Újra és újra ugyanazt kell „csinálni”. Naponta ugyanazt, évente ugyanazt, az életívünk ugyanaz; ha a részletekben vannak is különbségek, az ismétlődés ugyanaz. Legfeljebb ma annyit változott mindez, hogy ugyanazt sokkal többször kell ismételni, akár naponta is; valamint sokkal gyorsabban, minél hatékonyabban és „újszerűbben” kell „verklizni” a dolgokat. Az Úr kegyelméből hamarosan elkezdődik az új esztendő, és a következő évben is napra pontosan „ugyanazokat” ismételjük; az új dolgok is valójában más formában megjelent ismétlések… (11)
Mégis, újra és újra el kell végezni ezeket a teendőket, hogy biztonságban érezzük magunkat, hogy rend legyen körülöttünk, hogy megnyugodjunk, tettünk valamit… A mai, nyugati ember hiányérzete soha nem bevallottan egyre elviselhetetlenebb, ezért egyre nagyobb tempót diktál a mókuskeréknek, és egyre újszerűbb látszatot keltve, egyre több elemet belepréselve, ismétel. Manapság, a korábbi napi egy-két levél helyett akár a százszorosa is elérhet bennünket. Ma egy ügyet elintézni – a technikai eszközök ellenére is – sokkal több elemet tartalmazó ismétléssel jár, mint korábban. Akkor még nem beszéltünk a történelem egyes korszakainak „ismétlődési” lehetőségeiről.
Sokféle magyarázatot adhatunk erre a jelenségre, attól függően, hogy honnan közelítjük meg azt. A Biblia, és egészen pontosan a mai igeszakasz felől, csak annyit mondhatunk, hogy az ember állapotát jelzik ezek az ismétlések: semmi sem tökéletes bennünk, általunk, körülöttünk, ezért újra és újra ismételnünk kell; és tenni-tenni, egyre látványosabb eredménnyel, hogy igazolhassuk az életünket. Ma már mindenki publikálhatja is, hogy éppen mit csinál. Ezért sok esetben „túlfeszített semmittevés” az életünk, de ez az egyre lelketlenebbül ismétlődő „tevékenységmánia” a legnagyobb nyomorúságunkra mutat rá: tökéletlen, erőlködő, valójában erőtlen és halandó életünkre, amely megváltás után kiált.
Még mindig az ószövetségi szinten vagyunk, csak most „elvilágiasodott” formában mutatjuk be újra és újra áldozatainkat, beáldozva a minősített időt, egymást, akár a szeretteinket is, és nincs megoldás, nincs megnyugvás, nincs megtisztulás. „Íme itt van, aki nem áldozatot és ajándékot akar, aki ezeket nem kedveli…” (4–7), mert Ő egyszer és mindenkorra megváltó, szerető szövetségébe fogad, és jelzi, hogy életünk igazolt, még mielőtt bármit tennénk is. Ez az üdvözítő szeretet hálás engedelmességre indít.
Aki Jézus Krisztusban van, az teszi a dolgát, az Isten dicsőségére, de nem gürcölve és robotolva, és a saját érdekeiért nem másokat beáldozva (16–17). Ebben a világban még sok mindent újra és újra el kell ismételni, de az Istennel való kapcsolatunk már rendezett, itt nincs ismétlés, nincs újabb áldozat. Ezért az Isten nevében, Igéket idézve ne bánts és ne áldozz be senkit, akármennyire is fűt az igaz hit ügyszeretete…
Jób 34
