Manapság fontos-e nekünk, hogy ne csak testben, hanem lélekben, lelkiismeretben is tiszták legyünk az Úr előtt; és majd egykor, a számadás során megállhassunk Őelőtte? (14) Gyanítom, hogy mai, jóléti világunkban, az emberek többségének nem ez a fő problémája. 

Éppen ezért értékelendő, hogy mennyit fáradt egy időben az ember, vallási szertartásokon keresztül, hogy tisztává legyen. Ezt tette az Ószövetség népe is, hogy tisztán állhasson meg az Istene előtt. Szigorú előírások szerint a szentélyben engesztelő áldozatokat mutattak be, a papokon keresztül, hogy állatok életét, szenvedéseit felajánlva jóvátegyék vétkeiket (8). Ezek mellett ajándékokat hoztak az Úr ügyének, betartották a szent mosakodási és étkezési szabályokat (1–10). 

Ezek az emberi erőlködések mégsem tudtak megtisztítani, legfeljebb „külsőleg”, „felszínesen” egy időre nyugalmat adtak; de újabb napot, újabb vétek, és újabb áldozat követett, folytonosan. Ezek az értékelendő, emberi igyekvések nem nyújtottak tökéletességet, valódi, lelkiismereti megnyugvást; nem nyújtottak megoldást, megváltást, valóságos tisztulást és üdvösséget (9). Ezért a mai Ige azt hangsúlyozza, hogy noha Isten akarata és törvénye szerint, ezeknek megvolt a maguk szerepe, Jézus Krisztus eljöveteléig, de a továbbiakban nem kell ezeket részletezni; nem kell ezekkel a szertartásokkal foglalkozni (5).

Az emberi akarat, igyekezet, erőlködés; az emberi tehetség, okosság, zsenialitás itt halálosan kevés. Az „emberkéz” itt elégtelen; itt az e-világi eszközök csődöt vallanak. Szertartás, kultusz, vallás, áldozat, „bakok és bikák vére” kevés a bűnnel, a halállal, a gonosszal szemben. Ilyenkor nagyobbra van szükség; a legnagyobbra: Krisztusra! Itt, a tisztaság, a tökéletesség, a bocsánat, a megváltás, a számadás idején való megállás során csak az Isten hatalma és szeretete segíthet rajtunk! (11–12) 

Nincs nagyobb örömhír ennél: Isten önmagát adta, egyszülött Fiában, tulajdon vérét ontotta érettünk, hogy megnyissa számunkra a mennyei szentélyt (8), egyszer és mindenkorra, és örök váltságot szerzett nekünk, tökéletesnek lát minket, a Krisztusért… Megszabadulhatunk tehát minden pótcselekvéstől, minden vallásos és hitetlen holt cselekedettől, függést okozó, rabbá torzító szokástól! (12–14) 

Kellenek a szertartások, az áldott szokások, nem azokkal van baj, de ne ezektől, hanem csakis az Úrtól várjuk a szabadulást; és ezek is az Úrhoz vigyenek közelebb minket! Ma egy hívő katolikus asztalos, könnyes szemmel énekelte nekem, az új ablakok körbeszegése közben, a karácsonyi népénekeket, a Megváltót magasztalva, hogy magam is hálát adtam: van még hit a földön!

Jób 32

Szerző: refdunantul  2020.12.12. 04:00 komment

süti beállítások módosítása