Ha kapunk bátorítást emberektől, az mindig megerősít a feladatunkban! Bátorítsuk bátrabban egymást! Ha intenünk kell valakit, azt is szeretettel tegyük, hogy az illetőnek, az Úr kegyelmébe kapaszkodva, legyen bátorsága újra kezdeni… Tehát inteni is lehet bátorítva. Ugyanakkor nekünk is legyen bátorságunk elfogadni az intést és a kritikát. Ezen keresztül is bátoríthat az Isten. Titusz kapott bátorítást testvéreitől. Akik testvéreink a Krisztusban, azok bátorítanak; és ha intenek, azt is szeretettel teszik (16).

Többnyire azonban kevés a bátorítás. Intés helyett is inkább durva támadásoknak lehetünk kitéve mai világunkban; az Úr követésében különösképpen. Ekkor gondoljunk arra, hogy az Úrtól kapott bátorítás nekünk mindenre elégséges, ahogy Titusz is buzgóbb volt feladatában annál, mint amire az emberi bátorítás felhatalmazta volna. Ezt az isteni bátorítást mindig megkapjuk az Igéből, napi kegyességünk által. Ez az isteni bátorítás buzgóvá tesz, de nem túlbuzgóvá. A buzgóság az Úrtól való és épít, a túlbuzgóság emberi érdekek és dicsőség kiszolgálója, és éppen ezért rombol (17).

Az Istentől kapott bátorítás mindig vigyáz arra, hogy hiteles legyen és annak is látszódjon: pénzügyekben különösen. Itt is adakozásról, gyűjtésről, pénzügyekről van szó. Minden ékesen és szép rendben történhet csak. Ezért rendelnek még két munkatársat a gyűjtés levezénylésére. Ugyanakkor, a gonosz ott lép akcióba a leginkább, ahol az Urat szolgálják. Még inkább támad a gonosz ott, ahol eredményes ez a szolgálat, hiszen ez esetben mindig felüti a fejét az irigység. Az Úr bátorítást ad akkor is nekünk, ha megrágalmaznak bennünket, vagy csak halványan sejtetnek velünk kapcsolatban valamit. Nekünk tiszta a lelkiismeretünk, és ez elég (1Péter 3,16). Ezért semmiféle gyarló és alantas bántás nem szegheti kedvünket. Isten bátorítása erre is elégséges (18–20)

2Sámuel 19,41–44