Most csak a „felszínét” tudom érinteni ennek a gyönyörűséges igeszakasznak, de ez a felszín is fontos üzeneteket láttat.
Kérem, félre ne értsék: a személyes hang, csak példa, eszköz, hogy megszólaljon az üzenet. Gyerekkori házunk utcájából, az egykori lakók közül, szinte mindenki kihalt. Az édesanyám házával szembeni épületet is új lakók vették meg, ahol minden családtagnak külön autója van. „Ezek” teleparkolják az előttünk húzódó utcaszakaszt, és nemhogy nincs esélyem megállni, még a házunk közelében sem; de ami ennél nagyobb probléma, hogy azóta egyszer sem tudtam beállni az udvarunkba, mert nem tudok ráfordulni a nagykapunkra. Ez évek óta gond. Többször udvariasan kértem őket, jelezve a problémát, ám olyan választ kaptam, aminek sem a tartalmát, sem a hangnemét nem részletezem itt.
Átélem a teljes tehetetlenséget! Mit tegyek, mert a krisztusi szelídséggel semmire sem megyek: legyek erélyesebb, ami ilyen helyzetben szintén kockázatos; veszekedjek, pereskedjek?
Ez Pál apostol dilemmája is, amit őszinte nyíltsággal részletez ebben az Igében. A Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérleli a korinthusiakat; de nem lát eredményt (1). Ezért felveti az erélyesség lehetőségét, amivel nem szeretne élni, mert minden emberi erélyességben ott a kísértés, hogy az a gonosz játékszerévé lesz: testi hadakozássá (2).
Az apostolnak azonban van egy bizonyossága, amelyet könyörgésként naponta megfogalmazhatunk: e testben élve sem hadakozhatunk test szerint, hanem várunk az élő Isten hatalmas cselekvésére, hiszen aki a halál tehetetlen állapotából kiszabadított bennünket, hogyne tudná a hétköznapi, tehetetlen helyezetek erődítményeit bevenni! (2–6) Engedjünk csak a mi Urunknak, maradjunk krisztusiak, és az Úr majd megbünteti az engedetleneket! Vagyis kellő időben „magától” – az Úr által – megoldódik az ügy (5–6).
Bizony, ez mindig így van: sokszor megtapasztaltam már az efféle szabadítást. Tehát imádkozom és várok. Jó tudni, hogy az Úr nem dob oda a testi indulatnak; noha éles helyzetekben ez gyakran csak egy hajszálon múlik…
2Sámuel 21,15–22
