Isten megígérte Mózesnek, hogy ad segítséget számára, így ne egyedül kelljen hordoznia a nép vezetésével járó terheket (16–17). Isten azt is megígérte, hogy az elégedetlen nép húst ehet a pusztában, nem csak mannát (18–20). Isten ígéretei meghatározzák népének életét és szolgálatát, hiszen Isten ígéreteivel hívja el és biztatja népét. Isten legnagyobb ígérete Jézus Krisztus, az Ő megváltó halála és győztes feltámadása (1Korinthus 15,20). Isten végső ígérete Jézus Krisztus visszajövetele, amikor Ő teljessé teszi rajtunk a megváltás művét, új eget és új földet teremtve, amelyben igazság lakozik (2Péter 3,13).
Miként tudunk ráhagyatkozni Isten ígéreteire? Mózes kérdezett, kételkedett, miként fognak történni mindezek (21–22). A kérdés arra is vonatkozhatott, hogy miként tud hetven embert összehangolni, nem lesz-e az nagyobb munka, mint amikor csak egyedül küzdött. Sok a kérdésünk, a kételyünk, ma is: Jézus Krisztus megváltó szeretetét hogyan lehet képviselni egy önző, a szeretettel azonnal visszaélő világban? Sok a gyötrő kérdés: az emberlét kínzó kérdései ezek. Fontosak a kérdések, de még fontosabb, hogy egyszer abbahagyjuk a kérdéseket, és ráhagyatkozzunk az Úr kegyelmére. Isten eddig is beteljesítette ígéreteit, ezután is ekként cselekszik majd az Úr, hatalmas erejével (23).
Isten ígéretei az életet szolgálják, a jövendő reménységét, amelyek erővel, örömmel töltik meg a jelent. Isten ígéretei megerősítenek a bizonyosságban, így a terhek hordozásában is, meglátva azt, hogy vannak mellettem testvérek, mint Mózes mellett az a hetven ember, aki szintén kapott Isten Lelkéből, hogy segítsen a szolgálatban. Az Isten ígéreteibe kapaszkodó bizonyosság nem irigy, azaz képes együtt szolgálni a hetven szolgatárssal, képes megosztani a feladatokat, a terheket. Ugyanakkor a hetven munkatárs tudta azt, hogy továbbra is Mózes az Úr eszköze a nép vezetésében; vagyis csak akkor prófétáltak, akkor szolgáltak, ha ennek Isten Lelkétől rendelt ideje volt, nem pedig összevissza nyüzsögtek, még jobban megkeserítve Mózes életét (24–25). Ez a bizonyosság még azt a „két” embert is észrevette, akiben szintén Isten Lelke munkált, csak nem „hivatalosan” lettek felkenve a szolgálatra (26–30). Fontos, hogy minden „intézményes rendben” történjék, mert a káosz rombol. De vegyük észre, hogy sokan vannak, akiket Isten Lelke vezet a saját munkájukban, akik szintén Isten eszközei a maguk területén. Az Isten ígéreteibe kapaszkodó bizonyosság másokkal, sokakkal együtt buzogva, szentlelkesen szolgálja az Urat ebben a világban, mindenben Isten megváltó szeretetét képviselve. Az Isten ígéreteibe való bizonyosság nem telhetetlen, él az Isten ajándékaival, de soha nem él vissza azokkal, mint Isten népe, akik halálra ették magukat a húsból, a pusztai fürjekből (31–35). Mindig a kevesebb a több, az ember részéről, és ebben a „kevésben” az Úr végtelen ereje nyilvánulhat meg (23).
