”, az „egész” nélkül – értelmetlen, kidobásra való szemétté lettek.

Ilyen „rész”, ilyen „töredék” az ember, az élő Isten nélkül, „Eredete” nélkül.

 

– 1. Minden emberi élet ilyen értelmetlen, kidobásra való „szemét”, az Úr nélkül.

Minden „szemétkedésünk” is erre utal.

Ezt nevezi a Biblia bűnnek.

De a fentiek szerint, durvábban, hétköznapiasan fogalmazva talán jobban értjük, miről is van szó.

Minden ember ilyen az élő Isten nélkül; – kortól, nemtől, vallástól, kultúrától függetlenül ilyen.

Ez a bűn egyetemessége.

 

– 2. Töredéknek tartották ezt a zsoltárt, mert rövid.

Pedig a töredék, a rész, Istent dicsőítve lesz egész.

Ez a zsoltár is egész, mert minden népet az Úrhoz hív, meghív a tökéletes és egyetlen Isten dicséretére.

Az Úr dicsérete az Ő egyetlen, tökéletes, szent valójának, hatalmának és rendjének, „törvényének” elismerése: leborulás az Úr előtt.

Ugyanakkor az Úr az egyetlen, aki hatalmát megváltó szeretetében és örök hűségében mutatta meg, amellyel megkeresett és megváltott bennünket (Lukács 19,10).

A bűn egyetemességéből következik megváltásra szorultságunk egyetemessége.

 

– 3. Ravasz László szerint ez a zsoltár igazi egyetemes, „ökumenikus” zsoltár.

Az egész lakott föld állapotát és egyetlen lehetőségét hirdeti meg.

A megváltás szükségességének egyetemességéből nem következik a megváltás egyetemessége, de az „üdvegyetemesség” kérdése végképp az Úr szuverenitásának körébe tartozik.

Szerző: refdunantul  2019.03.29. 04:00