– Józsué könyvének végén három temetésről olvasunk. Meghalt Józsué, eltemették a saját városában (29–30). József holttestét hazahozták Egyiptomból, és most eltemették azt az Ígéret Földjén, Sikemben (32). Meghalt Eleázár főpap, Áron fia is, akit Gibeában temettek el (33). – Mindhárman idegen…

Szerző: refdunantul  2020.04.30. 04:00 komment

– Nem ti, hanem én! – így szól az Úr (13). Mindent Isten cselekedett! – Tömör összefoglalása ez Isten népe eddigi történetének: az Úr kihozta népét és bevitte… (5; 13). Ez a két szó kifejezi az Úr cselekvésének minden áldását: Ő „kihoz” bennünket a halálból és „bevisz” az életre! – Az Úr színe…

Szerző: refdunantul  2020.04.29. 04:00 komment

– Józsué megöregedett, és mindvégig az Úr ügyében járt. Nem feltétlenül az az áldott ember, aki megöregedhet e-világban. A hosszú élet önmagában nem érdem. Az az áldott ember, aki az Úr ügyében jár, alázatos hűséggel; bárhol végzi is feladatát (1). – Józsué mindvégig az Úr ügyében járt, de nem…

Szerző: refdunantul  2020.04.28. 04:00 komment

– Mennyi baj származhat félreértésekből: sértődés, harag, bosszú, harc, háború. Van-e hitünk, bölcsességünk és ebből fakadó higgadtságunk arra, hogy imádkozva és kivárva a kellő időt, végiggondoljuk a helyzetet – mint József tette Mária esetében (Máté 1,20) –, és csak utána cselekedjünk? Személyes…

Szerző: refdunantul  2020.04.27. 04:00 komment

– Az Úr, a mi Istenünk szeret bennünket. Ezt a szeretetet egyszülött Fiában mutatta meg az Isten. Ez a szeretet legyőzte a bűn zsoldját, a halált. Ebből a szeretetből élünk minden nap. Ez a szeretet az örök élet bizonyosságából fakadó szeretet, amely felülír mindent: minden gyarló emberi érdeket,…

Szerző: refdunantul  2020.04.26. 04:00 komment

– A léviták nem kaptak külön területet, mert az ő örökségük az Úrnak való szolgálat volt, és nincs ennél nagyobb kincs (13,33). Mégis, ebben a világban valahol lenni kell, élni kell, megpihenni és visszahúzódni is kell; ezért a léviták is kaptak városokat, szám szerint negyvennyolcat, és kaptak…

Szerző: refdunantul  2020.04.25. 04:00 komment

– A menedékvárosok meghirdetik az emberi élet szentségét, a hatodik parancsolat fontosságát; vagyis azt, hogy aki embert ölt, az bűnt követett el, bárkit is ölt meg az illető, bárhogyan is történt mindez. Mindenkor, mindenkire nézve érvényes az egyértelmű parancs: Ne ölj! (2Mózes 20,13) Azért ilyen…

Szerző: refdunantul  2020.04.24. 04:00 komment

– Miután mindegyik törzs megkapta örökségét (1–48), Józsué is megkapta a neki járó részt. Igen, annak is jár valami, aki a nép élén fáradozott, felelősséget vállalt, erősítve és bátorítva övéit (49–51). – Pontosabban fogalmazva: senkinek semmi nem jár, mert mindannyian csak „haszontalan szolgák”…

Szerző: refdunantul  2020.04.23. 04:00 komment

– Az Ígéret Földjének birtokbavétele nem ment olyan hősiesen és zavartalanul, ahogy a „diadalos” leírások ezt elénk tárják. Isten Igéje erről is szól. Áldott az Úr szava, mindenben színigaz! (Zsoltárok 18,31) Nem tünteti fel diadalnak azt, ami nem az. Egyetlen diadal létezik: Jézus Krisztus győzelme…

Szerző: refdunantul  2020.04.22. 04:00 komment

– Lám, soha semmi nem elég! Még akkor sem, ha többet kaptunk, mint mások. Ezt a legnyomorúságosabban „a pénzek elosztásánál” tapasztaljuk. Valójában minden területen, bármivel kapcsolatban képesek vagyunk elégedetlenkedni, irigykedni, pedig inkább hálát kellene adnunk: „…mindenért hálát adjatok,…

Szerző: refdunantul  2020.04.21. 04:00 komment

– József erős háza két törzsből állt, Efraim és Manassé törzséből. Ezek az Ígéret Földjének középső, gazdag területét örökélték; Júda törzse után a területben is legnagyobbakat. Közöttük Dán és Benjámin törzsének méretben sokkal kisebb terület jutott. – Ebben a világban mindig vannak különbségek,…

Szerző: refdunantul  2020.04.20. 04:00 komment

– Júda törzse kapott először örökséget, és legnagyobb törzsként területe meghaladta minden más törzsét. Jákób próféciája teljesedett be itt, amit Júdáról mondott (1Mózes 49,10). Megnyugtató tudni, hinni: „mindezekre” azért volt szükség, hogy Júda törzséből megszülethessen az örök király, a Megváltó,…

Szerző: refdunantul  2020.04.19. 04:00 komment

– Kálébet még Mózes küldte el, negyvenesztendős korában, hogy társaival együtt tekintsék meg az Ígéret Földjét, mielőtt átlépik annak határát. Káléb jó hírt hozott arról a földről, nem pedig rémhírt, miszerint az ottani erős és hatalmas néppel szemben nincs esélyük (4Mózes 13,30). Káléb bátorította…

Szerző: refdunantul  2020.04.18. 04:00 komment

– Mindig marad elvégezetlen feladat; minden nap után; és életünk alkonyán is. Ez a fejezet, a Jordánon túli terület felosztása mellett, leltárba veszi az el nem foglalt területeket. Józsué megöregedett, és az Úr, szolgája elé tárja életének mérlegét: megvénültél, és igen sok még az el nem foglalt…

Szerző: refdunantul  2020.04.17. 04:00 komment

– Pontos jegyzőkönyvezése ez a fejezet az Isten népe által elfoglalt területeknek. A jegyzőkönyvezés mögött azonban ott van valami sokkal több: az Isten cselekvése, az Isten hatalma és szeretete választott népe iránt. A száraznak tűnő, precíz felsorolás valóban az Isten vezetését, erejét, szabadító…

Szerző: refdunantul  2020.04.16. 04:00 komment

– Józsué elfoglalta az egész országot, az Ígéret Földjének minden tájegységét (16–17). Józsué azért foglalhatta el az Ígéret Földjét, mert az Úr megígérte ezt népének, és mert az Úr Józsuéval és seregével volt. Józsué győzelmeinek másik indoklása az, hogy az itt lakó népek keményszívűek voltak, és…

Szerző: refdunantul  2020.04.15. 04:00 komment

– A déli részek királyainak legyőzése után, az északi részek királyai megriadtan szövetkeztek Józsué ellen. Seregükkel szemben, emberileg esélye sem lett volna Józsuénak (1–5). – Isten azonban bátorította Józsuét (6). Józsué könyvének helyes magyarázata hit kérdése. Ez a hit tudja, hogy a Józsué…

Szerző: refdunantul  2020.04.14. 04:00 komment

– A gibeóniak Izráelhez való átállása miatt, a déli részek öt királya megtámadta Gibeónt (1–5). Ezzel indult az a harci cselekmény (6–27), amelynek végén, a túlerő és a nehéz terepviszonyok ellenére, Józsué serege elfoglalta az Ígéret Földje déli részét, Jeruzsálemet kivéve (28–42). – Fogalmazzuk…

Szerző: refdunantul  2020.04.13. 04:00 komment

– Ebben az ószövetségi történetben úgy ragyog fel a feltámadott és életet ajándékozó Krisztus evangéliuma, mint pocsolyában a napsugár. Józsuénak ki kellett volna irtani a gibeóniakat, a mózesi törvény szerint (5Mózes 7,1–2). Isten akarata azonban éppen ezzel a történettel írta felül a mózesi…

Szerző: refdunantul  2020.04.12. 04:00 komment

– A gibeóniak egyedül túlélni akartak. Belátták, hogy Jerikó és Aj városának eleste után nincs esélyük (3). Távoli népnek adták ki magukat, akik Józsué és népe szolgálatára jöttek (4–8), mert hallották Izráel Istenének és hatalmas cselekedeteinek hírét (9–10). Józsué szövetséget kötött velük, mint…

Szerző: refdunantul  2020.04.11. 04:00 komment

– Isten szeretete túlmutat az emberi logikán. Isten krisztusi szeretete túlmutat a „korrekt teológiai” tételeken, valamint az igazságosan jogos és halálos beszorítottságon is. – Aj városának legyőzése és annak leírt eseménysora, mint Józsué könyvében sok hasonló, csak Jézus Krisztusra tekintve…

Szerző: refdunantul  2020.04.10. 04:00 komment

– Ma – nagycsütörtökön – összegezzük azt, amit ebben a fejezetben olvastunk! Emberi logikával milyen „korrekt teológiai” tételeket állíthatunk fel, a rettenetes események alapján. Sok igemagyarázat is ugyanezt teszi ennél a résznél. Az engedetlen élet következménye vereség. Lám, Isten népe is…

Szerző: refdunantul  2020.04.09. 04:00 komment

– Isten megáldja népét, és győzelemre segíti őket, ha azok engedelmeskednek parancsainak. De Isten azonnal visszavonja áldását népéről, ha azok engedetlenné lesznek Ővele. Elég egyetlen botlás, vagy egy valaki bűne, és máris az egész nép bűnhődik miatta. Amikor Ákán elvesz a jerikói kincsekből,…

Szerző: refdunantul  2020.04.08. 04:00 komment

Merjük ezt a nehéz szakaszt, a JÉZUS KRISZTUSRA TEKINTVE ÉRTELMEZNI, mint ahogy azt az egyházatyák magyarázták. – 1. Istenünk kihoz bennünket a halálos veszedelemből, minden gyarlóságunk ellenére; szeretteinkkel együtt (22–23; 25). Ezt cselekedte velünk Isten, a Jézus Krisztusban; túllépve saját…

Szerző: refdunantul  2020.04.07. 04:00 komment

– Jerikó megerősített városa kifejezője minden emberi gyarlóságnak és nyomorúságnak, amely az emberi élet halálos rákfenéje. Ma a városiasodás korában érdemes ezt újragondolni. A városi létben is sok áldás lehetne: az Úrban. De az Úr nélkül mindez a gonosz tobzódásának fellegvára, amely Isten…

Szerző: refdunantul  2020.04.06. 04:00 komment

süti beállítások módosítása