Márk csak annyit mond, hogy valaki, egy ember, odafutott Jézus elé, térdre borult előtte és egy kérdést tett fel Jézusnak (17). Arról, hogy ez a valaki gazdag volt, csak később hallunk (22). Tehát az eredeti, önálló történet elsődleges szempontja nem a gazdagság, nem a vagyon témája volt, hanem Jézus követése és az örök élet csodálatos ügye állt a középpontban.
Ez az ember ugyanis az örök élet felől kérdezte Jézust, és „jó helyen” érdeklődött, mert Jézusnak tette fel ezt a kérdést, leborulva, alázattal, igaz vágyakozással (17). Isten ajándéka az, ha valakit foglalkoztat az örök élet, az üdvösség. Az Úr ajándéka az, amikor tekintetünk nemcsak erre a földi életre irányul, hanem túllát azon, és izgatja mindaz, ami sokkal több, mint ez a földi élet, de ami áldottá teszi ezt a földi életet is. Soha nem a földi élet lebecsüléséről van szó ebben a vágyakozásban, mert a földi élet mindenestől az Úr ajándéka, hanem éppen ellenkezőleg, a földi élet megbecsüléséről, és annak kiteljesedéséről. Ma érdekli az embereket az örök élet, téma ez, és Jézus közelében, Isten Igéjének közelében lesz ez számunkra kérdéssé? Vagy pedig mindent ettől a földi élettől várunk; illetve az örök életről is a saját emberi spekulációinkra hagyatkozva fantáziálunk?
Ez az ember tenni akart valamit az örök életért. A farizeusi kegyességre is ez volt jellemző, mint állandó kérdés: „Mit kell nekem tennem? Jól teszem-e?” Ez a kérdés becsületes igyekezetre vall; és állandó bizonytalanságban tartja az embert, Isten ajándékait illetően. Olyan valaki térdel Jézus előtt, aki emberi és vallási igyekezetének határához érkezett, akit bizonytalanság gyötör, és ezt beismeri Jézus előtt. Ebben az állapotban elkezdődhet a mennyei csoda… (17)
Ez az ember „Jó Mesternek” szólítja Jézust. Jézus válasza nem elutasítás, hanem szeretetteli segítségadás (21) a Jézusnak mély tiszteletet adó ember felé. Amikor Jézus tanítást ad a jóról, akkor áldott segítséget ad ennek az embernek, hiszen hangsúlyozza, hogy aki felől te bizonytalan vagy, az az egyedül jó, az élő Isten, aki kegyelme által javára van az embernek (Zsoltárok 118,1). Nem szabad itt arról okoskodni, Jézus személyét illetően, hogy Jézus miért utasítja vissza, magára nézve, a „jó” jelzőt, hiszen Jézus személye titokban marad, mint ahogy Márknál ez jellemző, egészen a keresztig és a feltámadásig. Jézus nem a maga bölcsességét hirdeti, és nem a maga dicsőségét keresi, hanem Istenét. Jézusban Isten jósága és kegyelme keresi a végső sorsa felől bizonytalan embert, hogy bizonyosságra segítse őt (18)
