A házasságtörés nyomán keletkezett fájdalom alatt keservesen nyögő, sokféle embert lelkigondoztam már, férfit és nőt egyaránt. Ma már nincs különbség a szabadságban, a félrelépések lehetőségében és az utána következő keserves fájdalomban sem, a nemek között. Igénk csak a nő paráznaságáról szól, noha a férfi ugyanúgy paráznává lehet, mindkettőjüket fenyegeti ez az eltévelyedés. 

Maga a tény, hogy van testi paráznaság, jelzi az emberlét nyomorúságát; azt, hogy Isten áldása helyett átok alatt vagyunk. Ami egy testté lett, azt széttépték (1Mózes 2,4). Olyan ez, mint amikor elvesztem a lábamat, vagy valamelyik fontos testrészemet: keserves fájdalommal jár, és utána minden megváltozik az életemben. Egy házasságtörésnél, amit Isten egybeszerkesztett, azt tépjük szét, és utána a család minden tagja, az egész életünk belerokkan abba. Ez a bűn átka: egy pillanatnyi gyönyörért beáldozunk mindent. Ez a bűn természete: élni, többet és jobban élni, élvezni az életet, tenyészni ebben a világban, mindent birtokba venni és kiszipolyozni. Így élünk, ez vezet bennünket…

A bűn nyomorúsága ez. Az ember, csakis Istenével közösségben élhet teljes életet. A bűn nem más, mint paráznaság Isten ellen: az ember hűtlenné lett Istenéhez, és mint a házasságtörésben, átok alá kerültünk, és keserves fájdalmat okoztunk egymásnak. Hamlet emiatt szenved és kiált fel, a parázna és gyilkos világban, mintegy az emberlét elhajlottsága miatt szenvedve, megoldást keresve: „A világ szétesett, átok ül rajtam, most én kellek hozzá, hogy összerakjam.” 

Mi nem tudjuk összerakni a világot. Jézus Krisztus az, aki feltámadásával összerakta azt, ami halálosan szétesett. Őáltala megbocsátott nekünk, megtisztított és üdvözített minket az Isten. Ő levette rólunk a bűn átkát, hogy végre megtérjünk, a porból felkeljünk és új életet éljünk; Ővele üdvözítő közösségben, egymással testvéri szeretetben. Csakis az Ő kegyelme indít bennünket erre, csakis az Ő hatalma végezheti el ezt; de nincs más megoldás!