Micsoda biztatás! (3) Erre van szükségünk! Ez mennyei hang, ez az Isten Igéje! Ne féljünk, ne csüggedjünk, ne nyögjünk a terhek alatt, ne panaszkodjunk, ne nyavalyogjunk, ne hisztizzünk, hogy lelkünkben megfáradtunk, hogy kiégtünk!

Tegyük le ezeket a bűnöket, és minden minket megkörnyékező bűnt (1). Sok a kísértés, csak az van, körbevesz, fojtogat, gyakran észre se vesszük, hogy bedarál. Nagy gond, hogy a világ nem jól értelmezi a „bűnt”, nem tud ezzel a kifejezéssel mit kezdeni, elutasítja, hiszen a nagy szabadságban mindent szabad, elvileg… Ugyanakkor azt nevezzük bűnnek, amit Isten nem tart annak. Valójában egyetlen bűn létezik, amiből az összes többi fakad: a feltámadott Úr elutasítása, szavának és szeretetének semmibe vétele. Jézus Krisztussal együtt mondhatjuk, kiálthatjuk, könyöröghetjük: „Távozz tőlem, Sátán!” (Máté 4,10)

Tekintsünk a hit hőseire! (1) Azokra, akiket a Biblia elénk állít, és azokra is, akik az egyház története során hűséges tanúk, bizonyságtevők voltak, és mindvégig hívő örömmel és erővel hirdették és élték az evangéliumot. Bizony ezek állhatatosan, hűséggel, örömmel és erővel, nem pedig megkeseredve futották meg az előttük lévő pályát. Urunk, őrizz meg bennünket az örömteli reménységben, erőben, hűségben! Csukás István köszöni az Úrnak, az egyik versében, hogy hála az Istennek, hogy mindeddig megállhatott az „öröm ujjhegyén”.

Nézzünk fel Jézus Krisztusra! (2) Ő élő hitünk alanya, azaz szerzője; és ugyancsak Ő hitünk méltó tárgya. Micsoda kegyelem: Ő az öröm helyett vállalta a szenvedést, a gyalázatot, az Őellene irányuló támadást, a kárhozatot, hogy bennünket megmentsen az örömnek, az üdvösséges, örök örömnek, mindenkor. Ő feltámadott, megváltott; Ő megtart bennünket (2).

Mi bajunk lehetne?

Jób 38