Az apostol egy képpel szemlélteti a test feltámadásának csodáját.

Ez először is azt jelenti, hogy a keresztyén üzenet lényegi része a test feltámadása. Jézus Krisztus feltámadott, mi is feltámadunk a halálból (15,20).

Ez a feltámadás azonban konkrét: egész valónkban támadunk fel, a testünk is feltámad. Nem ez a test támad fel, amiben most vagyunk. Ez a test elrothad, mint ahogy az elvetett mag is elrothad (36). De kihajt belőle egy új mag, ami a neki megfelelő „testtel” rendelkezik; búzáé, vagy valami másé. A test feltámadása azt jelenti, hogy megőrizzük a „személyazonosságunkat”, konkrét testünk lesz a feltámadásban, amelyben itteni személyünk minden egyedi és megismételhetetlen teremtési csodáját magunkban hordozzuk (37–39).

De Jézus Krisztusban, az Ő kegyelme által, ez a test egy dicsőséges test lesz, „mennyei test”, túl minden romlandóságon, gyalázaton, erőtlenségen, érzékiségen, halandóságon, e-világi testen és véren (40–50).

Pál ezt a csodát még a saját életében várta: ők elváltoznak; a már meghaltak feltámadnak; akik Jézus Krisztusban haltak meg, az örök életre, az üdvösségre támadnak fel. Pál várakozása szinte sürgeti Jézus visszajövetelét, amit mi is óhajtva várunk. Isten országának kiteljesedése ez, áldott „ébresztő”, várva várt harsonaszó (52), amelynek részleteit az apostol is csak hit által megragadható titoknak nevezi (51). Annyit viszont biztosan tudunk, hogy ez a Jézus Krisztussal való közösség (1,9) sokkal inkább jobb lesz mindennél (Filippi 1,23). A test feltámadása, Jézus Krisztus által, teljes diadal lesz a bűn, a halál és a gonosz minden birodalma felett (54–57).

Ezért szilárdak vagyunk, nem magunkban, hanem az Úrban, az Ő ígéretében, az Úr kegyelme által. Ezért tudjuk, hogy ami „itt” olyan hiábavalónak tűnik (Prédikátor 1,1–11), mégsem az (58).

2Sámuel 13,1–19