Az Eufrátesz folyó mellett élő Bálám próféta ismerte az Urat, az élő Istent. Ebből látható, hogy a prófétizmus köre esetenként szélesebb volt Izráel vallási körének határainál. Hasonlót vehettünk észre Mózes midjáni apósánál (2Mózes 18,1). Amikor Izráel legyőzte az emóriakat, móáb népének királya, Bálák, annyira megrettent, hogy küldöttei által az akkori neves prófétához, Bálámhoz fordult, hogy átkozza meg Izráelt. 

Bálák, móábi király számára ez a kérés gyarló emberi indulatból fakadt, hatalomféltésből, keverve emberi félelemmel és gyilkos hatalomvággyal, valamint babonás hiedelmekkel, hiszen a küldöttei nagy összeget vittek Bálámnak, amit Bálák a varázslás díjának nevezett (7). Bálák király megijedt Izráeltől. Nem ez a baj, hanem ahogy megijedt, ahogy reagált, az a súlyos. Bálák király lelkivilágát kifejezi az a mondat, amelyben nyilatkozik Izráelről, Midján véneinek: „Ez a tömeg úgy legel körülöttünk mindent, ahogyan a marha lelegeli a zöld mezőt.” (4)

Bálám próféta először ellenáll, nem megy, hiszen nem átkozhatja meg azt, aki áldott (12). Ez Bálám részéről egy fontos döntés volt, amit Istentől kért el. Bálámot mégis rábeszélik, egy nagyobb összeg fejében, hogy menjen el Bálákhoz. A történetből kiderül, hogy Bálám az Istenre hivatkozik, amikor mégis elindul, noha ebben az indulásban már ott van a kísértés: elmegyek, de csak azt mondom, amit az Isten mond. Világos a történet „kiszólása”, hiszen az Úr megharagudott Bálámra, amikor a beígért nagyobb kinccsel megkísértve, Őrá hivatkozva, mégis elindult (22). Ezért állt az Úr angyala kivont karddal a szamara elé, hogy feltartóztassa Bálámot a veszélyes úton (31–33). 

Bálám útja tehát egy kétes megoldás, mert fogva tartja valami más; még akkor is, ha így is, ellenére is felhasználhatta őt az Isten. Bálám jól szól, de mégis kétes hírű prófétává lett. Ezért áll meg a szamara, jelezve a kétes utat. Bizony, Isten ilyenkor eseményeken, embereken, állatokon, dolgokon keresztül is megszólít – mint Bálámot a szamarán keresztül –, figyelmeztet, hogy vigyázzunk. Amikor olyan keservesen mennek a dolgaink, akkor ne dühöngjünk, miként Bálám jól elverte a szamarát, hanem higgadjunk le, mert nem jó úton vagyunk: „Forduljunk meg!” (22–35)

Isten népe kapcsán, ránk vonatkozóan, egy megjegyzés. Bálám nem átkozza meg azt, aki áldott (12). Viszont, aki áldott, annak figyelnie kell arra, hogy tényleg ne ő lepje el a földet, hanem az Isten evangéliumi üzenete, általa (11). Ne mi hassunk, ne mi legyünk a középpont, hanem az Úr; mi csak eszközök lehetünk!