Mit tehetünk azért, hogy éljünk és ne haljunk meg?
Itt a lévita Kehát fiaival kapcsolatban hangzik el ez a kérdés, aminek egészen gyakorlati aspektusa van. Hiszen a vándorlásban, a szent sátor mozgatása során, a legszentebb dolgokat vitték ők, amelyeket nem láthattak, meg sem érinthettek, mert akkor meghalnak. Vigyázni kellett rájuk, hogy ki ne haljanak Kehát fiai, akikre az Úr eme legfontosabb feladatot bízta. Ezért egészen gyakorlati utasításokat kapnak a feladataikra nézve (17–20).
Pont ez a gyakorlati, mindent betartó igyekezet, akarás emeli magasabb szintre a kérdést: Mit tehetünk azért, hogy éljünk és ne haljunk meg?
Mi magunk, a lényeget illetően, semmit nem tehetünk azért, hogy ne haljunk meg, és azért sem tehetünk semmit, hogy ne vesszünk el. A kérdés itt nem arra vonatkozik, hogy mit tehetünk azért, hogy egészségesen és hosszú ideig éljünk itt a földön. Noha, a Biblia bizonyságtétele ebben is egyértelmű: Életünk ideje az Isten kezében van, és a hosszú élet Isten áldása ebben a világban, de senki nem hosszabbíthatja meg életét ebben a világban egy arasszal sem (Máté 6,27). Hitben járva, vigyázunk a testünkre, egészségesen élünk, mert testünk a Szentlélek temploma, Isten dicsőségének hordozója (1Korinthus 6,19).
De ezek a lényeget illetően semmin nem változtatnak, miszerint az élet mindenestől Isten ajándéka; és az újjászületett, megtért élet is teljesen Isten ajándéka; az örök élet is csakis Isten ajándéka. Minden kegyelem! Még az Úrhoz forduló, a megtartó irgalmat megragadó, ezért könyörgő mozdulat és indulat is kegyelem. Ahogy ezt a Kilencvenedik zsoltár megénekli: „Fordulj hozzánk, Uram, meddig késel, könyörülj szolgáidon!” (Zsoltárok 90,13) Aki már fel tudott így kiáltani, ahogy a zsoltáros, abban munkál az Isten éltető, Jézus Krisztusban életet megváltó kegyelme. Jézus Krisztusban az élő, egyetlen Isten jelentette ki magát, aki életet akar, mert egyszülött Fiát adta a világért, hogy el ne vesszünk (János 3,16). A hit azonban kegyelmi állapot, amivel ezt az életet megragadhatjuk. Aki hisz, az ha meghal is, él (János 11,25).
Az ószövetségi áldozati kultusz végig azt hangsúlyozta, hogy mit tehetünk mi az életért, mit kell nekünk megtenni ezért. Az újszövetségi üzenet pedig azt hirdeti, hogy Isten már mindent megtett értünk, kegyelemben vagyunk. Aki erre ráébredhetett, az megtért. A szombat ünneplése azt fejezi ki, hogy hat napig teszed azt, amit Isten előírt, és akkor a hetedik napon megérdemelten megpihenhetsz. A vasárnap ünneplése, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe pedig azt zengi, hogy a hét az Isten megváltó szeretetének ünneplésével kezdődik, és mi ebből fogunk élni egész héten, boldog bizonyosságban. A hit embere így él, így teszi a dolgát, ezzel a bizonyossággal szolgálva az Urat, a maga helyén, ahogy azt Lévi fiai tették (17–33). Ez is az üdvözítő kegyelem jele: tenni a dolgunkat, hűséggel; ha tökéletesen nem is tudjuk, de az Úr erejével igyekszünk (2Péter 3,14).
Akkor a szent sátor mozgott, hiszen Isten népe vándorolt, ezért volt szükség Kehát fiainak szolgálatára. Ma tudjuk, hogy a lényeg, Isten krisztusi kegyelme állandó: Ő mindig ugyanaz (Zsidókhoz írt levél 13,8). Aki örül ennek, mindenkor (Filippi 4,4), az kegyelembe fogadott (Lukács 1,28). Az élet Istene velünk van! (Máté 1,23) Ez az egyetlen biztos pont, nincs más!
