Milyen a bölcs ember? Csak a mai igeszakasz szerint több fontos meghatározását adhatjuk a bölcsességnek, így az istenfélelemnek is, hiszen a bölcsesség kezdete az Isten félelme (Példabeszédek 1,7). 

A bölcsek nyugodt beszéde Isten ajándéka akkor, amikor az ostobák kiabálnak (17). A bölcsességirodalom nem árnyal, így hangsúlyozza az Ige üzenetét. Bizony, sokszor leszünk ostobává, amikor ebben a harsány és pörgős világban mi magunk is sodrásba kerülünk és elveszítjük a nyugalmunkat. Sok a hangos beszéd, gyakori a provokáció. Valljuk meg: csak az Isten erejével tudunk bölcsek maradni, megőrizni a nyugalmunkat, nem felvenni a kesztyűt a méltatlan helyzetben. Adott esetben akár hallgatni is kell, minthogy visszakiabáljunk. Szólni majd máskor, később kell. A bölcsek nyugodt beszéde másokat is megnyugtat, a harci helyzetet lecsendesíti, így a nyugodt beszéd életeket ment. Egyetlen ostoba sok embert tehet tönkre; de egyetlen bölcs sok életet menthet meg, nem harci eszközökkel, hanem a beszédével, amelyet a Szentlélek ereje, szeretete, józansága tesz nyugodttá (18). 

A bölcsességről azt is írja az Ige, hogy nemcsak nyugodt, hanem előítéletektől mentes. Ma már terhelt ez a kifejezés, ezért inkább így mondanám, hogy nem különböztet meg senkit, gyarló emberi szempontok szerint. Az igeszakasz példázatánál maradva ez azt jelenti, hogy az igazi, Istentől való bölcsesség a szegény bölcs embert is megbecsüli, aki bölcsességével egy kicsiny város kevéske lakóját menti meg. Az Úrtól való bölcsesség másokban is felismeri a bölcsességet; az emberi mértékkel mérve nálánál „szegényebbek” életében is (13–16), és nem lesz személyválogatóvá; de soha nem is tagadja meg a saját értékeit, mások gyarló érdekeiért.

Tudjuk azonban, hogy Szentlélek nélkül, azaz istenfélelem nélkül, hit nélkül egy harsány, törekvő, érdekvezérelt világban nincs az a nyugodt bölcsesség, amely meg tudná akadályozni az ostobák kiabálását, azok harci eszközeinek bevetését, az életellenes erők uralomra törését, akik fennen hirdetik az előítéletek nélküli élet fontosságát, de ők maguk kimondatlan előítéletek koordinátarendszerében tájékozódnak. 

Bizony, éppen ezért, allegóriává lett számomra ez a példázat. Kicsiny, kevés, mulandó város lakói vagyunk, ezen a földön, mindnyájan (14). Eljött értünk a szegény bölcs, hogy a nagy, de ostoba királyok és hatalmak hatalmaskodásaitól megmentsen minket (15). Mi azonban nem törődtünk megmentőnkkel (16). Minden hit, minden bölcsesség ott kezdődik, amikor ez előtt az érettünk szegénnyé lett király előtt, Jézus Krisztus előtt leborulunk, és az Ő mentő szeretetébe újjászületve, mi magunk is az Ő mentő szeretetének cselekvő képviselői leszünk, a magunk helyén.