Gondoljuk át, életünk során mennyi mindenre vártunk már. Vannak közöttük olyanok, amelyek nem teljesültek. Ezekről most kár szót ejteni. Ez külön írás tárgya lehetne… De mi van azokkal a várakozásokkal, amelyek teljesültek? Javunkat szolgálták, vagy éppen csalódást okoztak a teljesülésük után? Észrevettük-e egyáltalán, hogy valójában mennyi mindent megkaptunk? Beláttuk-e, hogy az Úr szépen intézett és végül is tökéletesen intéz mindent? Döntő kérdés az, hogy a földi életidő delén jóval túl, tudunk-e még várni valamire, vagy pedig egyre inkább megadjuk magunkat az idő múlásának? Na, nem arra az „okos” és terápiás tanácsra gondolok, hogy valamire mindig várni kell, célokat mindig kell kitűzni, mert egyébként értelmét veszti az életünk. Ez az „okos” tanács persze igaz, de önmagában édeskevés! Várhatunk-e a földi életen túlmutató, valós ígéretekre, azok olyan örök beteljesedésére, amelyeknek megvalósulásakor bizonnyal nem fogunk csalódni?
A Biblia üzenete erre ad feleletet. Jézus Krisztus eljövetelére várunk, aki teljessé teszi rajtunk az Ő, mindeneket helyreállító, jóságos ígéreteit: „Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által…” (9) Akár ébren vagyunk, azaz akár fontoskodva igyekszünk még; akár alszunk, azaz már lenyugodtunk, az Úréi vagyunk, és Ővele együtt fogunk élni (10). Mi valójában erre várunk: az Úrra várhatunk, és minden egyéb várakozásunkban – minden hűséges igyekezetünkben és minden imádkozó, vagy elerőtlenedett lenyugvásunkban is –, „világosságban” és a „hit páncéljában” a Megváltó visszajövetelét várjuk, Őutána kiáltunk (4–8).
Az apostol számos részletet elmond még itt erről a várakozásról, amelyek a korabeli „apokaliptika” nyelvezetét használják, ezért kissé ijesztőek: az Úr napja tolvajként jön el, azaz hirtelen, ezért ne aludjunk, legyünk éberek, mert hirtelen jön a végső romlás, így a sötétségben járóknak, az alvóknak, nem lesz menekvés (2–3). De ezt a korabeli nyelvet az apostol pontosítja, a Szentlélek vezetése által. Megnyugtatja olvasóit: akár igyekszünk, akár alszunk, az Úréi vagyunk, és Jézus Krisztus eljövetele üdvösségesen, maradéktalanul jót hoz nekünk. Micsoda vigasztalás ez! Vigasztaljuk egymást! (11)
*
Ezt a maradéktalan jót azonban csakis az Úrtól várhatjuk! Ezért vegyük csak komolyan az apostol intését, ami arra vonatkozik, hogy ha emberi megoldásoktól várjuk a tényleges megoldást, akkor valóban nincs számunkra megoldás. Pilinszky János jól ismert mondása pont ide illik, amit Popper Péter jegyzett le: „Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal, és a költő megjegyezte: – Nem szeretlek benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat. – Miért nem szeretsz minket János? – Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan ostoba, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját, és összeomlik. A valóságban – mondta Pilinszky – az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól, vagy rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” Bizony az irgalmas, megváltó, megtartó Jézus Krisztusra várunk – várhatunk, micsoda kegyelem (!) –, és minden földi várakozásunkat is ez az egyetlen várás határozza meg.
